Kigyógyult a koronavírusból egy aradi öregotthon 97 éves lakója

koronavírus románia
Védőmaszkot viselő egészségügyi dolgozó egy különböző vallások ikonográfiai elemeinek felhasználásával készült falfestmény mellett Bukarestben 2020. április 30-án. A Wanda Hutira tervező által készített kép egy kampány része, amelynek célja, hogy kifejezze az orvosok és ápolók munkája iránt érzett köszönetet.
Vágólapra másolva!
Nyolc nap kórházi kezelés után kigyógyult a koronavírusból egy 97 éves nő, aki egy aradi öregotthon lakója, és más betegségekben is szenved, írja az Agerpres.ro hírügynökség beszámolója alapján a Maszol.ro erdélyi hírportál. 
Vágólapra másolva!

Az idős beteget öt lakótársával együtt nyilvánították gyógyultnak kedden,

miután a 24 órás különbséggel elvégzett második és harmadik koronavírus-tesztjük negatív lett, közölte az Arad Megyei Sürgősségi Kórház.

A 97 éves hölgy gyógyulását külön sikertörténetként emeli ki a közlemény, hiszen a páciensnek más egészségügyi problémái is vannak.

Az aradi kórház előtt várakozó betegek (korábbi felvétel, illusztráció). Forrás:AFP

– mondta Dr. Dana Olar, az aradi kórház tüdőosztályának vezetője.

Védőmaszkot viselő egészségügyi dolgozó egy különböző vallások ikonográfiai elemeinek felhasználásával készült falfestmény mellett Bukarestben 2020. április 30-án Forrás: MTI/AP/Andreea Alexandru

Aradon egy 13 éves kislányt is kiengedtek a kórházból kedden, aki éppen a születésnapján értesült a jó hírről, hogy kigyógyult a koronavírus-fertőzésből.