A Fővárosi Nagycirkuszban tartják a MITEM nyitóelőadását

MITEM
Vágólapra másolva!
Szlava Polunyin előadásával nyílik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), amelyet április 11. és május 5. között rendeznek meg Budapesten.
Vágólapra másolva!

Idén a Fővárosi Nagycirkuszban lesz a MITEM, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó nyitóelőadása. A rendezvényt idén április 11. és május 5. között tartják. Kulcsár Edit főszervező az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, hogy Szlava Polunyin előadásával nyitják a MITEM-et, aminek idei mottója:

A mottóval szeretnék felhívni a figyelmet Madách Imre drámaíróra, éppen ezért a Nemzeti Színház Az ember tragédiája-előadása is szerepel a programban.

A nyitóelőadás Szlava Polunyiné, aki nem egy egyszerű bohóc, hanem a cirkuszművészet fejedelme. Előadásával bejárta már a világot, és telt házak előtt játszott mindenhol. A Fővárosi Nagycirkuszban a SLAVA's SnowShow-val kezdődik a fesztivál, amivel Polunyin

már 25 éve járja a világot.

Kulcsár Edit azt mondta az előadásról, hogy olyan életfilozófiát mutat, amely a közönséget gyermeki szinten szabadítja fel.

Vidnyánszky Attila: Ragaszkodunk a kultúránkhoz, az értékeink átadásához

„Őrjöngő röptünk mondd, hová vezet?" - ez a mottója az idei, VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyet április 11. és május 5. között rendeznek a Nemzeti Színházban.

Az idei MITEM-en többek között a Berliner Ensemble Tennessee Williams: A vágy villamosa, a lisszaboni Companhia Joao García Miguel Bernarda Alba háza című művét lehet majd megtekinteni, Kazahsztánból pedig a Korkut legendája érkezik. A komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című produkciót mutatja be, a Nemzeti Színház előadásai közül pedig például a Tartuffe és a Meggyeskert lesz látható.

Tizenhárom országból 23 előadás érkezik a MITEM-re. Jegyeket a MITEM hivatalos oldalán vagy a Nemzeti Színház pénztárában lehet venni. Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők kedvezményes jegyet vásárolhatnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!