Tragikus folyamatok zajlanak az Európai Unióban, súlyos probléma, hogy birodalmi építkezés zajlik, és erőszakos föderalista törekvések érvényesülnek – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP EP-listavezetője a Reaktor konferencia extra: választások éve című rendezvényén. Az elmúlt öt év történései kapcsán elmondta, hogy az uniós pénzek Brüsszel általi visszatartása a politikai zsarolás érdekében történt, hiszen aki nem ért egyet a bizottsággal, azt büntetik és megrendszabályozzák, írja a Magyar Nemzet.
Hangsúlyozta: fontos, hogy az idei választások után legyen egy tabula rasa, és az unió vezetői számoljanak el azzal, hogyan is áll az unió költségvetése.
A Európai Bizottság durván megsérti az uniós jogszabályokat, amikor nem adja oda a pénzt azoknak a tagállamoknak, amelyeket politikailag nem szeret.
Durva hatalmi fellépés tapasztalható a nyugati tagállamok részéről, amikor az unió költségvetését újrarendezik a centrumországok javára, de ennek ellenére a közép-európai országok eddig mégis képesek voltak komoly növekedést mutatni. Ebben a folyamatban először megsapkázták a nem a centrumhoz tartozó az országoknak jutó uniós fejlesztési forrásokat, aztán a kohéziós pénzek rovására robusztus kutatás-fejlesztési támogatási programot hoztak létre, amely pénzek több mint nyolcvan százalékát a nyugati országok kapták meg, végül pedig jogállamisági kondicionalitási eljárásokat indítottak ellenünk, amivel már egyenesen zárolták a nekünk jog szerint járó pénzeket – idézte fel az EP-listavezető.
Deutsch Tamás szerint Európában jobboldali-szuverenista pártok megerősödése várható az EP választásokon. Az unióban a méregzöld klímaideológia nevében hadüzenetet intéztek a gazdák és a normalitás ellen, de az elhibázott „green deal” miatt a választásokon visszaesnek majd a zöldek. – Hiteltelen, amit képviselnek. A környezetvédelem ügye fontosabb annál, mintsem hogy a zöldekre bízzuk – mondta a kormánypárti EP-listavezető.Ma már az uniós polgárok több mint hetven százaléka békepárti állásponton van, szerintük azonnali fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Az európai polgárok ekkora többségének a véleménye utat kell, hogy törjön magának a demokratikus politikai akaratképzésben – mutatott rá a Fidesz EP-listavezetője.
Leszögezte: az orosz–ukrán háborút illetően Brüsszel történelmi tévedésben van.
A háborúpárti álláspont miatt Európa ma nyakig van a háborúban, ami százezrek halálát és teljes háborús pszichózist okoz. Mindent meg kell tenni a háború azonnali befejezése érdekében
– állította.
Deutsch Tamás jó döntésnek nevezte, hogy egy időben lesznek az önkormányzati és az uniós parlamenti választások. Kiemelte: ami most a dollárbaloldali ellenzéki oldalon történik, az már háromszor-négyszer lezajlott 2010 óta. Ugyanaz a brancs, ugyanazok a törekvések, ugyanaz a színjáték – jelentette ki.
Ami most Magyar Péter körül zajlik, ugyanaz történt Vonáékkal, Jakab Péterrel, a Momentummal vagy Gyurcsányékkal, de ez történt Márki-Zay Péter esetében is: hirtelen jött a népszerűség, ma viszont már nagyítóval kell őket keresni.
Az ellenzéki térfélen mindenki mindenkinek a farkasa, de eddig a végén náluk mindig Gyurcsány nyert
– fogalmazott Deutsch Tamás.