Magyar Péter intézettel fenyegette a saját gyerekeit - videó

Vágólapra másolva!
Az egykori igazságügyi miniszter elmondta, hogy Magyar a személyes, anyagi biztonságát igyekezett elérni a fenyegetésekkel. Ez egy szimpla személyes bosszú, idézte fel Varga Judit. Egyre több elképesztő részlet derül ki a terhes feleségét verő Magyar Péterről.
Vágólapra másolva!

Ez egy szimpla, személyes bosszú – jelentette ki Varga Judit a Hajdú Péternek adott minapi interjúban azzal kapcsolatban, hogy az exférje, Magyar Péter egy korábbi magánbeszélgetésükről titokban készített felvétellel zsarolja. Az egykori igazságügyi miniszter elmondta, hogy Magyar a személyes, anyagi biztonságát igyekezett elérni a fenyegetésekkel. Szavai szerint, amikor Magyar Péter attól tartott, hogy elveszíti az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságait, telefonon, valamint sms-ekben kezdett fenyegetőzni.

Amikor behívták a Nemzetgazdasági Minisztériumba és mondta, ha bekövetkezik, amire számított és elveszik a pozícióit, akkor nem lesz hova hátrálnia és én is meg a gyerekek is megemlegetjük azt, ami következni fog. Máig megvannak ezek az sms-ek

 – idézte fel Varga Judit.

Egy másik alkalommal Magyar a saját gyerekeinek is komoly traumát okozhatott: 

Elvette a gyerek telefonját és azt mondta a telefonba, hogy a mama tönkretette az apát, ezért mindenkit börtönbe fog juttatni, titeket pedig intézetben fognak nevelni. A gyerekek teljesen megrémültek

 – emlékezett vissza az édesanya. Mint mondta, Magyar Péter már a válásuk lehetőségének a felvetésekor fel akarta jelenteni, ahogy azt is igyekezett megakadályozni, hogy a nyilvánosság elé tárja, milyen rossz volt a házasságuk. Sőt, még kormánybuktatással is fenyegetőzött. 

– Mivel nem hagytam, hogy zsaroljon, most bosszút áll és beváltja azt, amivel fenyegetett. Ha engedtem volna, továbbra is szépen élne a pozícióiból, a havi több mint négymillió forint nettó fizetésből – mutatott rá Varga Judit.