Vágólapra másolva!
Kiss Péter, Kovács László, Persányi Miklós vagy Kökény Mihály - a Momentum-generáció talán már nem is emlékszik ezeknek a baloldali politikusoknak a nevére. Persze, a jobboldal őket sem szerette, hiszen politikai ellenfélként szerepeltek a közéletben, de ők – és még számos más társuk – valódi, helyenként becsülhető, netán még elismerésre is méltó ellenfelek voltak.
Vágólapra másolva!

Helyettük van most Hadházy Ákos, Szabó Tímea, Tordai Bence, Kunhalmi Ágnes meg Cseh Katalin, meg Bedő Dávid, meg Rónai Sándor, meg Jámbor András... meg a jó ég tudja még ki.

Gondoljuk csak végig,

mikor és hogyan lett egy kemény, ravasz ellenfélből szánalomra méltó bohócok, hazug influencerek és utcai huligánok gyülekezete!?

Ha a baloldal elsilányosodásának kiváltó okát keressük, megkerülhetetlen Gyurcsány Ferenc és a 2006-os évszám, valamint az azt követő időszak. Mindenki emlékszik: 17 évvel ezelőtt az őszödi Böszme emberileg és politikailag is megbukott, amikor kiszivárgott ominózus beszéde. Mégis: azt követően még három évig kapaszkodott görcsösen a kormányfői székbe. Ezalatt kettészakította az akkori legerősebb baloldali pártot, az MSZP-t, ügynökein keresztül megfertőzte a szellemileg és szervezetileg is haldokló SZDSZ-t, és utat nyitott súlytalan pártocskák felemelkedésének.

A mai magyar baloldal struktúráját lényegében Gyurcsány teremtette meg, és tartja is ellenőrzése alatt mindmáig. Ahelyett, hogy eltakarodott volna, ami az egyetlen morálisan elfogadható választása lett volna, amikor kiderült, hogy bűntársaival hülyére vettek egy egész országot, majd az emiatti elégedetlenkedést vérbe fojtották.

De nem, a mi Ferink most is kavarja a málnaszőrt, mint Piszkos Fred, a kapitány Rejtő Jenőnél.

Ennél komolyabb bizonyíték nem is kell ahhoz, hogy kijelenthessük:

a magyar baloldal életképtelen.

Nincs ugyanis meg benne az a védekező képesség, amely minden élő, lélegző teremtmény túlélésének kulcsa. Olyan a magyar ellenzéknek Gyurcsány, mint az emberi testnek egy agresszív vírus: legyengítette a baloldal politikai immunrendszerét és minden újabb kórság, amely tovább betegíti őket, az eredeti fertőzésnek „köszönhető".

Ha a baloldalnak lenne immunrendszere, már kivetette volna Gyurcsány Ferencet. De nem képes rá. Sőt: az olyan gyengécske kórságokat, mint a komoly fekélyből szagló keléssé zsugorodott MSZP-t, a veszélytelen, de kellemetlen herpeszként viselkedő Momentumot, a gyulladt pörsenésnyi Párbeszédet vagy a jobbról balra vándorló bőrpírt, a Jobbikot egyaránt a magyar politikai élet autoimmun betegsége, a Gyurcsány-féle DK táplálja.

Szoktuk mondani, hogy a magyar választók megérdemelnének egy tisztességes, hazafias baloldalt. De amíg a Gyurcsány-vírus ellen nem találnak ellenszert, addig erre semmi esélyük.