Fotókkal cáfolják a vezérkari főnököt és a honvédséget támadó gyurcsányista politikus hazugságait

Táborfalva, kiképzés, bennfentes.net
Kép a kiképzésről
Vágólapra másolva!
A Bennfentes megszerezte a kiképzés fotóit és a kiképzés körülményeit, valamint a feladatlistát is.
Vágólapra másolva!

A vezérkari főnök a dollármédia támadásainak kereszttüzében találta magát − írja a Bennfentes.net. A portál úgy fogalmaz:

A Bennfentes megszerezte a kiképzés fotóit és a kiképzés körülményeit, valamint a feladatlistát, Mint írják, olyan képekhez jutott hozzá, amelyek alapjaiban cáfolják Vadai Ágnes, a HVG és a Szabad Európa állításait.

A táborfalvi kiképzésen résztvevő sofőrök ezeken a fotókon rendes kiképzés, amolyan „átmozgatás" közben láthatók, kínzásnak nyoma nincs.

Kép a kiképzésről Forrás: bennfentes.net

A portál hozzájutott a gépjárművezetők kiképzési feladataihoz is, ebben az alábbiak szerepeltek többek között: testnevelési foglalkozás, CZ Bren 2 gépkarabély oktatáson (szét- és összeszerelés, mindenkinél normaidőt mérve), menetgyakorlatok (átlagban 20 km-es távolságokat tettek meg);tereptan ismeretek.

A portál azt is kiemelte, hogy Honvédelmi Minisztérium helyretette az értesüléseket, amikor az Indexnek válaszolva, kifejtették: „A szomszédunkban dúló háború elhúzódására kell felkészülnünk. A Magyar Honvédség vezetésének egyik kiemelt feladata, hogy felkészült, harcképes állapotba hozza a honvédség állományát. Háborús veszélyhelyzet esetén a hadsereg minden tagja behívható, részükre gyakorlat elrendelhető. Egy gyakorlat lehet betervezett és váratlan, utóbbit semmi nem tiltja, a szolgálati szabályzat a szóbeli parancs intézményét is ismeri."

A teljes cikket a Bennfentes oldalán olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!