Több mint egy évig apja mumifikálódott holttestével lakott egy mosonmagyaróvári férfi

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Halott édesapjával élt egy fedél alatt egy 53 éves, körözött férfi Mosonmagyaróváron. A férfi édesapja halála után felvette a nyugdíját. 
Vágólapra másolva!

A járőrök azért mentek ki egy mosonmagyaróvári házhoz, mert azt a fülest kapák, hogy ott találnak egy körözött férfit.

Miután elfogták, a férfi elárulta nekik, hogy halott édesapja is ott van. Tavaly januárban halt meg a nyugdíjas.

Fia még akkor letakarta apja földi maradványait és azóta nem ment be a szobába.

A rendőrök megtalálták a mumifikálódott holttestet, aminek boncolásából az orvos megállapította, hogy a férfi természetes módon halt meg. A körülmények tisztázása érdekében a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.

Emellett az is kiderült, hogy a körözött bünöző minden hónapban felvette apja nyugdíját.

Ebből 1 millió 700 ezer forintot már átadott a rendőröknek.

A férfivel szemben társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást a nyomozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.