Robotrendőr akadályozza meg a lopásokat ebben a brit üzletben

Vágólapra másolva!
Kifizetődő döntésnek bizonyult a Robotzsaru nevű robot szolgálatba állítása a Northampton-i Morrisons Daily áruházban, ugyanis ennek köszönhetően 90 százalékkal csökkent a bolti lopások száma.
Vágólapra másolva!

Alex Kapadia, a northamptoni Morrisons Daily áruház vezetője azzal az elképesztő eredménnyel büszkélkedhet, hogy üzletében mintegy 90 százalékkal csökkent a lopások száma, miután felvett egy robotzsarut, aki észreveszi a tolvajokat, mielőtt azok lecsapnának. A férfi elmondta, hogy kénytelen volt lépni, mert a lopások már napi 100 fontjába kerültek a Morrisons Daily üzletében.

A munkába állított Facewatch nevű mesterséges intelligenciával működő Robotrendőr a bűnözőket kiszúró technológiát használja fel arra, hogy figyelmeztesse a bolt vezetőségét és alkalmazottait, ha egy ismert bolti tolvaj lép be az üzletbe.

 A robotrendőr összeveti az arcokat a kiskereskedők által nyilvántartott, ismert elkövetők adatbázisával, és riaszt, ha észrevett és felimsert valakit. 

Fotó: Shutterstock/Andrey_Popov

"A bűnözők biztosan azt gondolták, hogy egy játékot űznek velünk, és hogy nem fogunk tudni védekezni ellene" - nyilatkozta az üzletvezető, majd hozzátette: "Egyszercsak arra eszméltünk, hogy már szinte minden nap ellopnak tőlünk valamit, ezért sürgősen tennünk kellett valamit ennek megállítására."

Alex úgy véli, hogy a rendszert országszerte be kellene vezetni, hogy véget vessenek a bolti lopásoknak, ahogy abban is segíthet, hogy visszaszorítsák az üzletekben dolgozók elleni támadások számát.

Korábban megírtuk, hogy hogyan fosztják ki a bolti tolvajok az önkiszolgáló kasszás boltokat. Az önkiszolgáló kasszák bevezetésének köszönhetően a vásárlóknak már lehetőségük nyílt arra, hogy a megvásárolt holminak csak egy részét fizessék ki, némely termék vonalkódját nem olvastatják be a rendszerrel. Döbbenetes, de a megkérdezettek közül minden hetedik ember bevallotta, hogy lopott már így élelmiszerboltot. 

A bűnözők sokszor négyéves gyerekeket is felhasználnak a lopásokhoz. A szakértők nyilvánosságra hozták, hogy a bűnözők már nagyon fiatal gyerekeket is felhasználnak arra, hogy a kifizetetlen élelmiszerekkel teli bevásárlókocsijaikat kitolhassák a szupermarketekből. 

Az Origo arról is beszámolt, hogy  a Magyar Televízió egykori bemondónője is lopott már egy boltból. Egy bundát lopott el egy áruházból. Később azt mondta, hogy mindig is izgatta a lopás gondolata, amelyet állítása szerint élete legszebb napján tett meg.