Ezeket a vállalkozásokat kereshetik fel az adórevizorok a héten

Egyszerűsített havi bevallást kínál az adóhatóság az átalányadózóknak
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 9. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Vágólapra másolva!

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai február 28. és március 13. között Kiskunhalason ellenőrzik az alkalmazottak bejelentését és a számla- és nyugtaadást, majd nyomon követik a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.

Emellett márciusban a kertépítő vállalkozásokat, faiskolákat, kertészeteket, vetőmag-kereskedőket ellenőrzik.

Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják. A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet.

Az igazgatóság munkatársai ezenfelül március 1-jén kedden Jakabszálláson és Orgoványban ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai február 28. és március 6. között

  • hétfőn és kedden a Mohácsi Busójáráson,
  • csütörtökön pedig Pécsett, a gyrost és kebabot is árusító vendéglátóhelyeken

ellenőriznek.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai

  • március 3-án az ónodi országos kirakodóvásáron ellenőrzik a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését a kereskedőknél, vendéglátóknál és szolgáltatóknál;
  • március 4-én, 5-én, 7-én és 8-án a virág- és ajándékárusokat ellenőrzik. Az ellenőrök a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják Miskolcon, Sárospatakon, Tiszaújvárosban, Sajószentpéteren és Ózdon.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei márciusban a vendéglátóhelyeken ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, valamint az áruk eredetét.

A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 1-jén a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai február 28-ig azokat a vállalkozásokat vizsgálják, akiknél az elmúlt három évben nem volt ellenőrzés az online pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatban.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai február 28. és március 4. között az épületgépészeti üzleteket és építőanyag-kereskedőket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága február 28. és március 4. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • február 28. hétfő: Pásztói járás
  • március 1. kedd: Balassagyarmati járás
  • március 2. szerda: Bátonyterenyei járás
  • március 3. csütörtök: Salgótarjáni járás
  • március 4. péntek: Szécsényi járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a ruha- és cipőboltokban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Fentieken túl az adóellenőrök a hét valamennyi napján a megye egyéb területein is végezhetnek vizsgálatokat.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai

  • február 7. és március 6. között Dunaharasztin, Szigetszentmiklóson, Szigethalmon és Ráckevén a vállalkozásokat
  • február 28. és március 13. között a virágkereskedőket

ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 9. héten a vendéglátóhelyeken és azokban az üzletekben ellenőriz, ahol a pénztárgépből nem érkezik adat. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, az év végi leltár meglétét, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják.

A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai február 28. és március 4. között a textil- és ruhaüzleteket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • február 28. hétfő: Tolna
  • március 1. kedd: Dunaföldvár
  • március 2. szerda: Szekszárd
  • március 3. csütörtök: Hőgyész
  • március 4. péntek: Paks

A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV-ellenőrzések.

Vas megye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai február 28. és március 4. között a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai február 28-ig a virág- és ajándékboltokat, valamint a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek eredetét, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését vizsgálják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!