Társoldalunk:

Vettel nagy csatában nyert a szenzációsan izgalmas Brit Nagydíjon

2018.07.08., 14:47
rendezés

Vettelnek nagyot kellett hajráznia a győzelemért, miután hiába állt élre már a rajtnál, a Safety Car idején végrehajtott második kerékcseréje Bottas mögé vetette. Az első métereken Räikkönen ütközött Hamiltonnal, de mindketten dobogóra állhattak, pedig a brit visszaesett a mezőny végére.

Sebastian Vettel egy nagyszerű rajttal azonnal az élre állt a Brit Nagydíjon, de a győzelemhez végül sokat brusztolt, mert a Safety Car beküldésekor sokakkal együtt másodjára is kiállt a boxba, Valtteri Bottas azonban nem tartozott közéjük, ezért vissza kellett előznie a sokáig hősiesen védekező Mercedest.

Ez néhány körrel a cél előtt sikerült neki, és csapattársa, Kimi Räikkönen akaratlanul is segítette azzal, hogy a rajt utáni tumultusban nekiment az élről induló Lewis Hamiltonnak és a mezőny végére süllyesztette. A brit mellett csapattársa, Valtteri Bottas is elment az első kanyarban, Räikkönennel a 3-asban akadt össze. A finn olcsóbban megúszta, csak a két Red Bull hagyta le, de Daniel Ricciardót pár kilométerrel később, a Copse-nál visszaelőzte.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Két héttel a Francia Nagydíj első kanyarjában történt baleset után Silverstone-ban is kiütötte az egyik Ferrari az egyik Mercedest, ezúttal a csapatok másik pilótái voltak érintettek; Räikkönen 10 másodperces időbüntetést kapott a manőverért – a Paul Ricardon Vettelt feleennyivel sújtották, pedig a körülmények hasonlók voltak.

Az én hibám volt, megérdemeltem a büntetést – ismerte el Räikkönen. – A harmadik kanyarban blokkoltam a kerekemet, eltaláltam hátulról Lewist és megpördült miattam."

Vettel 1. helyét a gumikopás fenyegette

A szintén koccanó és a bukótérbe kényszerülő Haasok is vesztesen kerültek ki a kalamajkából, az első körben Kevin Magnussen a 10., Romain Grosjean a 13. pozícióba csúszott hátra. Nagyot nyert ellenben a 6.-ra lépő Nico Hülkenberg, Charles Leclerc-t, Esteban Ocont és Carlos Sainzot megelőzve. A mezőny második felében is történt egy ütközés Stoffel Vandoorne és Sergio Pérez között, utóbbi a boxutca kijárata előtt átszánkázott, pont az onnan rajtoló Williamsek orra előtt, mázlija volt, hogy nem csapódott beléjük.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamiltonnak a sérült padlólemez sem okozott nehézséget áthámozni magát a lassabb autókon az egyenesekben, a 11. körre tornázta vissza magát a 6. helyre, a hátránya ekkor kicsit több mint 12 másodperc volt Ricciardótól. Vettel közben gyorsan jelentős, 5 másodperces előnyt épített ki Bottasszal szemben, amit a 20. és 21. körben megejtett kerékcseréjük után is megtartott.

Csakhogy a boxkiállásnál már látszott, hogy felhólyagosodott a bal első gumija, ezért vigyáznia kellett, és a 32. körre alig több mint 2 másodperc maradt az előnyéből. Az események ekkor vettek újabb fordulatot, Marcus Ericsson első kanyarnál elszenvedett balesete után ugyanis Safety Carra volt szükség, a svéd épségben átvészelte a nagy sebességű kicsúszást.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Vettel, Verstappen, Räikkönen berohant kerékcserére, a Mercedes feltehetően azért nem reagált, mert nem maradt a futamra friss garnitúra lágy gumijuk, Hamiltonnak pedig csak pár körrel korábban, a 25.-ben szerelték fel az új közepeseket. A brit akkor 11 másodperces hátrányból vette üldözőbe az 5. Räikkönent a tizenkét körrel frissebb abroncsokon.

Vettelt csak Bottas előzte meg, a 3. helyre Hamilton jött fel, őt Verstappen, Räikkönen és Ricciardo követte; utóbbi csúnyán pórul járt, mert percekkel a Safety Car beküldése előtt a Red Bull másodszor is behívta a depóba, hátha indíthat egy nagy rohamot (vagy kontrázhat a felzárkózó Hamiltonra), de így kámforrá vált a gumielőnye, Hamiltonhoz hasonlóan.

Szenzációs küzdelem az utolsó körökben

A verseny a 38. körben folytatódott, de néhány pillanat múlva Bernd Mayländer máris jöhetett vissza a Mercedesszel, mert Sainz ráfordult a belső íven érkező Grosjeanra a Copse-nál, és mindketten a kavicságyban landoltak. Az újabb zöld jelzésre a 42. körig kellett várni.

Vettel hatalmas elánnal vette üldözőbe Bottast, aki a 47. körig bírt ellenállni, a 6-os kanyar előtt üldözője kifékezte. "Valtteri őrülten ment. Előnyben voltam a gumikkal, de itt nem könnyű előzni. Szerintem megleptem, és nem voltam biztos benne, hogy be tudom venni a kanyart, de sikerült" – nyilatkozta a német. 

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Bottast kisvártatva Hamilton és Räikkönen is állva hagyta, így leszorult a dobogóról, és a 4. helybe is

kapaszkodnia kellett, nehogy Ricciardo is megelőzze.  Kockáztattunk, hogy első lehessek

– mondta a Mercedes pilótája, aki utólag látja, hogy a kerékcsere jobb döntés lett volna a Safety Car idején, de úgy érezte, a gumik kibírják a célig.

Hamilton az ezüstéremmel elérte, hogy a győzelmek számában Alain Prostot utolérő Vettel mögött csak 8 pontra nőjön a lemaradása. "Lenyűgöző felzárkózás volt, a 2. hely volt a legtöbb, amivel mérsékelhette a kárt. Fantasztikusan vezetett" – dicsérte főnöke, Toto Wolff a Sky Sportsnak.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Verstappen nem sokáig tartotta a 4. helyet, a második Safety Car-fázis után Räikkönen gyorsan lehagyta a Stowe kanyarnál, és kicsit később, egy fékhibából eredő megforgás után fel kellett adnia a futamot. "A 16-os kanyarnál teljesen beesett a pedál, blokkoltak a hátsó kerekek, és kicsúsztam" – mondta. Kiesett korábban Leclerc is, akinek az egyik hátsó kerekét nem rögzítették megfelelően a boxkiállásnál.

Hülkenberg és Ocon végig őrizte a pozícióját az élcsapatok autói mögött, a kiesések a pontszerzők közé emelték Magnussent és Alonsót, Pérez pedig néhány körrel a cél előtt pottyant ki onnan, miután Pierre Gasly agresszíven, kontakttal megelőzte az utolsó kanyarnál. Ppntosabban, mindez csak átmeneti állapot volt, utólag ugyanis 5 másodperces büntetéssel sújtották Gasly-t, így mégis Pérez lett a 10.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
14:31

Világbajnoki küzdelem következik

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Brit Nagydíj élő közvetítésében! Az első sorból a mezőny két négyszeres világbajnoka kezdheti meg az 52 körös száguldást, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel sorrendben. Ráhangolódásként tekintsünk vissza a tegnapi, elképesztően szoros csatát hozó időmérő edzésre!

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
14:34

Minden adott a kiélezett csatához

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, az idén mindössze másodszor fordul elő, hogy Hamilton és Vettel egyszerre indulhat az első rajtsorból. Legutóbb a szezon 4. futamán, Bakuban történt ez meg, akkor azonban a német volt az első rajtkockában, a brit pedig a másodikban.

Vettel az edések során már volt Hamilton előttForrás: DPPI/Florent Gooden
GPHírek
14:35

Vettelnek továbbra sincs rendben a nyaka

A német az időmérő után azt mondta, a versenyen nem jelent majd problémát beállt nyaka, azonban a versenyzői parádén is mereven tartotta azt. A Ferrari extra bélést erősített a fejtámasza belső részére.

GPHírek
14:36

Csonka lesz a rajtrács

Brendon Hartley mellé a két Williams is csatlakozott, miután Stroll és Szirotkin autójának hátsó szárnyát is kicserélte a csapat, remélhetőleg ezzel megoldva az időmérőn jelentkező aerodinamikai gondokat. Hartley Toro Rossóját teljesen újjáépítették, és bár nem volt kimondottan szükség rá, új belső égésű motort és MGU-K-t is kapott.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
14:43

A meleg dönthet

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Sky Sportsnak elmondta, az autójuk nem szereti a meleget, ugyanakkor a Ferrari pénteki hosszú etapjai sem voltak túl meggyőzőek. „Észrevettünk némi hólyagosodást a gumijaikon" – mondta Wolff. Az általános vélekedés szerint az nyerhet, aki a gyors kanyarokban a leglassabban tud menni anélkül, hogy sok időt veszítene.

GPHírek
14:52

A két Mercedesnek nincs új lágy gumija

A leggyorsabb taktikának az egy kiállást tartják, de minden attól függ, hogy a pilóták a nagy melegben miként tudják kezelni a gumikat. Adott esetben másodszor is kijöhetnek, lágy gumikat téve fel a futam végére. Ebben az esetben a két Ferrari előnyben lehet, nekik ugyanis maradt még egy teljesen új lágy szettjük, Hamiltonnak és Bottasnak azonban nem.

GPHírek
14:58

Ez lehet az utolsó előtti Brit Nagydíj?

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója a rajtrácson a Sky Sportsnak azt mondta: biztos benne, hogy találnak megoldást, hogy ne jövőre rendezzék az utolsó futamot Silverstone-ban, a dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis ez a helyzet. Az egyedüli sajnálatos dolognak azt tartja, hogy a megszokottól eltérően a nyilvánosság bevonásával zajlanak a tárgyalások.

GPHírek
15:00

Verstappen a gumikezelésben bízik

A holland szerint a Red Bull nagyon sokat veszít az egyenesben a riválisokhoz képest, ezért reméli, hogy a melegben jobban életben tudják tartani a gumikat a Ferrarinál és a Mercedesnél.

GPHírek
15:03

Nagy a meleg

A levegő hőmérséklete közel 27, az aszfalté 52 celsius. Nagy-Britanniában ez már kánikulának számít.

GPHírek
15:05

Hartley lehet el sem indul

A Toro Rossón még mindig dolgoznak a szerelők, Hartley nem túl optimista a futamon való részvételét illetően.

GPHírek
15:08

Perceken belül kezdődik

Hamarosan, egészen pontosan 15 óra 10 perckor elindul a felvezető kör, de csak 17 autóval. Utoljára a 2014-es Magyar Nagydíjon rajtolt három autó is a bokszutcából, akkor Maldonado, Magnussen és Hamilton volt erre a sorsra kárhoztatva.

GPHírek
15:10

Csak négyen nem a lágyakon

Mindenki a sárga oldalfalú Pirelliken kezdi a futamot Hartley-t, Hülkenberget, Strollt és Sainzot kivéve.

GPHírek
15:10

Elindult a felvezető kör

Hartley indulása egyre kérdésesebb, még csak most teszik fel a padlólemezt a Toro Rossóra.

GPHírek
15:12

Hamiltont a szélre figyelmeztetik

A négyes kanyarban hátszélre, a hármasban keresztszélre számíthatnak a pilóták.

GPHírek
15:12

Íme a gumik

Ilyen abroncsokon várják a rajtot a pilóták.

GPHírek
15:14

Rajt: Hamiltont eltalálta Räikkönen!

Vettel lerajtolta Hamiltont, akit Bottas is megelőzött, majd jött Räikkönen és nekiment a hármas kanyarba menet. Hamilton visszaesett a 18. helyre.

GPHírek
15:15

1. kör: Hamilton autója sérült

Vélhetően nagyot kapott a Mercedes, Hamilton szerint sérült az autó.

GPHírek
15:16

2. kör: Vettel vezet, Hamilton szenved

A német előnye már 3 másodperc Bottas előtt, Hamilton közben megelőzte Strollt, de nincs rendben az autója.

GPHírek
15:17

3. kör: Hartley-nak nem jött össze

A Toro Rossót visszatolták a bokszba, ennyi volt a versenye. Räikkönen az első szárnyáról érdeklődik, a csapat szerint minden rendben. A finn a 4. helyen halad Verstappen mögött, Hamilton már a 14. helyen autózik.

GPHírek
15:19

4. kör: Räikkönen támad

A finn a harmadik helyen autózó Verstappent igyekszik megelőzni. Hamilton szerint egy darab biztosan letört a padlólemezéből. A rajt utáni ismétlésből kiderült, hogy Pérez Vandoorne-nak ért össze és pördült meg.

GPHírek
15:21

5. kör: Vettel nagyon vezet

A német előnye már 5 másodperc Bottas előtt, Hamilton már a 11. helyen, Alonsót is megelőzte. Péreznek a visszajátszás alapján nagy szerencséje volt, hogy a bokszból rajtolók nem találták el szemből a megpördülése közben.

GPHírek
15:23

6. kör: Vizsgálják az rajtbalesetet

A felügyelők most döntik el, hogy adnak-e büntetést Räikkönennek. Hamilton közben feljött pontszerző helyre, Magnussent megelőzve már a tizedik.

GPHírek
15:24

7. kör: Räikkönent megbüntették!

Tíz másodperces időbüntetést kapott a finn, amelyet a bokszkiállása alatt kell letöltenie.

GPHírek
15:26

8. kör: Hamilton közeledik Oconra

Hamarosan újabb helyet javíthat a brit, már csak egy másodpercre van a franciától. Räikkönen alulkormányzottsággal küzd, továbbra is az első szárnya felől érdeklődik.

GPHírek
15:27

9. kör: Hamilton előzött

A négyszeres világbajnok feljött a 8. helyre, már arról kérdezett rádión, hogy milyen messze van ez élen haladóktól. Vetteltől jelenleg 26 másodpercre. 

GPHírek
15:29

10. kör: Újabb hely Hamiltonnak

A brit Leclerc-t is legyűrte, ha így folytatja még Räikkönen elé is kerülhet, aki ne feledjük, büntetést tölt majd le.

GPHírek
15:30

11. kör: Hülkenberg is áldozatul esett

A Renault németjét a Stowe kanyarba menet vadászta le Hamilton, aki így már a 6. helyen halad. Most egy ideig nem lesz újabb ellenfele, Ricciardo 13 másodpercre van tőle az 5. helyen.

GPHírek
15:32

12. kör: Räikkönen dühös

A finn nem boldog a büntetése hallatán. Közben Vettel előnye már 6 másodperc Bottas előtt az élen.

GPHírek
15:35

13. kör: Räikkönen a bokszban

A finn letöltötte a büntetését, közepes gumikat kapott, és továbbra is panaszkodik, hogy nem tapad az autó eleje. Első szárnyat nem cseréltek.

GPHírek
15:36

14. kör: Hamilton közeledik

A brit már csak 10,5 másodpercre van Ricciardótól. Versenymérnöke felhívta a figyelmét, hogy a többiek szenvednek a gumikkal, jó munkát végez.

GPHírek
15:37

15. kör: Räikkönen előzött

A finn a 10. helyre jött vissza, de már túl is jutott Sainzon, így most a 9. helyen halad.

GPHírek
15:38

16. kör: Räikkönen a leggyorsabb

A Ferrari pilótája az új gumikon 1:32.270-nel megfutotta a leggyorsabb kört és Ocont is megelőzve feljött a 8. helyre.

GPHírek
15:39

17. kör: A rajtbaleset képen

Így nézett ki, ahogy Hamilton tehetetlenül kipördült a hármas kanyarban, miután Räikkönen kilökte.

GPHírek
15:41

18. kör: Vettel lassul

A legutóbbi körben 7 tizedet kapott Bottastól, az előnye 5,2 másodpercre olvadt. Räikkönen feljött a hatodik helyre, miközben Verstappen is kint volt kerékcserén. A holland Hamilton mögé, az ötödik helyre tért vissza a pályára.

GPHírek
15:43

19. kör: Ricciardo a bokszban

Verstappen után egy körrel csapattársa is kijött a közepes keverékű Pirellikért, kicsivel több, mint egy másodperccel Räikkönen elé jött vissza. Leclerc is kint volt, a kiállása után azonban félreállt a bukótérbe.

GPHírek
15:44

20. kör: Rosszul rögzítették a kereket

Leclerc kiesését nem műszaki hiba, hanem a jobb hátsó kerék rossz rögzítése okozta. A monacói életében először esett ki F1-es futamról.

GPHírek
15:45

21. kör: Vettel a bokszban

A másik Ferrari is kijött, hólyagosodás volt a bal első kerekén. Vettel a második helyre jött vissza, 3.1 másodpercet állt a bokszban. Hátránya 13,8 másodperc Bottasszal szemben.

GPHírek
15:46

21. kör: Räikkönen hibázott

A finn az első kanyart egyenesítette ki és ment át az aszfaltozott bukótéren.

GPHírek
15:47

22. kör: Bottas is kint

Egy körrel Vettel után a Mercedes finnje is letudta a kerékcserét és feltetette a közepes keverékű Pirelliket. Bottas Hamilton mögé, a harmadik helyre jött vissza, 5 másodpercre van Vetteltől. Ne feledjük, Hamilton még nem volt kint kerékcserén.

GPHírek
15:49

23. kör: Hamilton elengedte Bottast

A finn az új gumikon gyorsabb csapattársánál, aki nem jött ki kerékcserére. A Brooklands kanyarba a brit elegánsan félrehúzódott és nem nehezítette meg Bottas dolgát.

GPHírek
15:51

24. kör: Vettel előnye fogy

Bottas gyorsabb a németnél jelenleg, már csak 3,3 másodpercre van tőle. Hamilton továbbra sem jött ki kerékcserére.

GPHírek
15:52

25. kör: A Ferrarin fogy a bal első

Bottasnak azt jelentik rádión, hogy Vettel a bal első gumijával küszködik. Eközben Räikkönen DRS-távolságon belülről támadja Ricciardót az 5. helyért.

GPHírek
15:54

26. kör: Hamilton a bokszban

A brit is kijött közepes gumikért a 3. helyről. A 6. helyre jött vissza, 11 másodperccel Räikkönen mögé. Vettel odalépett, a legutóbbi körben 2 tizedet adott Bottasnak, az előnye 3,2 másodperc.

GPHírek
15:56

27. kör: Csak Stroll nem volt még kint

A teljes mezőny járt már legalább egyszer a bokszban, kivéve a 17. helyen autózó Strollt. A két Renault egyedüliként a kemény gumikat tetette fel, Hülkenberg a 7., Sainz a 11. helyen halad.

GPHírek
15:58

28. kör: Vettel előnye megint csökkent

Bottas ezúttal gyorsabb volt, 3 másodpercre tornázta le a különbséget. Hamiltont közben azzal biztatja mérnöke, hogy még semmi sincs veszve, javíthat a 6. pozícióján.

GPHírek
15:59

29. kör: Hamilton nagyon megy

A brit 1:31.682-vel megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Toronymagasan ő a leggyorsabb a pályán, 1,4 másodpercet adott az élen autózó Vettelnek.

GPHírek
16:00

30. kör: Räikkönen újra kiállhat

A jelek szerint a finn két kerékcserével megy, előnye már csak 6.8 másodperc Hamilton előtt, aki ismét megfutotta a leggyorsabb kört.

GPHírek
16:02

31. kör: Ricciardo a bokszban

A Red Bull hiába bízott a jó gumikezelésében, Ricciardo a 4. helyről újra kereket cserélt. Lágyakat kapott, Hamilton mögé, a 6. helyre jött vissza.

GPHírek
16:04

32. kör: Bottas közelít

Vettel előnye már csak 2,2 másodperc az élen. A Red Bull taktikája érdekes lehet Ricciardóval, Verstappen maradhat a közepeseken.

GPHírek
16:04

33. kör: Safety Car!

Ericsson az egyes kanyarban óriási sebességgel csapódott a gumifalba, Safety Car a pályán.

GPHírek
16:06

34. kör: Vettel a bokszban

A német egyből kijött kerékcserére lágy gumikért. Bottas kint maradt és vezet. Verstappen és Räikkönen is cserélt.

GPHírek
16:07

34. kör: Hamilton sem jött ki

Az élmezőnyből a két Mercedes nem jött ki egyedül, Vettel a második helyre jött vissza, Hamilton a harmadik. Őt Verstappen, Räikkönen és Ricciardo követi.

GPHírek
16:10

35. kör: Ericsson megúszta

A svéd épségben hagyta el az autót rögtön a baleset után. Räikkönen a kerékcseréje után az egyik Williams elé jött ki, az azonban ennek ellenére megelőzte. Vélhetően lekörözöttként azonban úgyis elengedik majd, hogy visszavegye a körét.

GPHírek
16:11

36. kör: Miért nem jött a Mercedes?

A futam előtt felhívtuk rá a figyelmet, hogy az élmezőnyből egyedül a két Mercedesnek nem maradt új lágy gumija. Könnyen lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy egyikük sem állt ki kerékcserére a Safety Car megjelenésekor.

GPHírek
16:13

36. kör: Hamilton kételkedik

A brit szerint esélytelen, hogy felvegye a küzdelmet a friss gumikon autózókkal. A csapat szerint ő a leggyorsabb a pályán a közepeseken.

GPHírek
16:14

37. kör: Túl gyors a Safety Car?

Vettel szerint igen, a német arra kérte a csapatot, szóljon, hogy lassítsák le a biztonsági autót.

GPHírek
16:15

38. kör: Kijött a Safety Car!

Az újraindításnál Vettel igyekezett tapadni Bottasra, Hamilton kicsit jobban lemaradt.

GPHírek
16:16

38. kör: Räikkönen előzött

A finn elment Verstappen mellett a Wellington egyenesben, a holland azonban visszaelőzte.

GPHírek
16:17

38. kör: Újra Safety Car!

Sainz és Grosjean akadtak össze a Copse kanyarban.

GPHírek
16:19

39. kör: Szerencsésen megúszták

A spanyol kívülről próbálta előzni a Haas pilótáját, mellé is ért, Grosejan azonban megcsúszott, eltalálta a Renault-t, majd mindketten a gumifalba csapódtak. 

GPHírek
16:21

40. kör: Ezúttal senki nem jött ki

Mindenki maradt a pályán, sok értelme nem lett volna alig pár körrel az előző kerékcsere után ismét kijönni és pozíciót veszíteni a pályán.

GPHírek
16:23

41. kör: Kijön a Safety Car

A kör végén ismét szabad lesz a pálya. Tízkörös sprintverseny következhet.

GPHírek
16:25

42. kör: Zöld zászló!

Räikkönen lecsúszott a Stowe bukóterébe az újraindítás alatt, de nem vesztett pozíciót. Bottas megtartotta a vezetést, de Vettel bepróbálkozott a Brooklands kanyarban, a finn azonban becsukta a kaput.

GPHírek
16:27

43. kör: Vettel elszántnak tűnik

A német leggyorsabb első és utolsó szektort futott az újraindítás utáni első körben, és szorosan tapad a Mercedesre. Még nem nyithatják a DRS-t.

GPHírek
16:29

44. kör: Óriási csata az élen

Vettel minden kanyarban támadja Bottast, aki mögé felzárkózott Hamilton és Räikkönen.

GPHírek
16:30

45. kör: Vettel nem tudott előzni

A német ezúttal  nem próbálkozott be az első DRS-zónában, a Becketts-Maggots kombinációban azonban nem tudott elég közel maradni az előzéshez.

GPHírek
16:32

46. kör: Bottas tartja magát

A finn rendületlenül veri vissza Vettel rohamait, aki tehetetlennek tűnik. 

GPHírek
16:33

47. kör: Vettel az élen!

A német a Wellington egyenesben bevetődött a finn mellé és átvette az első helyet. Közben Verstappen kicsúszott az utolsó sikán féktávján, és visszaesett a 14. helyre.

GPHírek
16:34

48. kör: Hamilton a második helyen

A brit ugyanott előzte meg Bottast, ahol egy körrel korábban Vettel. Verstappen közben félreállt és feladta a versenyt.

GPHírek
16:36

49. kör: Räikkönen a harmadik

A Ferrari finnje megelőzte a Mercedes finnjét, talán már mondanunk sem kell, a Wellington egyenes végén. Räikkönen ezzel feljött harmadiknak.

GPHírek
16:38

50. kör: Bottas szenved

A Mercedest már Ricciardo támadja, eközben az élen Vettel 2,4 másodperccel vezet Hamilton előtt. A britet 2 másodperccel lemaradva Räikkönen követi.

GPHírek
16:39

51. kör: Gasly nekiment Péreznek

Az élen lecsillapodni látszanak a kedélyek, hátrébb azonban zajlik a küzdelem, a Toro Rosso franciája az utolsó sikánban menet nekiment a Force India oldalának előzés közben.

GPHírek
16:42

52. kör: Vettel megnyerte a Brit Nagydíjat!

Sebastian Vettelt intette le elsőként a kockás zászló Silverstone-ban, a német mögött a nagyot mentő Lewis Hamilton és a 10 másodperces büntetése ellenére a dobogó harmadik fokára álló Kimi Räikkönen végzett. Bottas kivédekezte Ricciardo támadásait, és bejött a negyediknek. Az ausztrál mögött Hülkenberg, Ocon, Alonso, Magnussen és Gasly az első tíz sorrendje. Köszönjük figyelmüket, nemsokára jelentkezünk a futam részletes összefoglalójával!

Még több bejegyzés