Vágólapra másolva!
Az Abu-dzabi Nagydíj harmadik szabadedzésén Hamilton a csapattársát, Bottast megelőzve futotta meg a leggyorsabb köridőt, a Ferrarik pedig több mint fél másodperces lemaradással zártak mögöttük. Az időmérőn azonban más körülmények lesznek, mint a napsütéses gyakorláson, amelyet egy napernyő is megzavart. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül23 bejegyzés

Az Abu-dzabi Nagydíj harmadik szabadedzése kevésbé hozott szoros eredményeket, mint a pénteki gyakorlások: a Mercedesek kisajátították az első két pozíciót, és jelentős,

több mint fél másodperces előnnyel végeztek a Ferrarik előtt.

A leggyorsabb köridőt Lewis Hamilton futotta meg, aki a csapattársát, Valtteri Bottast is majdnem 3 tizeddel előzte meg.

A meleg, napsütéses időben megrendezett szabadedzés nagy részében úgy tűnt, komoly csata bontakozhat ki a Mercedesek és a Ferrarik között, a két csapat pilótái váltogatták egymást az élen. 20 perccel az edzés vége előtt még Kimi Räikkönen állt az élen, és bár Hamilton befurakodott a két Ferrari közé, Vettel lemaradása is mindössze 17 ezredmásodperc volt a harmadik helyen. Ekkor azonban a Mercedesek rákapcsoltak, és perceken belül mindketten lerázták a Ferrarikat. Hamilton 1:37.627-es idővel megfutotta az edzés legjobb idejét, Bottas pedig 273 ezredes lemaradással zárt a második helyen, miközben a Ferrarik hátránya több mint 5 tizedre nőtt, és ez az edzés végéig sem változott.

Hamilton volt a leggyorsabb a szombati gyakorláson Forrás: AFP/Karim Sahib

Vetteléket a két Red Bull követte, akik nem lehetnek túlságosan elégedettek a gyakorlás eredményével: Ricciardo 7 tizedet kapott Hamiltontól, Verstappen pedig majdnem 1 másodperces hátránnyal zárt.

A holland többször panaszkodott is az autójára, nehezen vezethetőnek nevezte a Red Bullt.

Az osztrák istálló autóit a McLarenek követték, akik végig biztató tempót mutattak, és Fernando Alonso 7., valamint Stoffel Vandoorne 8. helyének köszönhetően bizakodva várhatják az időmérő edzést. A Q3-ba kerülésért azonban valószínűleg szoros csatát kell vívniuk az edzést a mezőny közepén záró Renault, Force India és Williams versenyzőivel.

Az edzést csak néhány kisebb incidens történt, azok is következmények nélkül maradtak: Bottas az utolsó kanyarban rohant le a pályáról, de sikerült elkerülnie a falat, Verstappen pedig az 1-es kanyarban hagyta el az aszfaltot, miután túl szélesen fordult. Az edzés közepén mégis életbe lépett a Virtuális Safety Car szabály, egy egészen különös incidens miatt:

az erős szél a pályára fújt egy óriási napernyőt,

amelyet azonban hamar eltávolítottak a pályabírók.