Bizarr baleset dobta fel a Monacói Nagydíjat, Vettel nyert

Események

Forma-1, Monacói Nagydíj, rajt, Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel, Ferrari
Ferrari's Finnish driver Kimi Raikkonen drives ahead of Ferrari's German driver Sebastian Vettel during the Monaco Formula 1 Grand Prix at the Monaco street circuit, on May 28, 2017 in Monaco. / AFP PHOTO / Andrej ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
Az év legeseménytelenebb versenyének vége felé be kellett küldeni a Safety Cart, mert Button feldöntötte Wehrlein Sauberjét. Vettel a bokszban Räikkönen elé került, 25 pontra növelve az előnyét a 7. helyre felkapaszkodó Hamilton előtt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül75 bejegyzés

A Ferrari 16 év után győzelemmel zárta a Monacói Nagydíjat, és a csapattársát a kerékcserék során átugró Sebastian Vettel 25 pontra növelte az előnyét a világbajnoki tabellán Lewis Hamiltonnal szemben, aki a pocsékul alakuló időmérője után a 7. helyen ért célba.

A maranellóiak kettős győzelmet is közel hét éve arattak legutóbb.

A rajtnál szinte egyáltalán nem változott a sorrend – leszámítva, hogy Hamilton megelőzte Stoffel Vandoorne-t, illetve Kevin Magnussen két helyet javítva maga mögé utasította Nico Hülkenberget és Danyiil Kvjatot –, így a pole-ínséget megszakító Kimi Räikkönen rögtön lépett egy nagyot a győzelem felé, és a táv első felében kézben is tartotta az irányítást.

A rajt nem hozott sok változást. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Bár Vettelt 2-3 másodpercnél jobban egyszer sem tudta leszakítani, a táv harmadánál 7 másodperccel haladt a 3. helyet tartó Valtteri Bottas előtt. Később a lekörözéseknél veszített az előnyéből, és a gumikkal is meggyűlhetett a baja, mert a Mercedes előrébb lévő pilótája közelebb osont a Ferrarikhoz, és a 33. körben megejtett kerékcseréje őt is a bokszba kényszerítette.

Vettel így kaparta ki a gesztenyét, mert mire 5 körrel később betért saját kerékcseréjére,

a hőségben is strapabíró ultralágy gumikon száguldva elegendő fórt épített ki csapattársával szemben.

"Nem tervezgettünk sokat, egyszerűen megpróbáltunk elszakadni. Valtteri egy ponton beerősített, mi (Kimivel) kicsit szenvedni kezdtünk a hátsó gumikkal, a kerékcsere-ablak pedig megnyílt, úgyhogy amint Valtteri bement a bokszba, Kimi reagált rá" - mondta.

- ismerte el. - Olyan volt, mintha egy új szett gumit kaptam volna. Néhány körön át nagyon jól ment az autó, nyomtam a gázt, ahogy a csövön kifért, mert tudtam, hogy csak ekkor lehetett esélyem (az 1. helyre)."

Ricciardót és Hamiltont is a stratégia repítette előrébb

A Ferrari rangidős mérnöke, Jock Clear a Sky Sports kérdésére nem tudta megválaszolni, hogy a csapat taktikázhatott volna-e úgy, hogy Räikkönen az élen maradjon. A finn láthatóan csalódottan vette tudomásul a vereséget, a nyilvános sajtótájékoztatón a szokásos szűkszavúságával értékelte az eredményt.

- mondta.

Räikkönen sokáig őrizte az 1. helyet, végül mégis Vettel nyert. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Räikkönenre a szuperlágy gumis második etapban egy darabig Daniel Ricciardo is veszélyesnek tűnt, bár támadási közelségbe egyszer sem került. A Red Bull pilótája eleinte az 5. helyen ment, és Vettelhez hasonlóan úgy tudta becserkészni az előtte állókat, hogy megnyújtotta az első etapját.

"Meg tudtam villantani a tempónkat. Nem hiszem, hogy sok tartalék maradt a gumikban, de felvettem a ritmust, erős köridőket jegyeztem. Tudtam, hogy jó tempót diktálok, a mérnököm folyamatosan buzdított a rádión, ez nagyon motiváló volt - nyilatkozta - Nem panaszkodhatok a mai napra, köszönetet mondok a csapatnak."

Ez kijárt neki azután, hogy Monacóban a tegnapi időmérőn és a tavalyi futamon is a Red Bull hibájából veszthetett pozíciókat. Ezúttal abból profitált, hogy Bottas tulajdonképp Max Verstappen 32. körös elévágási kísérletét hárította a bokszkiállásával – a láncreakció ránthatta magával Räikkönent is –, ami sikerült is, csakhogy utána mindketten utolérték Carlos Sainz Toro Rossóját. Ricciardo ekkor fordította a maga javára a különbséget, és zsinórban másodszor állhatott dobogóra.

Verstappen a rádión szitkozódva reagált a pozícióvesztésre,

s bár tisztában van vele, hogy a főhadiszálláson szakemberek tucatjai foglalkoznak a stratégia optimalizálásával, és értékelik a különböző szimulációkat, nem tartja okos döntésnek, hogy korán kihívták a bokszba.

Verstappen kifogásolja a Red Bull döntéseit a stratégiával. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Bertrand Langlois

"Ha bevágok Valtteri elé, akkor is beragadtam volna Sainz mögé, és itt frissebb gumikon sem lehet előzni - magyarázta bosszússágát a leintés után. Főnöke, Christian Horner a Sky Sportsnak elmondta, hogy a kerékcserénél 4 tizedet vesztettek, és talán pont ez hiányzott Verstappennek Bottas megelőzéséhez. Később egy ingyen kerékcserével, az ultralágy gumikra visszaváltva még próbálkozott a holland, de a pályán sem tudta legyűrni a Mercedest.

A Sainz mögött a 7. helyen befutó Hamilton ellenben örül, hogy pontokat írnak a számlájára, mivel még erre sem számított.

Pozitív hozzáállással mentem, keményen nyomtam, és örülök az eredménynek. Nagyon rosszul aludtam, és délelőtt is borzasztó volt a hangulatom, de ezekkel a pontokkal boldogan léphetek tovább" - mondta.

Hamiltont a 7. helyig vitte előre a stratégia. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamilton a futam elején nem tartózkodott pontszerző helyen, az előtte haladó Kvjat Toro Rossóját még támadni sem tudta. A bokszkiállását a 46. körig halogatta a Mercedes, és arról visszatérve ugrott be a középmezőny tagjai elé.

Bizarr baleset miatt volt szükség Safety Car-ra

A 60. és a 66. kör között be kellett küldeni a biztonsági autót a pályára, mert a túlságosan optimistán előzéssel próbálkozó Jenson Button oldalára borította Pascal Wehrleint az alagút előtti jobbosnál, a szalagkorlátra felkenve a Saubert. A fiatal német pilóta sértetlenül szállt ki a járműből, szerencsére nem ütötte be nagyon a fejét, de néhány percig aggódni kellett érte,

mert autója bizarr látványt nyújtva derékszögben támaszkodott meg a palánkon.

"A fejem hozzáért a szalagkorláthoz, úgyhogy a jövő héten ismét meg kell vizsgálni a hátam, aztán majd meglátjuk - utalt Wehrlein a szezon előtti balesetére, amely két futamon is a partvonalra kényszerítette. - Jenson sehol sem járt, és abban a kanyarban egyébként sem lehet előzni."

A mezőny második felében több ütközés is történt a futam vége felé. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Bertrand Langlois

Ők ketten a futam elején már a bokszutcában is majdnem ütköztek, amikor az 1. körben letudták egyetlen tervezett kerékcseréjüket: a Sauber veszélyesen engedte ki Wehrleint Button elé, amiért a német egyébként 5 másodperces időbüntetést kapott. A McLarenhez egy hétvégére beugró pilóta azt mondta, miután nekivágott a manővernek, már nem tudott kihátrálni belőle.

"Bementem a belső ívre, mert azt hittem, van elég hely. Ha nem így gondoltam volna, nyilván nem próbálkozok - jelentette ki Button. - Úgy látszik, egyáltalán nem vett észre. Ezekben az autókban ülve nagyon nehéz hátrafelé látni, ezt jeleztem is a csapat és az FIA elé."

Innentől gyors ütemben fogyatkozni kezdett a mezőny létszáma, amelyből addig csak Hülkenberg hullott ki váltóhiba miatt, némi olajcsorgatás kíséretében még a 16. körben.

A Safety Car-fázist megnyújtotta a másik sauberes, Marcus Ericsson, aki az első kanyarban, a St. Dévote-ban amatőr hibát elkövetve nekiment a korlátnak, miközben a biztonsági autó mögött, a szabályok adta lehetőséget kihasználva megpróbálta visszavenni a körhátrányát. Ugyanitt kisvártatva Vandoorne járt pórul, aki a hideg gumikon Sergio Pérezzel csatázva túlbecsülte a tapadást, és szintén a falban kötött ki, holott jó esélye lett volna a McLaren idei első pontjainak megszerzésére (addig a 10. pozícióban haladt).

Péreznek amúgyis kalandos napja volt: a verseny elején megsérült az első szárnya, ezért a 7. helyet feladva idő előtt meg kellett látogatnia a szerelőit, később pedig kigolyózta Kvjatot a Rascasse kanyarban.

"Nem lep meg, hogy nekem ütközött, mert a tükörben láttam, hogy megszállottan vezet - nyilatkozta az ütközés következtében kieső orosz. Pérez azt mondta, látott egy rést, abba próbált meg befurakodni.

Az esetet vizsgálták a sportfelügyelők, és megbüntették Pérezt,

ám mivel úgyis utolsó lett, nem befolyásolja az eredményét, hogy 10 másodpercet hozzáírtak az idejéhez. Button szintén büntetést kapott Wehrlein kilökéséért, és nála sem oszt-szoroz a következő idei versenyére kiszabott 3 rajthelyes hátrasorolás, hiszen vélhetően nem lesz neki több.

Monacóban megszakadt a Force India nagy sorozata a kettős pontszerzéssel, a hétvégét üres kézzel zárták. Esteban Ocon pontszerzési esélyeit egy balhátsó defekt temette el végleg – azt talán az 1-es kanyarnál feltöredező új aszfalt okozta, amely a korábbi beavatkozások ellenére is elkezdte megadni magát az 50 fok feletti pályahőmérsékletben.

A futam végi csetepaték viszont a pontszerzők közé hozták előre a Haas mindkét pilótáját és Felipe Massát is.

A versenyről élőben készült tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!