A köd ellehetetlenítette az első szabadedzést Kínában

Események

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, eső, teszt
Vágólapra másolva!
Döcögősen indult a Kínai Nagydíj hétvégéje: az első szabadedzés nagy részében az autók ki sem mehettek a pályára, mert a mentőhelikopter nem tudott volna felszállni a köd miatt. Esett is, úgyhogy eleve kevesen tettek meg mért kört.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Semmi nem derült ki az erőviszonyokról a Kínai Nagydíj első szabadedzésén, a gyakorlás nagy részében ugyanis ki sem engedték a pályára a versenyzőket. A másfél órás edzést kétszer is meg kellett szakítani , a pilótáknak összesen fél órájuk volt, hogy megpróbáljanak néhány mért kört futni.

A Kínai Nagydíj hétvégéjére egyébként is rossz időt jósoltak, és reggel el is áztatta az eső a pályát, de végül nem ez, hanem az egyre sűrűsödő köd okozta a legnagyobb problémát. Az edzés legelején még ki lehetett hajtani a pályára, de alig 7 perc után máris meglengették a piros zászlókat. A körözés egyik elengedhetetlen feltétele nem teljesült, a mentőhelikopter nem szükség esetén nem tudta volna elszállítani a sérülteket a közeli kórházba. Az időjárási körülmények nem is a pálya környékén voltak a legrosszabbak,

a fő probléma az volt, hogy a kórháznál nem tudott volna leszállni a helikopter.

Verstappen alkalmazkodott a legjobban a körülményekhez Forrás: DPPI/Florent Gooden

A gyakorlást 40 perces kényszerpihenő után indították újra, de az autók ezúttal is kevesebb mint fél órát tölthettek a pályán. A pilóták többsége azért futott néhány mért kört, közülük

Max Verstappen emelkedett ki, aki sokkal gyorsabb volt a többieknél az intermediate abroncsokon.

A holland összesen 4 kört teljesített az edzésen, de az 1:50.491-es idejével így is több mint másfél másodperces előnnyel zárt az élen a két Williams-versenyző, Felipe Massa és Lance Stroll előtt.

A ferraris Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen, valamint a mercedeses Lewis Hamilton azonban egy mért körig sem jutott, mielőtt újra leállították az edzést. Az ok ugyanaz volt, mint korábban, de ekkor már azt is tudni lehetett, hogy a köd miatt a közeli repülőteret is lezárták. Ekkor már sejteni lehetett, hogy az edzést nem fogják újraindítani, és néhány perccel az idő lejárta előtt ezt hivatalosan is megerősítették. A délelőtti gyakorlásnak tehát nem sok haszna volt, délutánra viszont tisztább időt jósolnak, így van rá esély, hogy a magyar idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő edzésen már az erősorrendről is pontosabb képet kapunk.