Hamilton hiába nyert vánszorogva, Rosberg a világbajnok

Események

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Vágólapra másolva!
A brit versenyző a Mercedes utasítása ellenére is annyira lassan ment, hogy magukra húzza az ellenfeleiket, de Rosberg a kritikus pillanatban egy rámenős előzéssel elment Verstappen mellett, és a hajráig bírta idegekkel az óriásit hajrázó Vettel támadását is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Lewis Hamilton a Forma-1 történetének egyik legfeszültebb idényzáróján minden megtett, hogy megnyerje a lassúsági versennyé fajuló Abu-dzabi Nagydíjat, de csapattársa, Nico Rosberg végig bírta idegekkel, és a 2. helyét a Max Verstappen elleni kemény előzéssel bebiztosítva behúzta pályafutásának első F1-es vb-címét.

Az eddigi leghosszabb szezont lezáró futam végén Hamilton végső győzelméhez arra lett volna szükség, hogy Rosberg ne végezzen a 4. helynél előrébb,

s bár négyen szelték át 2 másodpercen belül a célvonalat, a szuperlágy gumikon óriásit hajrázó Sebastian Vettelnek őt már nem sikerült megelőznie.

Rosberg 206 nagydíjat várt első F1-es vb-címére - katt a galériához! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamiltonnak a héten már a Red Bull főnöke, Christian Horner is felvetette, hogy fel kell majd tartania Rosberget, mert más esélye nem lesz. Ő eredetileg azt mondta, nem fog élni ezzel a lehetőséggel, de végül mégis megpróbálta: pár kört leszámítva gyakorlatilag végig a középmezőny tempóját autózta, a Mercedes bokszfaláról hiába szóltak rá többször is, hogy lépjen rá a gázra.

Míg a Red Bullok az egy fokozattal keményebb szuperlágy gumikon kicsit beragadtak a rajtnál, és Max Verstappen az első kanyarban össze is koccant Nico Hülkenberggel, visszaesve az utolsó helyre, a két Mercedes simán elhúzott, mögéjük a Daniel Ricciardót megelőző Kimi Räikkönen sorolt be. Hamilton már a 7. körben, Rosberg pedig eggyel később beállt a bokszba, ahol mindkettejüknek várnia kellett a mögöttük megérkező Ferrarik miatt. Ezzel a német járt rosszabbul, mivel így beragadt a még az eredeti gumikon autózó Verstappen mögé, Hamilton viszont a holland előtt tért vissza a pályára.

De továbbra sem húzott el, hanem feltartotta a sort, hátha mások is beférkőznek Rosberg elé, vagy bevágnak elé a bokszban. Räikkönen egy ideig veszélyt is jelentett rá, mert csak 1-2 másodpercre volt tőle, mielőtt

Rosberg végül a kritikus pillanatban, a 21. körben pályafutásának egyik legszebb előzését bemutatva messziről kifékezte Verstappent.

Az ifjú holland nem hagyta magát, a két autó kis híján összeért, de Rosbergnek végül sikerült bebetonoznia a helyét. Ez a momentum meghatározó volt a világbajnoki esélyei szempontjából.

Az első négy helyezett 1,6 másodpercen belül ért célba - katt a galériához! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Az az előzés fantasztikus volt, mert Nico számára ezen a versenyen pont az számított a legnagyobb veszélynek, hogy esetleg kiesik" – mutatott rá a Mercedes technikai igazgatja, Paddy Lowe. A veszély ugyanakkor nem múlt el. Rosberg beletaposott a gázba, és sorozatban leggyorsabb köröket futva utolérte Hamiltont, ám ő a kerékcserék második, a 28-29. körben lebonyolított fordulója után megint lelassított, és látványosan feltartotta a csapattársát.

A Mercedesnél idegeskedtek

Ekkor még 8 körön át Sebastian Vettel állt az élen, aki csak később kerített sort második bokszkiállására, de az előnye a használt gumikon is alig fogyott, Hamilton annyira lassan ment. Emiatt a Mercedes irányítóközpontjában is feszült pillanatokat éltek át.

„Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi mit tettünk volna a helyében. Két lehetőség volt: vagy elhúz a távolba, és ezzel megmutatja, hogy ő a legjobb, vagy megpróbálja feltartani a többieket. Ő az utóbbit választotta, ezt nem volt kellemes nézni – ismerte el Hamiltonról a csapat főnöke, Toto Wolff. – Nico azonban nagyon higgadtan kezelte a helyzetet, nem kockáztatott meg egy előzést, amikor nem kellett."

Hamilton sebészi pontossággal adagolta úgy a tempót, hogy a két hosszú egyenesben, a DRS-távolságon kívül tartsa a csapattársát,

s mivel máshol a Yas Marinában nem igazán lehet előzni, ezzel sikerült magukra húznia Rosberg üldözőit. Az utolsó körökben Verstappen, majd Vettel veszélyesen közel volt a két Mercedeshez, és végül maga Lowe is beavatkozott a rádión, arra utasítva Hamiltont, hogy menjen gyorsabban. De hiába kértek tőle 1:44-es időket, ő nem engedelmeskedett, végig 1:46 fölött maradt.

Rosbergnek végig a visszapillantó tükrére kellett tapadnia - katt a galériához! Forrás: AFP/Karim Sahib

„Nem tudom, miért nem hagytak egyszerűen versenyezni, szerintem a győzelmem nem forgott veszélyben. Egyértelmű, hogy mi járt a fejükben" – mondta Hamilton, akitől Niki Lauda magyarázatot követelt a taktikája miatt. Wolff kijelentette, hogy „ha teljesen szabadjára engednénk a pilótáinkat, nem nyertünk volna ennyi versenyt és vb-t. Volt egy pillanat, amikor a győzelmünk is veszélyben forgott, ráadásul arra is vigyáznunk kellett, ez nehogy precedenst teremtsen."

Lowe nyilvánosan nem hibáztatta renitens versenyzőjét.

– vetette fel. – Az biztos, hogy így szembe kellett néznünk bizonyos kihívásokkal. Izgalmas volt látni, ahogy Sebastian a Ferrari ügyes stratégiája révén feljött, és megelőzte a Red Bullokat, ami váratlan volt. Lerágtuk a körmünket, az utolsó 2 körben tényleg attól féltünk, hogy Nicót és Lewist is megelőzi."

A hajrában Vettel a lágyabb és frissebb gumikon már DRS-sel is rendszeresen támadta Rosberget, és az utolsó körben közvetlenül a Mercedes mögött fordult rá a célegyenesre. „A győzelemre hajtottam, csak az volt a probléma, hogy az egyenesekben Lewis a szélárnyékával magára húzta Nicót, így számunkra mindketten túl gyorsak voltak, és a végére a gumijaim is elhasználódtak – mondta Vettel.

Rosberg ellenállt a nyomásnak, nem vétett egyetlen hibát sem, de elismerte, hogy „ez semmiképpen nem tartozott a legélvezetesebb versenyeim közé. Az elején meg kellett vívnom Maxszel, a végén pedig többen is utolértek, ami nem volt túl szórakoztató. Örülök, hogy túl vagyok rajta, most madarat lehetne fogatni velem!"

Rosberg a végén gumifüstöléssel ünnepelt - katt a galériához! Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

Rosberg, akinek 34 évvel ezelőtt az édesapja, Keke is F1-es világbajnok volt, 206. nagydíján biztosította be első vb-címét – ennyit még senkinek nem kellett várnia a végső győzelemre a sport történetében. A dobogón láthatóan elérzékenyült, és a feleségének, valamint a kislányuknak ajánlotta a sikerét. „Később majd köszönetet mondok mindenki másnak is" – tette hozzá, mielőtt a moderátor, David Coulthard kérésére kezet fogtak Hamiltonnal, és meg is ölelték egymást.

„Ez hihetetlen, elképesztő érzés. A verseny rettenetesen, de tényleg borzasztóan intenzív volt – ismerte el Rosberg másfél órával a leintés után.

Ráadásul pont Maxet az összes versenyző közül...?! Rettenetes érzés volt, szavakkal nem lehet leírni, hogy milyen szorult helyzetben voltam. Most kicsit aggódom az édesapámért, mert ma még nem láttam, és a futam kívülről nézve is elég idegölő lehetett!"

Vettel óriásit hajrázott

Bár a Red Bull már Brazíliában bebiztosította konstruktőri 2. helyét, az idényzáron nagy stratégiai csatába bonyolódtak a Ferrarival. A rajtnál úgy tűnt, Verstappen kivonta magát a forgalomból, amikor az első kanyarban nekicsúszott Hülkenbergnek, de az 5. körben már 13. volt, és mivel a szuperlágy gumikon a 22. körig húzta az első kiállását, aztán többre szüksége sem volt, visszakerült a játékba.

– vélte. – Nico (Hülkenberg) remekül rajtolt, de szerintem nem számított rá, hogy félig még mellette leszek, és úgy kanyarodott, mintha nem lennék ott. Sima versenybaleset volt."

Ricciardo szintén a szuperlágy gumikon rajtolt, ő mégis a hagyományos két kiállásos stratégiát követte. Másodszor a 25. körben kereket cserélve sikerült bevágnia Räikkönen elé, az 5. helynél feljebb viszont már nem tudott kapaszkodni. Úgy érezte, a stratégiája nem volt tökéletes, nem kellett volna a Ferrarik lépésére reagálva már a 9. körben sort kerítenie az első kiállására, amely után Räikkönen mellé érkezett meg a bokszból.

„A szuperlágy elég jól kitartott, láttuk, hogy az ultralágyak a Ferrarikon kezdenek szétesni – magyarázta az egyéni összetettet a 3. helyen záró Ricciardo. – Visszatekintve egyértelmű, hogy nekem is tovább kint kellett volna maradnom, és csak egyszer kellett volna kereket cserélnem, ami Maxnek olyan jól bevált."

Az utolsó csatát végül az ezúttal ügyesen taktikázó Ferrari nyerte.

Vettel nem engedett a csábításnak, és másodszorra nem ment ki a bokszba Ricciardóval és Räikkönennel együtt, hanem egészen a 37. körig a pályán maradt. Ez lehetővé tette számára, hogy az utolsó 18 körben egy új szuperlágy szett Pirellivel vegye üldözőbe a többieket, s bár 6 másodperccel Räikkönen mögött tért vissza a pályára, őt és a Red Bullokat is levadászta. Így a dobogón fejezte be a szezont, ami illő elégtétel lehetett számára a Verstappennel és Ricciardóval Mexikóban folytatott kakaskodás után.

Eleinte Räikkönen állt a 3. helyen, végül azonban csak 6. lett - katt a galériához! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Ráléptünk a gázra, a csapat megérdemli ezt a dobogós helyet. Sok kritikát kaptunk az idén, néha jogosan, máskor kevésbé – mondta. – A 3. hely volt a maximum, az utolsó etapot a sok előzéssel nagyon élveztem."

A második kerékcseréjéig Räikkönen állt a 3. helyen, ám ő végül csak 6. lett egy újabb „nem ideális verseny" után. „Végig életben kellett volna tartanom a gumikat, de az elsőkkel még úgy is szenvedtem, hogy próbáltam lassabban menni, mint tudtam volna" – árulta el.

Massa pontokkal búcsúzott

A Force India a 7-8. hellyel biztosította be történetének legjobb eredményét, a konstruktőri 4. helyet a Williams előtt. A pilótáik leginkább egymással harcoltak vasárnap este. „Elég sima versenyem volt, csak Checo üldözött, őt kellett kordában tartanom – mondta Hülkenberg. – Bár Lewis elöl próbált lassan menni, nekünk még így is túl gyors volt.

Sergio Pérez többször is összeakaszkodott vele a pályán, végül mégis 8 másodperccel a csapattársa mögött szelte át a célvonalat. „Az utolsó körökben Massa is megközelített, mert az etapok elején nagyon keményen nyomtam, hogy utolérjem Nicót, úgyhogy a végére mindig elkoptak a gumijaim – mutatott rá a mexikói. – Az év elején nem hittem volna, hogy több mint 100 pontom lesz."

A Williams tagjai is elbúcsúztatták Massát - katt a galériához! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Míg a Williams másik pilótája, Valtteri Bottas futóműhiba miatt kiesett,

Massa 250 nagydíj után egy 9. hellyel fejezte be F1-es pályafutását, alig 7 tizeddel Pérez mögött.

„Nagyon büszke vagyok erre – mondta mosolyogva a brazil. – Ugyanolyan keményen küzdöttem az utolsó körömben, mint az elsőben sok évvel ezelőtt. – Emelt fővel távozhatok."

Ez a luxus nem adatott meg a másik visszavonuló veteránnak, Jenson Buttonnak, akinek valószínűleg az egyik kerékvető eltörte a felfüggesztését, így 12 kör után kénytelen volt feladni a küzdelmet. A másik McLarent vezető Fernando Alonso a 10. helyen fejezte be a 2016-os szezont, épp egy ponttal hajdani csapattársa, Massa előtt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!