Az időmérő előtt is Rosberg volt a leggyorsabb

Események

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Vágólapra másolva!
Az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj utolsó szabadedzésén is megtartotta a vezetést, de Hamilton megkönnyítette a dolgát, több körébe is belehibázva. Vettel közel került hozzá, Pérez ismét meglepően gyors volt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Nico Rosberg megtartotta a vezetést az év utolsó szabadedzésén is, 0,281 másodpercet verve csapattársára, Lewis Hamiltonra, aki a szuperlágy gumikon megtett első két körét elrontotta. A csapatok a megszokottal ellentétben ezúttal nem készülhettek egyszerűen az időmérőre, arra ugyanis este kerül majd sor, amikor a levegő és az aszfalt is hűvösebb lesz, ezért az autók másképp fognak viselkedni.

Így az edzés végén mindenki viszonylag hosszú etapokat teljesített a szuperlágy Pirellikkel, az köridők tehát elmaradtak az optimálistól. A Mercedes versenyzői kapták meg elsőként a jobban tapadó, de hamar elhasználódó gumikat, Hamilton azonban nem tudott élni a lehetőséggel, mert először a pálya elején, aztán az 5/6-os kanyarnál hibázott – ott, ahol korábban meg is pördült egyszer. Rosberg ugyanakkor elvileg hátrányban van, mert a motorja már 3600 km-t teljesített, míg a csapattársáé csak 1500-at.

Megint Rosberg érte el a jobb időt Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A 3. helyezett Sebastian Vettel 5 századon belül tudott kerülni Hamiltonhoz képest, és akárcsak pénteken, ott volt a szeren Sergio Pérez is, aki a két Ferrari közé beférkőzve a 4. helyet kaparintotta meg. Kimi Räikkönen a lágy gumikon ismét gyorsabb volt az 1-es kanyarban egyszer meg is forgó Vettelnél, a szuperlágyakon viszont nem tudta tartani vele a lépést.

A 6. helyezett Daniel Ricciardo volt az utolsó, akinek egy másodpercnél kisebb volt a hátránya Rosberghez képest. A legjobb tíz közé befért még Nico Hülkenberg, a két Williams, valamint a tegnap rakoncátlankodó motorja mellett kitartó Carlos Sainz.

Ricciardo csapattársa, Danyiil Kvjat mindössze 2 ellenőrző kört tehetett meg, mert először egy elektromos hibát fedeztek fel a motorján, aztán a javítási kísérletet követően kiderült, hogy a turbó megkerülőszelepével lehet gond, ezért a sebességváltóját is ki kellett szerelni. Közben sokan küszködtek az autójuk balanszával, különösen az 5/6-s sikán rázókövein állva keresztbe.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!