Rosberg simán szerezte meg a pole-t Hamilton előtt

Események

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes, Orosz Nagydíj
Vágólapra másolva!
Az Orosz Nagydíj időmérőjét, amelyre senki nem tudott alaposan felkészülni, végig a német versenyző uralta: végül 3 tizedet vert a csapattársára, aki a döntőben hibázott is. Bottas beférkőzött a rajtrácson a Ferrarik elé.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A pénteki eső, valamint Carlos Sainz szombat délelőtti balesete miatt a csapatok viszonylag felkészületlenül vágtak neki az Orosz Nagydíj időmérőjének, ami a versenyzők szerint a szokásosnál trükkösebbé tette a kvalifikációt. A harmadik gyakorlást is az élen záró Nico Rosberg azonban magabiztosan vezetett az időmérő mindhárom szakaszában, és végül 3 tizedes előnnyel szerezte meg a pole pozíciót Lewis Hamilton előtt.

Ahogy legutóbb Japánban, Szocsiban is az első Q3-as körök döntöttek a pole pozíció sorsáról. A második próbálkozásánál ugyanis Hamilton hibázott a 13-as kanyarban, és már be sem fejezte a körét, a célvonal előtt a bokszba hajtott. Rosberg sem tudott javítani, de mivel a többi csapat ezúttal sem tudott a Mercedes közelébe kerülni, az 1:37.113-as körével kényelmesen az övé lett a pole pozíció.

„Nagyon örülök, mert a pályán töltött kevés idő miatt nehéz dolgunk volt. Az időmérő végül jól alakult, az autóm balanszával is elégedett voltam, és jó köröket futottam" – nyilatkozta a német, aki egyelőre még nem gondolkozott azon, hogy a rajtnál milyen taktikát fog választani.

Hamilton érthető módon csalódottnak tűnt az időmérő után, de Rosbergnek gratulált a „nagyszerű" köréhez. Hozzátette, „ezen a pályán a 2. rajtpozíció sem rossz", és a győzelmet célozza meg vasárnap.

Rosberg az idei harmadik pole pozícióját szerezte meg - katt a galériához! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Williams a Ferrari előtt

Akárcsak Japánban, Oroszországban is Valtteri Bottas indulhat a 3. helyről, noha a lemaradása 8 tized volt Rosberghez képest. „Ma viszonylag versenyképesek voltunk, örülök a helyezésemnek" – mondta a finn. „Trükkös hétvégénk van, de sikerült jól kihasználnunk az időt az edzéseken, és a köreim is jól sikerültek."

Ezt nem mondhatja el magáról a másik Williamsszel köröző Felipe Massa, aki a Q2-be bejutott versenyzők közül az utolsó helyen végzett. A brazil „rendkívül bosszantónak" nevezte az időmérőjét – először hibázott, majd az utolsó két körében forgalomba került. „A tempónk alapján a mezőny elejéhez tartozunk, szóval kár érte" – kesergett.

Bottast a két Ferrari követte, Sebastian Vettel 4 tizeddel gyorsabb volt Kimi Räikkönennél.
Az utolsó körével azonban ő sem volt elégedett. „Egy pozícióval előrébb is végezhettem volna, de nem voltam elég gyors" – mondta a német, aki 53 ezreddel maradt el Bottastól. „A köröm jó volt, de nem annyira, mint kellett volna."

A Force Indiák a 6. és 7. helyen végeztek, amit Nico Hülkenberg elégedetten vett tudomásul, mert szerinte ez a maximum, amit kihozhattak az autójukból. Kevésbé volt elégedett Daniel Ricciardo, akit Romain Grosjean és Max Verstappen is megelőzött a Q3-ban. Az ausztrál szerint az volt a legnagyobb probléma, hogy a Red Bull az edzéseken nem tudott az időmérőre gyakorolni.

Alonsót nem zavarja a kiesés

Az orosz rajongók kedvence, Danyiil Kvjat már a Q2-ből sem jutott tovább, a gumik alacsony hőmérsékletét okolta a 11. helyért. Jenson Button a tapadás hiányára és a forgalomra panaszkodott, pedig ő viszonylag elégedett lehet az eredményével. A 13. rajtkocka az idei második legjobb pozíciója az időmérőkön, csak Monacóban rajtolt jobb helyről. Fernando Alonso már az első szakaszban kiesett, de nem bánkódott túlzottan, hiszen úgyis 35 rajthelyes büntetést kap az időmérő után.

Carlos Sainz a délelőtti balesete után nem vett részt az időmérőn, éjszakára is benntartják a kórházban megfigyelésre. A Toro Rosso megerősítette, hogy sérülések nélkül megúszta a nagy bukást, és akár a versenyen is elindulhat.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!