Elmosta az eső a második monacói szabadedzést

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Monacói Nagydíj
Vágólapra másolva!
Csütörtök délután az időjárás meglepte a csapatokat Monacóban, ezért háromnegyed órán át nem történt semmi a pályán. A szuperlágy gumikat nem vetették be, senki nem tudta teljesíteni az időmérő- és versenyszimulációját sem. A Mercedesek és a Ferrarik elfoglalták az első négy helyet, mielőtt eleredt az eső.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Mivel az eső elmosta a Monacói Nagydíj csütörtök délutáni szabadedzését, a csapatoknak nem volt lehetőségük teljesíteni a szokásos időmérő- és versenyszimulációikat. A zuhé éppen akkor kezdődött, amikor Roberto Merhi balesete miatt piros zászló volt érvényben, aztán egy órán keresztül gyakorlatilag semmilyen akció nem történt a pályán, mielőtt a mezőny nagy része intermediate gumikon kimerészkedett rá az utolsó percekben.

Az aszfalt csak az első negyedórában volt száraz, ahhoz azonban ez is elégnek bizonyult, hogy a Mercedesek és a Ferrarik elfoglalják az első négy helyet. Ismét Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, aki 1:17.192-es körével 0,740 másodpercet vert Nico Rosbergre, és az alig 22 fokos pályán 1,3 másodperccel felülmúlta Fernando Alonso egy évvel ezelőtti, szuperlágy gumikon elért legjobbját is.

Csak az első negyedórában volt száraz a pálya - katt a galériához! Forrás: AFP/Boris Horvat

Ezeket a gumikat ezúttal senkinek nem nyílt alkalma élesben kipróbálni, pedig a Pirelli teljesen új keveréket hozott Monacóba. Pastor Maldonado a nedves pályára kiment ugyan a szuperlágy gumikkal, de azonnal vissza is menekült a bokszba, így a pilótáknak az időmérőre majd a szombat délelőtti edzésen lesz lehetőségük felkészülni.

Több lesz a bizonytalanság

A versenyszimulációk szintén kimaradtak, mert Rosberg szerint a fenyegető radarkép ellenére az eső váratlanul érte a csapatokat, ezért a programjukat sem pörgették fel eléggé – bár délelőtt meglehetősen sok kört tettek meg. Mindez még a szokásosnál is jobban megkeverheti a paklit Monacóban, ahol egyébként sem mindig a papírforma érvényesül.

Az edzésen addig is nehezek voltak a pályaviszonyok, amíg száraz maradt a pálya. Maldonado és Sebastian Vettel szó szerint ugyanúgy fékezte el magát és csúszott ki a Mirabeau kanyarnál, mint Rosberg a tavalyi időmérő végén – őt akkor szándékossággal vádolták –, Merhi autóját pedig az alagútból kifelé az évek óta ismert bukkanó dobta meg. A Marussia eleje a korlátnak ütközött, és az első vezetőszárnya letört, de nagyobb baj szerencsére nem történt.

Az egyórás műsorszünet után Fernando Alonso merészkedett ki elsőként a vizes pályára, amelyre a legtöbben az intermediate gumikat választották, bár Rosberg inkább a rendes esőgumikon tett meg pár kört. Mivel szombatra és vasárnapra szép időt ígérnek, a csapatoknak nem volt érdemes kockáztatniuk a veszélyes körülmények között.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!