Maldonado száguldott, a McLaren szenvedett Barcelonában

Események

Forma-1, Pastor Maldonado, Lotus, teszt, Barcelona
Vágólapra másolva!
Csütörtök után ismét Pastor Maldonado bizonyult a leggyorsabbnak a barcelonai F1-es teszten, de ezúttal már a szuperlágy gumi kellett az első helyhez. A változékony időjárás miatt az idők nem sokat jelentenek. Vettel reggeli kicsúszása után is sokat ment, a McLarent viszont megint hátráltatta a Honda hibás tömítése.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Másodszor – a héten várhatóan utoljára – ült Barcelonában a Lotus volánja mögé Pastor Maldonado, és újra ő zárt a legjobb idővel az előszezoni tesztelés szombati napján. A venezuelai pilóta 1:24.348-as ideje ráadásul eddig a leggyorsabb is az idén ezen a pályán, bár ehhez a szuperlágy gumira is szükség volt.

„Sokkal magabiztosabb vagyok az E23-ban, minden egyes körrel tanulunk róla valamit. Amikor kell, taposhatom a gázt, az egész csomag sokkal kiforrottabb a tavalyinál, különösen, ha figyelembe vesszük, hol tartottunk 2014-ben az előszezoni tesztek során a megbízhatóság és a teljesítmény terén” – lelkesedett a venezuelai pilóta.

Maldonado szerint az E23 már most jobb az elődjénél Forrás: Lotus

Váratlan fordulattal indult a nap, hiszen a Barcelonában ma kezdő Sebastian Vettel már rögtön az első felvezető körén, nem sokkal 9 óra után a kavicságyba csúszott a csütörtöki Susie Wolff-Felipe Nasr ütközés helyszínétől nem messze. Egy nedves folton csúszott meg a hideg gumikkal, de elismerte, hogy elbambult, és segített a szerelőknek kitakarítani a kavicsot a Ferrariból.

Vettel később látható problémák nélkül futott összesen 105 kört. Bár ma csak az 5. lett, a Ferrari továbbra is meggyőző formát mutat, Vettel azonban még mindig óvatosan fogalmaz az esélyekkel kapcsolatban. „Ahogy korábban is elmondtuk, lehetetlen bármit kiolvasni az eredményekből. Az üzemanyagszintek meg a motorfejlesztések is befolyásolhatják a képet, és azt sem tudjuk, hogy a többiek miket fognak bevetni a második, harmadik, negyedik futamon” – ködösített a kicsúszás után is mosolygó német.

Hamiltonnak nem működnek a gumik

Vettel malőrje idején néhány percig ráijesztett az eső a mezőnyre, de az ebédszünetig nem okozott további fejtörést a csapatoknak. Sokáig a még mindig nem teljesen egészséges Lewis Hamilton állt a tabella élén, de a közepes keverékű gumikkal futott idejénél szuperlággyal lehetett jobbat futni.

Hamilton a teszt végén panaszkodott, hogy a 2015-ös gumikat túl nehéz felmelegíteni, túl kemények, és könnyen kiesnek az optimális működési tartományból - pedig a Pirelli a szuperlágyat leszámítva elvileg csak a szerkezetükön változtatott. ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a futamokon, melegben jobb lesz a helyzet. A Mercedesnek fontos a megbízhatóság is, amit százalékban mérnek, és a tavalyi, körülbelül 80%-os értéket 90 fölé szeretnék vinni.

Lewis Hamilton előzi Max Verstappent a 2015-ös barcelonai F1 teszt harmadik napján Forrás: Mercedes

„Nem igazán figyeltem senki másra, de úgy tűnik, a Ferrari talán javított a tempóján, és a Red Bull is nagyjából ugyanolyan gyors, ők talán a motoron javítottak. A Williams is jó lesz” – mondta Hamilton. „Úgy hiszem, hogy előreléptek, de mi is. Majd az idő eldönti, hogyan szerepelnek hozzánk képest.”

Max Verstappen, a nap legszorgalmasabb versenyzője pont dél előtt vette át a Mercedes pilótájától a vezetést egy lágy gumis körrel. A holland később 129 körig menetelt, majd körülbelül negyedórával a nap vége előtt a harmadik piros zászlót okozta, amikor Toro Rossója lerobbant az 1-es kanyarnál.

„Rengeteg kört megtettünk ma, ami most a legfontosabb számomra. Az egész tervünket végig tudtuk vinni, ez számomra igen jó jel” – jelentette ki, és dicsérte a Renault motort is. „Egyelőre egészen rendben van. Még nem futtatjuk teljes erővel, de senki más sem teszi ezt. Szerintem a legkomolyabb fejlesztések a jövő héten jönnek.”

A Sauber és a McLaren fél napot vesztett

Váltóproblémák miatt csak közvetlenül az ebédszünet előtt tudott pályára gördülni Marcus Ericsson a Sauberrel. Ő sokáig a lista végén rostokolt, mert első köreit már a 12:30 körül érkező záporban kellett megtennie, de a délután során felszáradt a pálya, és Maldonadóhoz hasonlóan javítani tudott, egészen a negyedik helyig. Ericsson ennek ellenére elismerte, hogy küszködtek a beállításokkal, és néha nem úgy reagált az autójuk, ahogy azt elvárták tőle.

A svédnél viszont sokkal rosszabbul járt a mai napot nagy reményekkel megkezdő McLaren. A wokingi alakulat a Honda erőforrás kinetikus energiavisszanyerő-rendszerében talált hibás tömítést már pénteken egy új változatra tudta volna cserélni, de akkor úgy döntöttek, időt spórolnak azzal, hogy Alonso inkább csökkentett módban használja az autót, motorcsere helyett.

Az új alkatrészt ma már bevetették, de Button csupán bő egy órát tudott menni vele. A lerobbanó McLaren miatt jött a nap második piros zászlója, és a későbbiekben nem is jutottak sokra a megbízhatatlan autóval. Bár Button 16:30-kor ismét ki tudott hajtani a pályára, újabb mért köröket már nem futhatott. Ráadásul közben a McLaren elismerte, hogy ismét visszafogott teljesítményt kell használniuk, mert a Honda újratervezett tömítése is csődöt mondott. Vasárnapra egy további változattal készülnek.

A McLaren ma is tovább szenvedett Forrás: AFP/Quique Garcia

„Örülnék, ha én is mehettem volna 59 kört” – utalt csapattársa pénteki napjára. „Ma viszont nem jött el az én időm. Nem nagyon vezettem még az autót élesben. Egy etapom volt új gumival a délelőtt, ami megrövidült, és egyet futottam csütörtökön” – panaszkodott a brit. „Voltak pozitívumok, amelyekkel Melbourne kapcsán előreléphetünk, de nekem nem jött össze, hogy köröket tegyek az autóba, és megnézzem, hogy igazán mire képes.”

A kerékcserékre gyúrt a Red Bull és a Williams is

Másfél tucat kört is megtett a pályán Danyiil Kvjat, mire az első mért körére sor került, és hasonló volt a helyzet a délután autóba ülő Valtteri Bottas esetében is: ő csupán az utolsó percekben iratkozott fel a tabellára. Mindketten bokszkiállások gyakorlásával voltak elfoglalva, de Kvjat később átlépte a 100 körös határt, sőt délután egy versenyszimulációval is megpróbálkozott. A lágy gumikon 10 körös etapokat tudott csak megtenni, de a közepes keverékkel jó teljesítményt nyújtott.

„Daniel (Ricciardo) tegnapi távjához hasonlóan jó volt ma is sok kört menni. Ez a fajta kiegyensúlyozott teljesítmény nagyon hasznos számunkra, és önbizalomra is okot ad. Azt nehéz megmondani, hogy hol állunk. Túl korai jóslatokba bocsátkozni, még akkor is, ha közeleg az első verseny” – nyilatkozta az orosz.

A délután folyamán nagyrészt bokszutcától bokszutcáig autózó Bottasnak így is összejött 49 kör, de a köridővel egyáltalán nem volt ideje foglalkozni, ahogy Felipe Massa sem ezzel törődött a délelőtti 55 köre alatt. A Williams nem is nyújtott fényes teljesítményt, meglehetősen szokatlan programot futottak, ami megmagyarázza az eredményüket. Az elvégzett 40 kerékcserét és a megtett összesen 104 kört viszont nagyra értékelték a csapatnál.

Szintén beleszürkült a mezőnybe Pascal Wehrlein, aki a 2014-es Force Indiával csak Buttonnál futott több kört. Ennek ellenére csapata elégedett volt a munkájával, már napközben azt írták a Twitteren, hogy az ifjú német teljesíti a neki előírt programot.

Bár Wehrlein nem ment túl sokat, és nem is volt kifejezetten gyors, semmilyen feltűnő hibát nem vétett a számára szinte ismeretlen autóval, ami mindössze negyedik F1-es tesztnapján fontos szempont volt. A silverstone-i csapatnál egyelőre vége a vendégszereplésének.

A tesztelés Barcelonában vasárnap ér véget.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!