Vettel kezdte az élen az előszezont a Ferrarival

Események

Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari
Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel egy 1. hellyel indította pályafutásának következő fejezetét a jerezi teszt nyitónapján, amelyen azonban a címvédő Mercedes lehetett a legboldogabb: Nico Rosberg elképesztően sok, 157 kört teljesített az új W06-tal. A lista alján a McLaren-Honda végzett, ők Fernando Alonsóval a volánnál egész nap csak 6 kört tettek meg.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül92 bejegyzés

Jól indult Sebastian Vettel pályafutása a Ferrarinál: a Red Bulltól átigazolt négyszeres világbajnok az élen zárta a Forma-1 2015-ös előszezonjának első tesztnapját a spanyolországi Jerezben, míg Fernando Alonso, akinek a helyére lépett, az utolsó lett a továbbra is gyerekbetegségekkel küszködő McLaren-Honda volánjánál. Az új autóját csak a Barcelonai tesztsorozatra elkészítő Force India egyáltalán nem utazott el Jerezbe, a Lotus pedig azért hagyta ki a nyitónapot, mert a felszerelése nem ért oda időben.

Vettel jól kezdett pirosban, de ez nem sokat jelent: egy évvel ezelőtt is a Ferrari volt a leggyorsabb a nyitónapon - katt a galériához! Forrás: Ferrari

A legelégedettebb minden bizonnyal a címvédő Mercedes lehet. A W06 – amelyet a héten már bejárattak Silverstone-ban – kapásból annyira megbízható volt, hogy Nico Rosberg 157 kört, vagyis több mint két teljes versenytávot teljesített vele. Ez felülmúlja az egy évvel ezelőtti kezdést, akkor ugyanis Lewis Hamilton mindössze 18 kört tudott megtenni a Mercedesszel.

Bár az időeredmények listáján Rosberg végül visszacsúszott a 3. helyre, a tesztelés első öt órájában simán tartotta a vezetést. 1:23.106-os körideje, amelynek eléréséhez alig 75 percre volt szüksége, már 8 tizeddel jobb, mint amire a Mercedes egy évvel ezelőtt képes volt Jerezben. „Ez a téli tesztszezon nagyszerűen kezdődött. Eleinte minden a megbízhatóságról szól, és ma rengeteg időt tudtunk a pályán tölteni" – mutatott rá Rosberg, aki már hosszú etapokat is megtett, és a bokszkiállásokat is gyakorolta a nap folyamán. „A srácok a főhadiszálláson egy teljesen új autót építettek, amely azonnal remekül működött, vagyis csodálatos munkát végeztek a télen."

Rosberg kapásból két versenytávot teljesített az új Mercedesszel - katt a galériához! Forrás: Mercedes

Vettel ezzel szemben délután negyed 3-kor, egy három körös etap során állt a tabella élére, majd még kétszer javított, utoljára 1:22.620-nál állítva meg a stoppert. Az eredménye biztató ugyan, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavaly is a Ferrari volt a leggyorsabb az előszezon első napján – akkor Kimi Räikkönen 1:27.104-es idővel nyitott az élen, 31 kört teljesítve. A Ferrari ma délután egy telemetriai hibával vesztett értékes időt.

Vettel később „viszonylag elégedettnek" minősítette magát, és azt mondta, a Ferrariról szerzett első benyomásai kedvezőek, a köridőkkel viszont nem törődik. „A megtett körök száma fontosabb" – vélte. „Persze jobb a tabella elejére kerülni, mint a végére, ami azonban a futásteljesítményünket illeti, még bőven van hová fejlődnünk. Továbbra is a Mercedes jelenti a viszonyítási alapot. Ma rögtön 150-200 kört húztak le, bizonyítva, hogy megbízható autójuk van – de remélhetőleg nem olyan gyors, mint a tavalyi."

Javultak az idők

Már most hárman is jobb kört futottak, mint a tavalyi jerezi teszt négy napja során bárki. Vettel és Rosberg mellett Marcus Ericsson volt képes erre, aki immár nem a Caterham, hanem a Sauber versenyzőjeként lépett pályára, és a kék-sárga C34-et a 2. helyre kormányozva meglehetősen sok, 73 kört húzott le. Ez szintén több a nagydíjak 305 km-es távjánál. Egyébként 290,3 km/ó-val Ericsson érte el a legnagyobb végsebességet, pedig ő provokálta ki az előszezon első piros zászlós megszakítását, amikor az első óra végén lerobbant az autója, szűk másfél órával később pedig megpördült a pályán.

Ericsson is gyorsabb volt a Sauberrel, mint tavaly Jerezben bárki Forrás: Sauber

A Sauber vezető versenymérnöke, Giampaolo dall'Ara ettől függetlenül elégedett volt, és elmondta, hogy mivel a C34 „kezdettől fogva jól működött", a kötelező rendszerellenőrzésekről hamar át tudtak térni az érdemi munkára, aztán csak az alaposság kedvéért tartottak hosszabb szüneteket. Jutott idejük foglalkozni a beállításokkal, valamint megtenni hosszabb etapokat is.

A Red Bull csak feleennyi körre volt képes, de így is nagyságrendekkel jobb nappal indította az előszezont az egy évvel ezelőttihez viszonyítva, amikor hűtési problémák miatt a négy nap alatt össz-vissz 21 kört tudtak a pályán tölteni. Daniel Ricciardo, a tavalyi egyéni világbajnokság 3. helyezettje már most 35-öt teljesített a nagy feltűnést keltő, zebramintás RB11-gyel, alig 2 tizedmásodperccel maradt le Rosberg Mercedesétől, és a pálya első szektorában mindenkinél gyorsabb volt. Igaz, a drámák nem kerülték el egészen a csapatot: miután az autójuk háromnegyed 10 körül szikrákat vetve és égett szagot árasztva döcögött vissza a garázsba, egy órán át szerelték. Később pedig az hátráltatta őket, hogy egy akkumulátorprobléma miatt túlmelegedtek a hátsó fékek.

A Red Bull RB11-et a teszten "zebramintásan" küldték pályára - katt a galériához! Forrás: Red Bull

Ricciardo többé-kevésbé elégedett volt a napjával, és azt állította, a Mercedes villámrajtja nem félemlítette meg a Red Bullt. „Már tavaly is lenyűgöző autóval érkeztek ide, most pedig alighanem még tovább finomítottak rajta, tökéletesítették. Arra számítok, hogy Melbourne-ben ismét őket kell majd legyőzni" – mondta az ausztrál. „De nem félek, mert szerintem ez nem lehetetlen cél számunkra." Ricciardo hozzátette, hogy az RB11 vezethetőségén még csiszolni kell, ez azonban „ilyenkor még teljesen normális."

Alonso türelmes

A többiek már lényegesen lassabbak voltak. Valtteri Bottas 5. lett az elhúzódó rendszerellenőrzések miatt viszonylag későn pályára hajtó Williams FW37-tel, de a grove-i istállónál így sem voltak elégedetlenek. „Az autónk tele van új hardverrel, új a hajtáslánc is, és ilyenkor mindent alaposan le kell tesztelnünk, mielőtt elkezdhetünk a teljesítményre koncentrálni" – mondta a vezető tesztmérnök, Rod Nelson. „Jerez egyébként sem igazán reprezentatív pálya, mert az aszfalt felülete nagyon érdes, ami eleve határt szab annak, hogy mennyi hasznos munkát végezhetünk itt." A tavalyi konstruktőri 3. helyezett Williamsnél nem titkolják, hogy még előrébb szeretnének lépni az idén.

A Toro Rosso STR10-et a Mercedeshez hasonlóan már korábban bejáratták az olaszországi Misanóban, ma mégsem zártak vele túl eredményes napot: az újonc Carlos Sainz csalogatta elő másodszor a piros zászlókat a pálya körül, az autója ugyanis a hátsó egyenesben megállt. A csapat ezzel be is fejezte a programját mára, hogy felkészülhessen a következő napra, amikor Max Verstappen ül majd a volánhoz. „Elkerülhetetlenül szembesültünk pár gyerekbetegséggel, s bár egyik sem volt vészes, a munkánkat meg-megszakították néha" – ismerte el Phil Charles, a Toro Rosso vezető versenymérnöke. „Carlos jól beilleszkedett hozzánk, és már a beállításokra is tudtunk időt fordítani, hogy elkezdjük javítani az új STR10 balanszát."

Alonso ma csak egy mért kört ment a McLaren-Hondával - katt a galériához! Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Alonso első napját a McLarennél komoly várakozás előzte meg, de a Honda-motoros MP4-30 egyelőre mindössze 6 kört tudott a pályán tölteni: 3 fel/levezető kört, valamint egyetlen 3 körös etapot, melynek során a spanyol versenyző elérte mai időeredményét. Ennek ellenére nem volt csalódott, és azt állította, pont ilyen döcögős kezdetre számított, hiszen tavaly a többi motorszállítónak is hasonló nehézségekkel indult a turbókorszak.

„Az elmúlt öt évben bebizonyosodott, hogy türelmes vagyok – nincs semmi baj" – mondta a Ferrarinál töltött időkre utalva. „Az F1-ben jelenleg használt technológia bonyolult, ezért időre van szükségünk, hogy a megtett kilométerek során kiismerjük az autót. Amely egyébként kifejezetten agresszív, innovatív és extrém tervekre épül, úgyhogy fokról fokra kell felfedeznünk." Alonso hozzátette, hogy szeretett volna több kört teljesíteni, de „a garázsban így is mindannyian nagyon boldogok és izgatottak voltunk. Fantasztikus volt a hangulat, különösen, amikor kigurultam a bokszból megtenni az első kört. Megtisztelő, hogy huszonkét év után én lehettem az első, aki vezet egy igazi McLaren-Hondát."

A Honda sportprogramjának főnöke, Arai Jaszuhisza egyébként azt állította, „egy kisebb elektromos problémáról volt szó, valamint a vezérléssel akadt gondunk, de nem különösebben komoly. Máris megoldottuk." Az MP4-30 festése egyelőre a Mercedes-korszakot idézi, a csapatfőnök, Ron Dennis azonban ma megerősítette, hogy előbb-utóbb lecserélik. "Azt nem árulom el, hogy mikor" - tette hozzá.

A Mercedes az idén legyőzhető?

Alonso hozzátette, hogy az idén nem vár annyi győzelmet a Mercedestől, mint amennyit tavaly arattak. „Igen, ők számítanak a favoritnak, de szerintem a többi csapat sokkal felkészültebb az egy évvel ezelőttihez képest" – jelentette ki.

Miután az enstone-i bázison beindították, a Lotust egyelőre nem tudták pályára küldeni, mert ma a felszerelést szállították Jerezbe. Mivel az E23-at még össze is kell szerelni, Nick Chester, a csapat technikai igazgatója elárulta, hogy az érdemi munkát várhatóan csak kedden kezdik majd meg vele.

A tesztelés Jerezben szerdáig folytatódik, majd február későbbi részében a csapatok még két, egyenként négynapos gyakorlást bonyolítnak le Barcelonában, mielőtt a március 15-i idénynyitó helyszíne, Melbourne felé veszik az irányt.

A 2015-ös autók:

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!