Rosberg autója elromlott, Hamilton simán világbajnok

Események

Forma-1, Felipe Massa, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Abu-dzabi Nagydíj
Vágólapra másolva!
Az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon az igazi dráma elmaradt, mert Rosberg elrontotta a rajtot, azután Mercedesében bedöglött az ERS, így még pontot sem tudott szerezni. A vb-címtől már nem lehetett megfosztani Hamiltont, akinek a hajrában a meglepően gyors Massa ellen kellett védekeznie.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

17 pontos előnyét egy nap alatt 67-re növelve Lewis Hamilton nyerte a Forma-1 2014-es világbajnoki címét, amikor idei 11. győzelmét aratta a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon. Mivel egyetlen talpon maradt ellenfele, Nico Rosberg hiába szerezte meg a pole-t tekintélyes előnnyel, a rajtot elrontotta, aztán Mercedesében bedöglött az ERS, így csak a 14. helyen vergődött el a célig, Hamiltonnak csak a nagyot hajrázó Felipe Massát kellett maga mögött tartania. A Williams másik versenyzője, Valtteri Bottas szintén a dobogón végzett.

Az igazi dráma már az első pillanatokban lezajlott, amikor a két Mercedes egyszerre indult el a rajtlámpák kialvása után, de Rosberg autójában 1-es fokozatban leesett a fordulatszám, ezért a stresszhelyzetben pályafutása egyik legjobb rajtját produkáló Hamilton azonnal faképnél hagyta. Már ez is elég lett volna hozzá, hogy a papírformának megfelelően Hamilton 2008 után másodszor is világbajnok legyen, ám Rosberg napja hamarosan még rosszabbra fordult.

Hamilton idei 11. győzelmével lett világbajnok - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Marwan Naamani

A második etap közepén még tartotta a 2,5 másodperces távolságot a csapattársától, ám a 24. körben elfékezte magát a 17-es kanyarnál – feltehetően azért, mert az autójában ekkor romlott el a 160 lóerős hibrid rendszer, amely a hátsó fékerő nagy részét is biztosítja. Rosberg a legyengült Mercedesszel szinte azonnal Massa prédájává vált, majd folyamatosan egyre hátrébb zuhant a mezőnyben. Bár a csapat pár körrel a leintés előtt szólt neki, hogy álljon ki a garázsba, mert túl sok gond van az autójával, ő inkább a pályán akarta befejezni a 2014-es szezont, melynek során 11 pole pozíciót szerzett, és 5 győzelmet aratott.

Rosberg a verseny után sportszerűen megölelte Hamiltont, és nyilvánosan is gratulált neki. "Csalódott vagyok, de Lewis megérdemli a világbajnoki győzelmet. Kicsit egész évben jobb munkát végzett nálam, különösen a versenyeken" – ismerte el férfiasan mosolyogva. „Nagyon büszke vagyok rá, hogy részese lehettem ennek a sikernek, a csapat fantasztikus munkát végzett."

A Mercedes igazgatója, Toto Wolff – akire az interjú közben egy pezsgővel nevetve rátámadtak a csapat eksztázisban úszó szerelői – „keserédesnek" nevezte az eredményt. „A háttérben nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy megbízhatóvá tegyük az autókat, bár személy szerint nem hiszem, hogy a hiba végül befolyásolta a végeredményt" – mondta. „Nico valószínűleg a létező legkeményebb csapattársat fogta ki. Az időmérőkön mégis ő bizonyult erősebbnek, amihez Lewis nincs hozzászokva. Arra számítunk, hogy a harcuk folytatódni fog."

Hamilton 11 győzelmet aratott az év során, Rosberg csak 5-öt - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Tom Gandolfini

Wolff hozzátette, hogy a Mercedes szeretne 2016-tól is hosszabbítani Hamiltonnal, akit a családja meglepett a verseny délelőttjén: nem tudott róla, hogy meglátogatják. „Nem találok szavakat, de szeretnék köszönetet mondani a szurkolóimnak" – mondta Hamilton a dobogón. „Jól rajtoltam, valószínűleg jobban, mint valaha. A verseny előtt több lehetőségem volt. Az időmérőm nem alakult tökéletesen, de a futamon minden összejött. Nico egész évben fantasztikusan harcolt. 1997-ben találkoztunk először, és kezdettől fogva sejtettük, hogy versenyezni fogunk egymással. Most megvolt benne a tartás ahhoz, hogy odajöjjön gratulálni, ez mély benyomást tett rám."

Hamilton, aki 33. győzelmével megelőzte Alonsót az örökranglistán, elárulta azt is, hogy az éjjel nem tudott aludni. "Izzadva forgolódtam, nyugtalan voltam amiatt, hogy mi minden történhet ma" - mondta. "Korán felkeltem, és elmentem futni, amit vasárnap reggel soha nem szoktam. Utána fürödtem, kaptam egy masszázst, és valahogy teljesen nyugodtan érkeztem meg a pályára."

Massa fantasztikusat ment

A hátraeső Rosberg helyett Hamiltonra végül Massa jelentette a legnagyobb fenyegetést, aki többé-kevésbé már a verseny első harmadában is tartotta a lépést a Mercedesekkel. A gumikat olyan sokáig sikerült életben tartania, hogy a második kerékcseréjét későre, a 43. körre tudta halasztani, ezért a hajrában ismét bevethette a szuperlágy keveréket. Hamilton nyomába eredt, és a hátrányát 10 másodpercről 2,5-re faragta le, de támadásra már nem maradt ideje. „Sajnos Lewis túl messze volt" – ismerte el Massa, akinek ez volt a 210. rajtja, és éppen 105 nagydíjjal ezelőtt aratta utolsó győzelmét. „Tíz körrel a verseny vége előtt körönként egy másodperccel gyorsabb voltam Lewisnál, és azt hittem, nyerhetek. A gumik azonban elhasználódtak kissé, ezért nem tudtam eléggé lefaragni a hátrányomat." Később kiderült, hogy ebben egy akkumulátor-probléma is szerepet játszott.

Massa az idén harmadszor állhatott fel a dobogóra - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Karim Sahib

Idén először a Williams mindkét versenyzője feljutott a dobogóra, Valtteri Bottas ugyanis az elrontott rajt ellenére, amellyel visszaesett a 3. helyről a 8-adikra, feljebb lépegetett, aztán ügyes stratégiájának és Rosberg balszerencséjének köszönhetően újra helyzetbe hozta magát. „Ez elképesztő év volt, folyamatosan fejlődünk. Az utolsó verseny bizonyítja, hogy milyen messzire jutottunk" – mondta Bottas. „Nagyon hálás vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, és ilyen autót vezethetek."

A Williams 2003 óta a legjobb eredményét érte el, amikor bebiztosította a 3. helyet a konstruktőri összetettben, simán legyőzve a Ferrarit. A maranellói istállónak nehéz versenye volt, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen csak a 9-10. helyet szerezte meg, bár ahhoz ez is elégnek bizonyult, hogy a McLaren előtt maradjanak a konstruktőri összetettben. A Ferrarinál töltött utolsó versenye elején Alonso megelőzte a jobban rajtoló Räikkönent, akinek korán tönkrementek a gumijai, aztán látványos párharcba bonyolódott Jenson Buttonnal, később viszont nem tudta tartani a lépést a McLarennel.

Hamilton már a rajtnál megelőzte Rosberget, akivel Massa meglepően jól tartotta a lépést - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Marwan Naamani

„Ez kemény verseny volt, azt hiszem, jól összefoglalta az idei szezonunkat. Egész hétvégén nem voltunk ütőképesek, most itt az ideje a jövőre koncentrálnunk" – mondta Alonso, sejtelmesen hozzáfűzve: „Olyan projekthez fogok csatlakozni, amely nemcsak a következő évre, hanem hosszabb távra szól, és amellyel remélhetőleg felvehetjük a harcot a Mercedes ellen."

A konstruktőrök között nem történt változás

Button jövője továbbra is tisztázatlan, de ma ismét nagyszerű teljesítményt nyújtott, simán legyőzve fiatalabb csapattársát, Kevin Magnussent. „Ott végeztem, ahol az autóm lehetővé tette" - eresztett meg egy célzást Ron Dennis felé, akivel röviddel a futam után le is ült beszélgetni a McLaren motorhome-jában. „A pályafutásomról nem egyetlen versenynek kell döntenie. Nem is úgy gondoltam rá, mint az utolsóra."

Button eredménye megmentette a McLaren 5. helyét a csapatok között, amelyet a Force India elvett volna tőlük, ha ő nem végez Nico Hülkenberg és Sergio Pérez előtt. A keményebb gumikon rajtoló Force Indiák végig erős tempót diktáltak, és Hülkenberg annak ellenére csapattársa előtt végzett, hogy kapott egy 5 másodperces stop&box büntetést, mert a sportfelügyelők szerint az 1. körben leszorította Magnussent.

Ricciardo ismét nagyot alakított - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Patrick Baz

A Red Bull pilótái közül ismét Daniel Ricciardo teljesített meggyőzőbben. Mivel az első szárnnyal kapcsolatos szabálytalanság miatt a bokszból kellett rajtolniuk, a versenytempójukkal nem fenyegették az éllovasokat, de miközben feljött a 4. helyre, Ricciardo megfutotta a leggyorsabb kört. A csapattól búcsúzó Vettel csak addig tartotta vele a lépést, amíg 12. körben végképp be nem ragadt Magnussen mögé.

Az egyéni összetettben végül Bottas is Vettel elé került, megszerezve tőle a 4. helyet, míg a 6. Alonso lett. A konstruktőrök sorrendjében a dupla pontok ellenére sem hozott változást az idényzáró; a Sauber története során először egyáltalán nem gyűjtött pontot a szezon folyamán, míg a Marussia Jules Bianchi 2 pontjának köszönhetően annak ellenére megtartotta a 9. helyet, hogy Abu-Dzabiban ott sem volt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!