Rosberg visszavágott Hamiltonnak az időmérő előtt

Események

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes, Abu-Dzabi Nagydíj
Vágólapra másolva!
Az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj utolsó szabadedzésén csaknem 4 tizedet vert a csapattársára, akinek egyszer sem sikerült összeraknia a pálya utolsó szektorát. Mögöttük Massa és Alonso végzett, pedig a Ferrariban már az edzés közben elkezdték kicserélni a motort.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Nico Rosberg a vb-döntő Abu-dzabi Nagydíj szombati szabadedzésen visszavágott a pénteken egész nap leggyorsabb Lewis Hamiltonnak, csaknem 4 tizedmásodpercet verve rá az időmérő-szimulációk során.

Rosberg már a szuperlágy gumikon megtett első körében megfutotta legjobb, 1:41.424-es körét. Hamilton elsőre majdnem fél másodperccel lemaradt tőle, s bár még kétszer javított a pálya első illetve második szektorában, pár századot lefaragva az időeredményéből is, a harmadikkal nem jutott igazán dűlőre, így 0,369 másodperces hátránnyal zárta az edzést.

Amelyen ugyanakkor sokkal melegebb volt, mint a naplementében kezdődő időmérőn és a versenyen lesz, ezért a körülmények nem számítottak reprezentatívnak: a hűvösebb aszfalton még megváltozhatnak az erőviszonyok. Éppen ezért figyelemreméltó, hogy Fernando Alonso meg tudta szerezni a 4. helyet a gyorsabbik Red Bull, Sebastian Vettelé előtt, pedig a többieknél sokkal korábban tette meg a körét a szuperlágy gumikon.

Rosberg nyerte a második menetet Forrás: Daimler

Ennek az volt az oka, hogy tegnap egy műszaki probléma miatt kihagyta az esti edzést, a programjának egy részét ezért a Ferrari átvitte ma délutánra. Miután megtette összesen 8 körét, a szerelők elkezdték kicserélni a motorját arra, amit az időmérőn és a versenyen használni fog.

A mezőny nagy része az edzés utolsó tíz percében vágott neki az időmérő-szimulációjának, hogy az aszfalt minél hűvösebb legyen, de Alonsót a Mercedes párosán kívül csak Felipe Massa tudta megelőzni. Rosbergtől azonban már ő is egy teljes másodperccel elmaradt, míg Alonsót Vettel, valamint Jenson Button, Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas és Danyiil Kvjat is századokra közelítette meg.

A tabella alján a Caterham párosa zárta az edzést, az újonc Will Stevens 9 tizeddel kapott ki Kamui Kobajasitól.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!