Rosberg legyőzte a többször hibázó Hamiltont Spában

Események

Vettel, Rosberg, Hamilton
Vágólapra másolva!
A Belga Nagydíj időmérőjén végig vizes volt a pálya, ám a Mercedest így sem tudták megszorongatni. Rosberg szerezte meg az első rajtkockát a versenyre, miután Hamilton a legfontosabb körében ismét hibázott, a Red Bullok pedig közrefogták Fernando Alonsót. A Williamsnek meg kellett elégednie a 6. és a 9. rajthellyel.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A vizes pálya sokszor meg tudja bolygatni az erőviszonyokat, a Mercedeseket azonban megközelíteni sem lehetett a Belga Nagydíj időmérőjén. Fél órával a kvalifikáció kezdete előtt még zuhogott az eső Spában, de a bokszutca nyitására elállt, s még a nap is kisütött. Ennek ellenére a körülmények egyszer sem voltak alkalmasak a száraz pályás gumikhoz, ugyanis menet közben egy rövid ideig ismét volt egy kis zápor.

Az időmérő első felvonása nem szedett komolyabb áldozatokat, a Caterham és a Marussia párosa mellett Pastor Maldonado és Nico Hülkenberg búcsúzott. Az élmezőny versenyzőinek a Q2-ből is sikerült továbbjutnia, ám a Q3-ban a mercedesesek házi párbajára szűkült a küzdelem a pole pozícióért.

Ebből Nico Rosberg került ki győztesen. "Nagyszerű elsőnek lenni itt" - monda. "Nem volt annyira nehéz a helyzet, ugyanis a feltételek tulajdonképp folyamatosan az intermediate gumikhoz voltak megfelelők. Csak kicsi változások voltak, ami megkönnyítette a helyzetet." Lewis Hamilton, aki a Q2-ben még a leggyorsabb volt, a sorsdöntő köreiben többször hibázott, az utolsóban például túl szélesen fordult a La Source hajtűnél és a Stavelot kanyarnál is. Emellett a fékjeivel sem volt megelégedve. Rosbergtől több mint két tizedmásodperccel kapott ki.

Kattintson a képre a Belga Nagydíj szombati napjáról készült galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Ben Stansall

Ezúttal nem a Williams volt a Mercedes első számú üldözője: Valtteri Bottas csak 6., Felipe Massa 9. lett. Helyettük a Red Bull párosa, valamint Fernando Alonso férkőzött legközelebb Rosberghez és Hamiltonhoz.

Vettel a Q2-ben csak az utolsó pillanatban tudott kellően jó időt futni a továbbjutáshoz, de utána magabiztosan őrizte a 3. helyet, s ha nem is sokkal, de legyőzte Alonsót és Daniel Ricciardót. "Elégedett vagyok a pozíciómmal" - nyilatkozta. "A Mercedesekhez képest nagy a lemaradásunk, ez volt a legjobb, amit kihozhattunk ma."

Kimi Räikkönen a Q3 felénél még az 5. helyen állt, de később visszacsúszott a 8.-ikra, Ricciardo, Bottas és Kevin Magnussen mögé. Jenson Button csak 10. lett, miután a legvégén elfékezte magát az egyik kanyarnál. "Új szett gumi volt az autón, de nem tudtam javítani" - közölte.

Az első Forma-1-es időmérőjén résztvevő André Lotterernek sikerült legyőznie csapattársát, Marcus Ericssont, bár ez csak a 21. rajthelyre volt elég. A Marussiától Jules Bianchinak ugyanakkor sikerült ismét bejutnia a Q2-be, ami akkor is összejött volna neki, ha pár perc után Esteban Gutiérrez Sauberjében nem romlik el az akkumulátor.

Az időmérőről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!