A Mercedesek kettős győzelmet arattak Malajziában

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Mercedes, Malajziai Nagydíj
Vágólapra másolva!
A száraz versenyen a 23. sikerét elkönyvelő Hamilton 17 másodpercet vert saját csapattársára, Rosbergre is. Vettel idén először felállhatott a dobogóra, de a Mercedesekkel nem tudta tartani a lépést, és Alonso sem jutott előrébb a 4. helynél, ahonnan rajtolt. Räikkönen már a rajtnál elvesztette a pontszerzési esélyét, amikor Magnussen hátulról nekiment, míg a Williamsnél dráma bontakozott ki, Massa ugyanis megtagadta a csapat utasítását, hogy engedje el Bottast.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül52 bejegyzés
11:31
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Miután a melbourne-i idénynyitón korán kiesett egy filléres alkatrész, az egyik gyújtógyertya szigetelőfoglalatának hibája miatt, Lewis Hamilton fölényesen aratta pályafutásának 23. győzelmét a Malajziai Nagydíjon, amelyen végig száraz maradt a pálya. A Mercedes brit versenyzője mesterhármast ért el, hiszen a pole megszerzése után megfutotta a leggyorsabb kört, 17 másodpercet verve saját csapattársára, Nico Rosbergre is. Sebastian Vettel idén először eljutott a dobogóig, a másik Red Bullt vezető Daniel Ricciardónak azonban hihetetlenül peches délutánja volt, és végül ki is esett. Egyébként is mindössze tizenöten jutottak el a célig.

Hamilton a jó rajt után végig magabiztosan kézben tartotta az irányítást. Az autója a tempója ellenére kevesebbet fogyasztott, mint az élmezőny tagjainak többségéé, beleértve Rosberget is, és a gumijai ugyancsak állták a sarat a hőségben, így a riválisainál későbbre igazíthatta a kerékcseréit. „Ez hihetetlen verseny volt egy ilyen nehéz hétvége és a hosszú előszezon után" – ismerte el a dobogósokat interjúvoló Benedict Cumberbatch-nek. „Ma már azelőtt izzadtunk, hogy beültünk volna az autóba, de muszáj volt higgadtnak maradnunk, és nem elveszítenünk a koncentrációt. A csapat azonban végig tökéletes utasításokat adott, ezért nagy köszönet illeti őket."

Rosberg már a rajtnál elkezdett küszködni a hátsó gumijaival, a 4-es kanyarban keresztbe is állt alatta a Mercedes, ezért egy pillanatra nyomás alá került a Red Bullok részéről, pedig előtte sikerült lerajtolnia Vettelt. Később hiába kérték a rádión, hogy legalább 5 másodpercre húzzon el a német versenyzőtől, nem sikerült 4 másodperc fölé növelnie az előnyét. „Megpróbáltam üldözni Lewist, de ő ma egyszerűen túl gyors volt számomra" – mondta. Ám Rosbergnek így is van oka örülni, hiszen 18 pontos előnnyel vezet az egyéni összetettben.

Hamilton a 23. győzelmét aratta, ráadásul mesterhármassal: az övé lett a pole és a leggyorsabb kör is - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Ed Jones

A Red Bullnak Melbourne-höz hasonlóan ismét felemás versenye volt. Míg Vettel viszonylag simán jutott el a célig, Ricciardo számára vesszőfutássá fajult a futam. Az átfolyásmérő megint rakoncátlankodott az autójában, ezúttal azonban teljesen elromlott, ezért az FIA-val előre egyeztetett fogyasztási stratégiával kellett vezetnie, amiben a fülhallgatójában hallható pittyogás segítette, jelezve neki, hogy mikor kell elvennie a gázt. A rajtnál azonban még sikerült megelőznie Fernando Alonsót, majd az első bokszkiállása után ismét kerék-kerék elleni csatába bonyolódott vele, és újra maga mögé utasította a Ferrarit.

Ezt követően tartotta a 4. helyét, lassan lemaradva Vetteltől, egészen a 40. körig, mígnem a harmadik kiállásánál hirtelen beütött a menykő. A Red Bull balelső kerekét rosszul rögzítették, ezért neki még a bokszban bele kellett taposnia a fékbe, s mire visszatolták, helyrehozva a hibát, egy teljes kört vesztett Alonsóval szemben. Ám alig ment ki a pályára, az első vezetőszárnya félig leszakadt, kiszúrva a jobbelső gumiját, és még egy 10 másodperces stop&go büntetést is kapott a veszélyes kiengedés miatt. Később végleg kihívták a bokszba. „Ahogy elindultam a bokszból, éreztem, hogy valami nem stimmel. Láttam, hogy a balelső kerék lötyög" – mondta Ricciardo a szokásosnál kissé kevésbé lelkesen vigyorogva. „Mivel mindig mosolygok, sokan azt hiszik, hogy túl kedves vagyok, pedig azért jöttem, hogy versenyezzek, mégpedig az élen. Egyre többször láthatnak majd ott." A csapatfőnök, Christian Horner szerint az első szárny nem a rázókövön sérülhetett meg, hanem akkor, amikor az autót a kapkodásban rosszul tették fel az emelőre. Ricciardo szenvedéseit tetézi, hogy az új szabályoknak megfelelően Bahreinre is kapott egy 10 rajthelyes büntetést a veszélyes kiengedés miatt.

Alonso végül azon a 4. helyen ért célba, ahonnan indult. Többször próbálkozott elévágással a verseny folyamán, de a többieknél eggyel kevesebbszer – kétszer – kereket cserélő Nico Hülkenberget csak 3 körrel a leintés előtt sikerült visszaelőznie. Ennek ellenére nem volt elkeseredve, és pozitívumként emelte ki, hogy a hétvégén semmilyen műszaki hibájuk nem akadt. „Kemény versenyem volt, valószínűleg nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy a Mercedes és a Red Bull nyomában maradjunk" – vélte. „Máshogy taktikáztunk, mint a többiek, és jól szórakoztam, a teljesítményen azonban még javítanunk kell."

A Malajziai Nagydíj rajtja. Rosberg elment Vettel mellett, Räikkönen már az elején bajba került - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Roslan Rahman

Kimi Räikkönen napja viszont már a rajtnál elromlott, amikor Kevin Magnussen hátulról megtorpedózta, a McLaren első szárnyával kiszúrva a Ferrari jobbhátsó kerekét. Räikkönennek olyan sokáig tartott visszabicegnie a bokszba, hogy a kerékcsere után tetemes hátrányban a 20. helyen találta magát, és csak lassan tudott feljebb kapaszkodni. Végül a 12. helyen ért célba, de hiába támadta körökön át, Romain Grosjean Lotusát nem sikerült megelőznie.

Magnussen elismerte, hogy ő hibázott a rajtnál. „Csak rosszul mértem fel a helyzetet, de gondolom, az ember az ilyenekből tanul" – mondta lehangoltan. Bár ő is sok időt vesztett a bokszban, amíg lecserélték a szárnyát, és még egy 5 másodperces stop&box büntetést is kapott az ütközés miatt – ilyen az idéntől oszthatnak ki a sportfelügyelők –, vissza tudta verekedni magát a pontszerzők közé, konkrétan a 9. helyre. Jenson Button pedig 6. lett, miután sikeresen visszaverte Felipe Massa támadásait, igaz, a McLaren így is visszacsúszott a 2. helyre a konstruktőri bajnokságban. „Nem hiszem, hogy sok autó volt lassabb a miénknél ma" – jelentette ki Button. „Nagyon fegyelmezetten kellett vezetnem, nem nyomhattam igazán keményen a gázt, úgyhogy nagyon agyalnom kellett, ami mentálisan szörnyen fárasztó volt."

Hülkenberg immár sokadszorra csillogtatta meg a tehetségét, szokás szerint az élmezőnyben harcolva a Force Indiával, miközben csapattársa, Sergio Pérez váltóhiba miatt el sem tudott indulni. A német versenyző azt mondta, könnyebben visszailleszkedett régi csapatához, mint várta. „A rajtnak köszönhetően kényelmes helyzetben voltam, így könnyebb volt menedzselnem a gumikat és a fogyasztást" – magyarázta. „Alonso élve felfalt, de tisztában voltam vele, hogy úgysem tudom magam mögött tartani. Arra számítottam, hogy a McLarenek és a Williamsek is a nyomomban lesznek, az autóm azonban remekül ment."

A gyenge időmérő után a Williamsek valamelyik McLaren – először Magnussené, majd Buttoné – mögött töltötték a táv jelentős részét, és a végén feszült helyzet alakult ki a csapatnál, amikor Felipe Massát arra kérték, hogy engedje el Valtteri Bottast. Azt remélték, hogy ő megelőzheti Buttont, ám Massa, akinek a Ferrarinál elege lett a csapatutasításokból, nem értett egyet velük, és a Red Bull tavalyi Multi-21 botrányát idézve megtagadta a parancsot. „Valtteri nem tudott megelőzni engem, ezért szerintem Jensont sem tudta volna" – indokolta a döntését. „Nem volt más stratégián, mint én, közvetlenül utánam állt ki. A gumijai jobbak voltak egy kicsit, de nem eléggé. Tisztelnünk kell egymást a csapattal."

Hamiltonnak ez volt a 100. pontszerző helyezése az F1-ben - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Mohd Rasfan

A 8. helyen végző Bottas inkább nem kommentálta a történteket, mert előbb a Williamsszel akart beszélni, az istálló helyettes főnöke, Claire Williams ugyanakkor azt állította, Massa nem is szegült szembe velük. „Valtterinek ugyanúgy megmondtuk, hogy hűtse az autóját. Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel" – mondta. „Ilyen a versenyzés. A csapat számára kell a legjobb munkát végezni, de végső soron Felipe Valtteri előtt ért célba."

A 10. helyen Danyiil Kvjatot intették le, aki újoncként immár az első két nagydíján szerzett pontot a Toro Rossóval, újabb érett versenyzést mutatva be a Toro Rossóval. Jean-Eric Vergne autója viszont már a rajtnál megsérült, amikor Jules Bianchi egy féktávon jobbról szűken bevágott mellé. Bár a Marussia francia pilótáját megbüntették, az ítéletet igazságtalannak tartotta, azt állítva, hogy nem elfékezte magát, hanem egy másik koccanástól addigra már az ő egyik gumija is defektes volt.

A Caterham a hétvége korábbi szakaszában tapasztalt hibák ellenére mindkét autóját célba juttatta, és Kamui Kobajasit csak egyszer körözték le, így a csapat megnyerte az első csatát a Marussiával szemben. A Lotusnak is tűrhető napja volt, Grosjean ugyanis a 11. helyen, mindössze 2,2 másodperccel Kvjat mögött végzett.

A csapatok most azonnal átköltöznek Bahreinbe, ahol már a jövő hétvégén megrendezik a szezon harmadik fordulóját.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

11:35
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Malajziai Nagydíjról élőben készülő tudósításunkban! Az év második versenyén Lewis Hamilton indulhat az élről, de a címvédő Sebastian Vettel is az első sorból rajtol. A második sorban Rosberg és Alonso, mögöttük Ricciardo és Räikkönen foglal helyet. Az esős időmérőről részletesebben itt olvashatnak, a rajtrács pedig itt tekinthető meg.

11:39
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Most nem esik

A nap egyik legnagyobb kérdése, hogy vasárnap is elered-e az eső Malajziában. Van rá esély - 40 százalék -, de egyelőre süt a nap, és szokás szerint hőség van: a levegő 32, a pálya 50 fokos.

11:43
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas pontokat akar

A finn a gyengén sikerült időmérője és egy büntetés miatt csak a 18. helyről rajtolhat, de így is a pontszerzés a célja. Azt mondja, "majdnem olyan jó" a Williams, mint Ausztráliában, bár a gyors kanyarok nem kedveznek nekik. 

11:46
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Néma emlékezés

A Forma-1 egyperces néma tiszteletadással emlékezett meg a március elején lezuhant malajziai utasszállító repülőgép áldozatairól, majd felcsendült a nemzeti himnusz is.

11:51
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg nem bánná, ha esne

A 7. helyről induló német elégedett lenne, ha ebben a pozícióban intenék le a futam után is, de természetesen megpróbál előrelépni. Nem bánná, ha az eső is megzavarná a futamot, hiszen úgy nagyobb esélye lenne egy kiugró eredményre.

11:54
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Gondok Pérez autójával

A mexikói autójába a garázsban próbál életet lehelni a Force India. Állítólag szoftverproblémája van, nem tudják újraindítani a motorját. Ha mégis sikerülne, akkor is csak a bokszutcából eredhet a mezőny után. 

11:58
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Szabad gumiválasztás

Mivel a szombati időmérőn végig esett az eső, a versenyzők szabadon dönthették el, hogy melyik keveréken kezdik meg a futamot. Úgy tűnik, a bokszban veszteglő Pérezen kívül mindenki a gyorsabb, közepes gumik mellett döntött.

12:01
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Megy a felvezető kör

Ezúttal mindenki gond nélkül eljött a rajtrácsról. Kevin Magnussen édesapja, Jan a McLaren bokszából figyeli az eseményeket. 

12:03
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Rajt: Vettel visszaesett

Hamilton megtartotta a vezetést, Rosberg pedig előreugrott a második helyre. Ricciardo két helyet lépett előre, megelőzte csapattársát, Vettelt és Alonsót is. A mezőny végén történt egy ütközés, Maldonado és Bianchi forgatták ki egymást. 

12:06
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

2. kör: Räikkönen defektet kapott

A jobbhátsó gumija adta meg magát, a bokszba kell hajtania. Vergne, Maldonado és Bianchi is kénytelen volt kereket cserélni, sőt a két francia autóján az első szárnyat is lecserélték. Az élen Hamilton máris 3,6 másodperccel vezet Rosberg előtt.

12:09
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

3. kör: Vettel megelőzte Ricciardót

A DRS segítségével könnyedén ment el a csapattársa mellett. Räikkönen Magnussennel ütközve kapott defektet, most úgy tűnik, a dán is küszködik, éppen a Williamsek ellen küzd. Az előbb Massa már megelőzte őt, de a McLaren visszavágott. 

12:12
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

5. kör: Hamilton növeli az előnyét

Már 4,3 másodperccel vezet Rosberg előtt. Mögöttük a sorrend: Vettel, Ricciardo, Alonso, Hülkenberg, Button, Magnussen, Massa, Bottas. 

12:15
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

6. kör: Vizsgálják az incidenseket

A sportfelügyelők Bianchi-Maldonado, illetve a Räikkönen-Magnussen ütközéseket is vizsgálják. Az előbb egy visszajátszásból látszot, hogy Magnussen első szárnyáról letört egy darab, amikor a finnel ütközött.

12:17
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

7. kör: Bianchit megbüntették

Gyorsan döntöttek a sportfelügyelők, a francia 5 másodperces stop&go büntetést kapott. Hamilton közben megint megfutotta a leggyorsabb kört, az előnye már 5,2 másodperc. 

12:18
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

8. kör: Maldonado kiesett

A Lotus szólt neki, hogy vigye be az autóját a bokszba, fel kell adniuk a versenyt. Pérez egyébként nem is tudott a mezőny után eredni, már átöltözve figyeli a versenyt a Force India garázsából. 

12:21
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

9. kör: Magnussen a bokszban

A McLaren sérült első szárnyát lecserélték, és új közepes gumikat is kapott. Közben Bottas támadótávolságon belül van Massához képest, de a Williams korábban szólt neki, hogy ne harcoljon a csapattársával.

12:22
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

10. kör: Magnussent is büntetik

Hibásnak találták a Räikkönennel történt ütközésben, Bianchihoz hasonlóan neki is 5 másodpercet kell a bokszban töltenie. Közben Kvjat, Gutiérrez és Chilton kiállt kereket cserélni.

12:25
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

12. kör: Alonso a bokszban

Az élmezőny is megkezdi a bokszkiállások első körét, először a Ferrari spanyolja, majd Ricciardo is új közepes gumikat kapott. Alonso majdnem átugrotta az ausztrált a bokszban, de egy csata után végül Ricciardo maradt elöl. 

12:27
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

13. kör: Vettel is kereket cserél

Sikerült Ricciardo elé visszatérnie, majd a még kerékcsere nélkül álló Bottast mindkét Red Bull leelőzte. A második helyről Rosberg is kiállt a bokszba közepes gumikért. Most egyébként Hülkenberg áll a 3. helyen, de ő sem cserélt még kereket.

12:31
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

14. kör: Hamilton jól áll a benzinnel

Eddig 24 százalékát használta el a rendelkezésére álló üzemanyag-mennyiségnek. A Mercedes szerint nyugodtan hajthat, majd a kör végén kihívják a bokszba. Ő is közepes gumikat kapott, Hülkenberg mögé a második helyre jött vissza. 

12:33
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

15. kör: Hülkenberg is kiállt

Egy körig állt az élen, majd új közepes gumikkal a 6. helyen folytatja a versenyt. A mezőny végén közben Räikkönen Vergne-nyel és Ericssonnal küzd a 17. helyért.

12:36
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

17. kör: A sorrend

Az 56 körös versenyből 17 telt el, a bokszkiállások első köre után az állás: Hamilton, Rosberg, Vettel, Ricciardo, Alonso, Hülkenberg, Button, Massa, Kvjat, Bottas. 

12:39
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

19. kör: Elromlott Ricciardo átfolyásmérője

Már megint. Christian Horner azt mondta, ezúttal hallgatnak az FIA utasításaira. Mást nem nagyon tehetnek, ellenkező esetben valószínűleg megint kizárnák őket. 

12:40
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

20. kör: Vergne versenyének vége

A garázsba hajtott, és ki is szállt a Toro Rossóból. Bianchi, Maldonado és Pérez után ő a negyedik kieső. Az utolsó helyen köröző Räikkönen megint a bokszban járt, ezúttal kemény gumikat kapott. 

12:43
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

21 kör: Vettel közeledik Rosberghez

Hamilton magabiztosan, 9,7 másodperces előnnyel vezet, de Vettel kicsit közelebb került Rosberghez, most 2,4 másodperc van közöttük. Most sehol nincsenek csaták a mezőnyben - Massa és Button között 1,9 másodperc a különbség, a többiek között pedig még nagyobb. 

12:45
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

23. kör: Pérez nyilatkozott

Azt mondja, a rajt előtt folyamatosan üresbe kapcsolt a sebességváltója, amikor lefelé próbált váltani. A szoftvert nem tudták átállítani, ezért nem is tudott elrajtolni a versenyen.

12:48
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

24. kör: Motort kímél a Mercedes

Hamiltonnak szóltak, hogy állítsa kímélőbb üzemmódba a motorját, de megnyugtatták, hogy Rosberg is így tesz majd. 9,9 másodperc köztük a különbség, Vettel pedig 3,7 másodperces lemaradással követi Rosberget.

12:52
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

26. kör: Button újra a bokszban

Közepes gumikat kapott, a 9. helyre tért vissza. Kvjat is kereket cserélt, majd megelőzte Kobajasit a 10. helyért. 

12:55
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

27. kör: Többen is kereket cseréltek

A pontszerző helyekről Alonso, Massa és Ricciardo is a bokszban járt. A spanyol és az ausztrál kemény, a brazil közepes keverékű gumikat kapott. Közben a 11. helyen álló Magnussen megfutott a leggyorsabb kört 1:46.110-zel, és Kobajasit is megelőzte.

12:57
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

28. kör: Massa spórol a legjobban

Féltávnál járunk, és a Williams még csak a benzin 45 százalékát fogyasztotta el, míg Vettel például pont 50 százalékot. Közben Kobajasi és Grosjean harcol a 12. helyért - a francia a Caterham elé került, de a japán visszaelőzte őt, a Lotus most újra támad. 

12:59
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

30. kör: Jön az eső?

A pálya környékén csapadékra számítanak, de nem biztos, hogy a versenyt ez befolyásolni fogja. A versenyzőket mindössze figyelmeztetik, hogy a futam vége felé eleredhet az eső. Grosjean végül lenyomta Kobajasit, és a 12. helyről Kvjat nyomába eredhet. 

13:02
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

31. kör: Rosberg a bokszban

Közepes gumikat kapott, a kör végén Hamiltont is várják a bokszban. Megint Hülkenberg fog vezetni, aki a többiéknél most is később cserél kereket.

13:04
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

33. kör: Vettel Rosberget támadhatja

Csak 0,7 másodperc köztük a különbség, a címvédő használhatja a DRS-t. Hamilton valóban kiállt a bokszba, ő is közepes keverékű abroncsokat kapott. Az élen álló Hülkenberg szólt a rádión, hogy is szeretne már kereket cserélni.

13:07
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

34. kör: Sutil autója megállt

Az utolsó kanyar után, az egyenes elején parkolta le a Saubert. Szerencsére messze van az ideális ívtől, nem lesz szükség a Safety Carra. Rosberg egy kicsit gyorsabb volt az előző körében Vettelnél, aki így egy másodpercen kívül került tőle. 

13:09
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

36. kör: Csöpög az eső

Räikkönen és Hamilton is jelezte a rádión, hogy szemerkélő esőt érzékeltek, de a pályán ez egyelőre nem látszódik. Közben Gutiérrez is kiesett, egy bokszkiállás után nem tért vissza a pályára. A két Sauber néhány percen belül adta meg magát, már 6 kiesőnk van.

13:12
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

37. Alonso közeledik Ricciardóhoz

A legutóbbi körében 5 tizeddel volt gyorsabb nála, most másfél másodperc köztük a különbség. Ha a spanyol így folytatja, akár a következő körében DRS-távolságon belülre kerülhet.

13:14
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

39. kör: Két kanyarban esik

Vettelnek szólt a versenymérnöke, hogy a 9-es és a 10-es kanyarban esik az eső, mások szerint már a bokszutcában is. 17 kör van hátra, az időjárás még izgalmassá teheti a futam végét. 

13:16
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

40. kör: A sorrend

Az állás: Hamilton, Rosberg, Vettel, Ricciardo, Alonso, Hülkenberg, Massa, Bottas, Button, Magnussen. Hamilton 11 másodperccel vezet Rosberg előtt, akit 4,7 másodperccel követ Vettel.

13:18
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

41. kör: Ricciardo rengeteg időt veszített

Kiállt a bokszba új közepes gumikért, de a balelső kerekét nem rakták fel megfelelően, ezért Ricciardo néhány méter megtétele után megállt a bokszutcában. A szerelők visszatolták az autóját, majd rögzítették a kereket, de Ricciardo csak a 14. helyen tudja folytatni a versenyt. 

13:22
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

43. kör: Újabb gondok a Red Bullnál

Ricciardo első szárnya félig leszakadt az autóról, megint be kell jönnie a bokszba. A visszajátszásból látszik, hogy a célegyenesben adta meg magát a szárnya. Kereket is cserélnek neki, kemény keveréket kap, de már a pontszerzésre sincs reménye.

13:25
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

45. kör: Folytatódik Ricciardo kálváriája

Nem elég, hogy már amúgy is az utolsó helyen állt, most még 10 másodperces stop & go büntetést is kapott, amiért a Red Bull a problémás kiállásnál veszélyesen engedte ki a bokszból. Button közben Massával csatázott keményen a 3-as és 4-es kanyarban - a brazil gyorsabbnak tűnt, de a McLaren egyelőre tartja a helyét.

13:28
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

47. kör: Alonso a leggyorsabb

Nemrég cserélt kereket, a friss gumikon megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét, 1:44.165-tel. A radar szerint az utolsó körökben érkezhet meg az eső. 

13:32
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

49. kör: Vettel a bokszban

A 3. helyre, pont Hülkenberg elé tért vissza. A következő körben Rosberg is kiállt a 3. kerékcseréjére, visszaváltott a közepes gumikra. Hamilton a végére hagyja a bokszkiállást, de még neki is jönnie kell egyszer.

13:35
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

51. kör: Alonso utolérte Hülkenberget

A Force India csak kétszer járt a bokszban. Alonso a friss gumikon sokkal gyorsabb, az előző körében majdnem 2 másodpercet adott a németnek. Most 0,3 másodperc köztük a különbség. Közben Hamilton is kereket cserélt, gond nélkül zajlott le az utolsó bokszkiállása.

13:38
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

52. kör: Ricciardo kiesett

Nem folytatja a katasztrófába fordult versenyét, a bokszban kiszállt a Red Bullból. Alonso közben nagyon keményen támadja Hülkenberget. 

13:40
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

53. kör: Alonso a 4.

Egy nagyszerű csata után előzte meg Hülkenberget. A Williams közben arra utasítja a 7. helyen haladó Massát, hogy engedje el a gyorsabb Bottast, de egyelőre nem tette meg. Räikkönen pedig régóta küzd Grosjeannal a 11. helyért, de a francia tartja magát. 

13:43
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

55. kör: Massa nem hagyja magát

A csapat utasításai ellenére nem engedi el Bottast, aki elkezdte támadni őt. Ez jó hír Buttonnak, aki így megmenekülhet a Williamsek támadása elől. Hamilton közben megkezdte az utolsó körét.

13:45
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

56. kör: Hamilton a győztes

Vége a versenynek, Lewis Hamilton senkitől sem veszélyeztetve, 17,3 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt csapattársa, Rosberg előtt. Mögöttük Vettel, Alonso, Hülkenberg, Button, Massa, Bottas, Magnussen és Kvjat végzett. Massa nem engedelmeskedett a csapatának, ebből még lehet konfliktus.

13:48
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Tökéletes volt a Mercedes

Niki Lauda néhány perccel a leintés után nyilatkozott a Sky Sportsnak. Szerinte ma a Mercedesnél minden tökéletes volt: az autó, valamint Hamilton és Rosberg teljesítménye is. Räikkönen egyébként lemaradt a 11. helyről, mindössze 1 tizeddel Grosjean mögött ért célba.

13:50
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Megint jók az újoncok

Magnussen a korai szárnysérülése és a büntetése után is a 9. helyen tudott célba érni, és Kvjat is zsinórban másodszor szerzett pontot. A Lotus is örülhet, hiszen Grosjean be tudta fejezni a versenyt, és a pontszerzéstől is csak 2 másodperc választotta el. 

13:53
március 30, 2014
Vágólapra másolva!

Ez Hamilton 23. győzelme

Az örökranglistán utolérte Nelson Piquet-t a 11. helyen. A Mercedesszel a második sikerét aratta, legutóbb a tavalyi Magyar Nagydíjon diadalmaskodott. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk az eredménylistával és a szöveges összefoglalóval.