Hülkenberg kezdett az élen, tovább küszködik a Renault

Események

Forma-1, Nico Hülkenberg, Force India, Bahrein, teszt
Vágólapra másolva!
Az előszezon második tesztciklusának nyitónapján, Bahreinben a Force India volt a leggyorsabb, míg a Red Bull újra csupán 10 kört tudott megtenni, de ezúttal gondjai voltak a Williamsnek is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül100 bejegyzés
07:37
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Nico Hülkenberg esélyt sem adott a riválisainak az idei második tesztciklus első napján, a Force Indiával egy másodperces előnnyel végzett az élen Bahreinben. A jerezi gyakorláshoz hasonlóan ezúttal is a Mercedes-motorral hajtott autók remekeltek, bár a ferraris Fernando Alonso a nap végére befért a második helyre. A Red Bull annak ellenére az idei legeredményesebb tesztnapját tudhatja maga mögött, hogy Sebastian Vettel csak 14 kört tudott megtenni, és egy műszaki hiba miatt idő előtt be kellett fejeznie a körözést.

A csapatok a kedvezőbb időjárás reményében utaztak el Bahreinbe, hiszen az európai hőmérsékletek mellett nem tudnak rendesen felkészülni a nagydíjakon várható körülményekre. Úgy tűnik, jól döntöttek, hiszen az arab pályán végig napsütéses időben körözhettek, délutánra pedig 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A tesztnap azonban félórás csúszással kezdődött, mert a sportbírók egy része késve érkezett meg a pályára.

A nap nagy részében a Jerezben is remeklő McLaren és Mercedes versenyzői, Kevin Magnussen és Lewis Hamilton váltották egymást az élen, az utolsó két órát azonban Hülkenberg uralta. Egymás után futott három olyan kört, amelyek közül mindegyikkel az élen zárta volna a napot, majd másfél órával a befejezés előtt tovább javított, és végül 1:36.880-as idővel zárta a gyakorlást. Az idei autók tempója miatt aggódók számára biztató lehet, hogy Hülkenberg ideje 81 ezreddel jobb, mint Sebastian Vettel leggyorsabb köre a 2013-as Bahreini Nagydíjon.

Hülkenberg nagy előnnyel zárta az élen az első napot Forrás: Force India

„Nagyon pozitív napunk volt, elégedett vagyok” - nyilatkozta a német, aki összesen 78 kört tett meg szerdán. „Az autóban töltött idő most nagyon értékes, ezért örülök, hogy ilyen sok kört sikerült megtennem. A nap végén ráadásul két hosszú etapot is teljesítettem, ami lehetővé tette, hogy megfigyeljem az autónk viselkedését – ezt Jerezben még nem tudtam megtenni. Nagyszerű, hogy már a beállításokon is tudtunk dolgozni, és az autónk vezethetőségén is javítottunk.”

Fernando Alonso annak ellenére elégedett lehetett, hogy a nap során miatta kellett először meglengetni a piros zászlót. Fél órával a kisebb műszaki hiba után már újra körözött, és a nap nagy részét a középmezőnyben töltötte. Egy órával az edzés vége előtt azonban 1:37.879-es kört futott, és egy ezred híján egy másodperces lemaradással a 2. helyen végzett. „Végre olyan pályán tesztelhetünk, ahol normális a hőmérséklet, így az eredmények is mérvadóbbak” – magyarázta a nap végén. „Itt a gumik viselkedését is könnyebb megérteni. Még mindig a felfedezési fázisban vagyunk, minden körben tanulunk valami újat.”

A Jerezben a legszorgalmasabb csapatnak bizonyuló Mercedes ezúttal is megtett 74 kört, de a 3. helyen végző Hamilton nem volt maradéktalanul elégedett, mert egy fékprobléma miatt a vártnál több időt kellett a bokszban töltenie. „Ma nem tettünk meg annyi kört, amennyit szerettünk volna – tudjuk, hogy az autónk ennél többre is képes” – nyilatkozta az Alonsótól mindössze 29 ezreddel elmaradó brit. „Még mindig találunk hibákat, de úgy tűnik, ezzel mások is így vannak – néhány csapat kisebb, mások pedig nagyobb problémákkal küzdenek.”

Hamilton elmondta, a Mercedes továbbra sem a tempóra koncentrált, de az első bahreini nap után biztatóan fest számukra a tabella. „Nagyon nehéz megítélni, hogy a teljesítmény szempontjából hol tartunk, de a megtett körök tekintetében az élmezőnybe tartozunk” – mondta. „Ha megnézzük a köridőket, láthatjuk, hogy jelenleg a Mercedes-motoros autók foglalják el a legjobb helyeket.”

Biztató napot zárt Magnussen is, aki különösebb problémák nélkül tett meg 81 kört, és 1,4 másodperces lemaradással végül a 4. helyen zárt. A McLaren dán újoncánál csak a 6. helyezett Adrian Sutil tett meg több kört, 82-t. „Az autónk egyre jobb lesz, de még mindig sok dolgunk van. A fékekkel és a motorvezérléssel még akadnak gondjaink, de legalább javultunk, ez mindenképpen jót jelent” – nyilatkozta a német.

A McLaren ezúttal is biztató napot zárt Forrás: McLaren

Meglepően sok körre volt képes Robin Frijns is, aki a Caterhammel a legtöbb időt töltötte a pályán a Renault-motoros autók közül. „68 körrel fejeztük be a napot – ez sokkal több, mint amire a többi Renault-motoros csapat képes volt. Szerintem egy ilyen kezdéssel mindannyian elégedettek lehetünk” – nyilatkozta a holland tesztpilóta.„Eleinte küszködtem a hátsó tapadással, de aztán változtattunk az aero-balanszon, és a nap végére kezdett minden összeállni. Különösen a délután kipróbált közepes gumikon működött jól az autónk.”

Tovább küszködik a Red Bull

Miközben a mezőny fele szorgalmasan rótta a köröket, öt csapatot ezúttal is komoly problémák hátráltattak. A Jerezben kudarcot valló Red Bull felkészülése Bahreinben is problémákkal teli nappal kezdődött: több mint négy órát kellett várni, míg Sebastian Vettel egyáltalán kihajtott a pályára. Eleinte óvatos ellenőrző körökkel próbálkozott, de néhány mért kör után úgy tűnt, a Red Bull végre valóban nekiállhat az érdemi körözésnek. A 13. körében futott idejével feljött a tabella 5. helyére, majd tovább javított a szektoridőin, mielőtt az autója megadta magát, és füstölögve megállt a pálya szélén.

A Red Bull ennek ellenére kitart amellett, hogy sokat javultak a jerezi teszt óta, és állításuk szerint a mostani problémáknak nincs közük a Spanyolországban tapasztaltakhoz. „Nyilván nem vagyunk elégedettek a jelenlegi helyzetünkkel, még hosszú út áll előttünk. Egyelőre úgy érzem, rendben van az autónk, de több körre van szükségünk” – mondta Vettel. „Nem könnyű gyors megoldást találni, de azt hiszem, tudjuk, mi okozza a gondokat. A jerezi problémáktól már megszabadultunk, és ma sikerült megtennünk néhány kört. Gyakran előfordul viszont, hogy egy hiba kijavítása után egy újabbal találkozunk – most is ez történt.”

A Bahreinben bemutatkozó Lotus sem járt jobban: Romain Grosjean hét kört tudott megtenni, a nap nagy részében a bokszban ücsörgött, miközben a csapata az autót szerelte. Az Auto Motor und Sport információi szerint az autó energiatároló-egységével akadtak gondok, az akkumulátort ki is kellett cserélni. Grosjean reméli, hogy a Lotus csütörtökre megoldja a problémákat, de elismerte, hogy a csapat a megbízhatóságon kívül nem igazán tud mással foglalkozni Bahreinben. „A beállítások egyelőre nem érdekelnek, ezen majd az első szabadedzésen fogunk dolgozni” – utalt a melbourne-i idénynyitóra. „Most az a dolgunk, hogy az összes hibát kijavítsuk, és meggyőződjünk afelől, hogy a hosszú etapokon is egyben marad az autónk.”

A Renault-motoros csapatok közül a Toro Rosso is gyenge napot zárt: Kvjat csak délután hajtott ki a pályára, de 5 körnél nem tudott többet megtenni, az ő napjának is műszaki hiba vetett véget. Küszködött a Williams és a Marussia is, ők egyetlen mért kört sem tudtak teljesíteni. A Williamsnél a benzinpumpa romlott el, a hiba miatt a nap nagy részét a bokszban kellett tölteniük, bár – a Marussiához hasonlóan – a befejezés előtt megtettek még néhány kört.

07:48
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

Köszöntjük kedves olvasóinkat az első bahreini tesztciklusról élőben készülő tudósításunkban. A csapatok mától szombatig, valamint a jövő héten csütörtöktől vasárnapig folytatják a felkészülést a nagydíjnak is otthont adó szahíri pályán - ez a nyolc napjuk van, hogy felkészüljenek a március 16-i idénynyitóra.

07:50
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Itt szép az idő

Noha Bahreinbe értelemszerűen drágább elutazni, mint a spanyolországi pályákra, a csapatok úgy gondolták, megéri, mert a hőmérsékleti viszonyok közelebb állnak a szezonban várhatókhoz. Melegebb lesz, mint Jerezben, ami az idén nem csupán a gumik viselkedése szempontjából fontos, hanem azért is, mert az új hajtáslánc hűtése kritikus - a problémák az első teszten nem feltétlenül jöttek elő.

A helyszínen egyébként máris kellemes 16 fok van, és süt a nap. Az időeltolódás 2 óra, tehát Bahreinben most 8.54 van: 5 perc múlva megnyitják a pályát.

07:54
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Ők tesztelnek ma

A Red Bullnál Vettel, a Mercedesnél Hamilton, a Ferrarinál Alonso kezd, és idén először nyilvánosan pályára lép a Lotus is, mégpedig ezúttal Grosjeannal a volánnál. A teljes heti beosztás itt tekinthető meg.

A Ferrarinál az első két napon Alonso vezet Forrás: Ferrari
07:58
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Fókuszban a Red Bull

Az összes csapat közül éppen a címvédő tette meg a legkevesebb kört eddig, miután a hajtáslánc túl szoros beépítése kóros túlmelegedést okozott, olykor megégetve az RB10 karosszériaelemeit is (a részletes elemzésünk a problémáikról és általában a jerezi tesztről itt olvasható). Adrian Newey bizakodó volt, hogy a gondokat mostanra orvosolni tudják, egy azonban biztos: ez a hét döntő lesz számukra. Ha most sem tudnak elég kört megtenni, tényleg kezdhetnek aggódni.

08:04
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Beindították a Lotust

Bár az E22 ma fog először nyilvánosan mutatkozni, és dupla orrnyúlványa miatt mindenki nagyon várja, hogy szemügyre vehesse közelebbről is, a csapat nem tart formális bemutatót. Az autót már be is indították a garázsban, mindjárt kiküldhetik a pályára. A fotósok gyülekeznek a Lotus tanyája körül.

08:08
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A Renault bizakodó

Jerezben nem csak a Red Bull küszködött gondokkal: a Renault sem igazodott el a részegységek, különösen az ERS vezérlésén. A motorprogramjukat irányító Rémi Taffin szerint azonban a lemaradásuk néhány hét alatt behozható, és úgy érzik, mostanra sikerült kiküszöbölni az alapvető hibákat.

"Nincs szó arról, hogy rengeteg gondunk lenne. Csak két-három nagyobb probléma merült fel, amelyeket mostanra mind megoldottunk. Nem véletlenül szoktam külön említeni a hardvert és a szoftvert" - mondta az Autosportnak. "A hardvert már rendbetettük, de a szoftverrel és a kalibrációval még sok dolgunk lesz. Elsősorban ezzel a területtel fogunk foglalkozni, amihez a technikai háttér a rendelkezésünkre áll. Csak idő kérdése."

08:13
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Csúszik a rajt

Ez a nap is jól kezdődik: a tesztnek már negyedórája zajlania kellene, de egyelőre nem nyitották meg a pályát. Hogy miért, az egyelőre nem ismert - talán a kötelező mentőhelikopter nem ért ide. Közben a Lotusnál már azt írják, "készen állunk, hogy kimenjünk a pályára. De nem tűnik úgy, mintha nyitva lenne..."

08:18
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Kevés a sportbíró?

Hát ez érdekes, és kissé ciki, ha igaz, de a Lotus a Twitteren azt írja, a pályán terjedő hírek szerint azért csúszik a teszt kezdete, mert nincs elég sportbíró a helyszínen. A pályán viszont azt állítják, a csapatok miatt nem adtak zöld jelzést még. Az óra mindenesetre nem ketyeg, úgyhogy amennyivel később kezdünk, annyival később is fogunk végezni. Magyar idő szerint elvileg 7-től 15 óráig tartanak a tesztnapok Bahreinben, és ha minden igaz, hivatalos ebédszünet nem lesz.

08:21
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A versenyzők már beöltöztek

Felipe Massa már vagy húsz perccel ezelőtt felvette a sisakját, és Fernando Alonso is a Ferrarijában üldögél, ahogy ezen a képen is látszik. Sebastian Vettel nyugodtan cseverészik Helmut Markóval a Red Bull garázsában. Az Auto Motor und Sport szerint a sportbírók egy része a reggeli csúcsforgalom miatt nem ért ide időben.

08:31
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Fél óra késéssel ugyan, de végre megnyitották a pályát. Grosjean azonnal ki is hajt rá az új Lotusszal. Azonnal követi őt Hülkenberg, Magnussen, Hamilton, Sutil és Alonso is.

08:33
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló...

Korán örültünk: valaki nyilván máris lerobbant. Úgy tűnik, Alonso Ferrarija állt meg valahol a pálya közepén.

08:35
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Néhány kép a Lotusról

Szóval megint csúszunk, de a Lotus túl van az első jelenésén. Néhány kép róla a Twitteren: egy és kettő. Brrr, ezt a targoncaorrt még szoknunk kell...

08:38
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

Ez rövid szünet volt, a pályát újra megnyitották. Most a Caterham tesztpilótája, Robin Frijns az egyetlen, aki kimegy. A többi csapat nyilván átfutja az imént szerzett adatokat, mielőtt nekivág az érdemi munkának.

08:42
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Egyre melegebb van

A pálya most épp üres, de a levegő már 18, az aszfalt 33 fokos; süt a nap, csak egy kicsit fúj a szél. A Red Bullnál látszik, hogy a csapat fontos tesztre készül: a csapatfőnök, Christian Horner mellett ott van a garázsban a főtervező, Rob Marshall, valamint a Renault sportigazgatója, Jean-Michel Jalinier is.

08:49
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton két körrel kezd

Mértet ő sem teljesít, de mégis a Mercedes az első, amely zsinórban két kört tesz meg: egy bokszból kivezetőt, és egy oda bevezetőt. Szemtanúk szerint a Ferrariból folyt valami, amikor visszavitték a garázsba.

08:54
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A McLaren a pályán

Kevin Magnussen is megtette a kötelező ellenőrző körét, Hamilton pedig nekivágott a harmadiknak: a Mercedes ismét jól kezd. Viszont a Red Bull, a Marussia, a Williams és a Toro Rosso még egyáltalán nem járt kint.

08:59
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Sutilé az első mért kör

1:48.710 alatt teljesíti, a másodikat 1:44.335 alatt, a harmadikban 1:43.501-re javít. Ez még csak puhatolózás: Rosberg a tavalyi Bahreini Nagydíjra 1:32.330-as idővel szerezte meg a pole-t. A hétre az lesz a mérce.

09:02
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso visszatért

A Ferrari gondja, amely miatt az előbb megállt a pályán, nem lehetett különösebben súlyos, mert máris újra ki tudott hajtani a garázsból. Az F14 T bal hátsó kereke elé egy csinos áramlásmérő keretet szereltek. Amúgy itt egy újabb kép a Lotusról is.

09:07
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Pályán a Williams is

Így már csak Vettel, Kvjat és Bianchi nem járt kint, míg Sutil, aki időközben 1:42.849-re javított, már 8 kört tett meg. A Red Bullnál még nagyban szerelnek: az Auto Motor und Sport szerint kb. egy órával ezelőtt kaptak új alkatrészeket egy nagy dobozban.

09:11
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A Sauber új csomagja

A csapatok Bahreinben már kezdenek a teljesítményre is koncentrálni a megbízhatóság mellett. A Sauber főtervezője, Eric Gandelin például elismerte: "Bahreinben már majdnem a versenyre kész aerodinamikai csomaggal fogunk dolgozni, ez alól legfeljebb néhány alkatrész lehet kivétel. Az elképzelésünk tehát az, hogy mechanikai téren felkészültek legyünk, és arra építkezve már foglalkozhassunk a teljesítménnyel is." Úgy tűnik, amikor Sutil a legutóbb kiment a pályára, olyan kamerákat szereltek rá, amelyekkel figyelni tudják az első szárny és a hátsó futómű mozgását.

Ezért mondjuk, hogy a héten már valamivel jobb képet kaphatunk majd az erőviszonyokról, mint Jerezben, bár hozzá kell tenni, hogy a csapatok még a felkészülés eltérő fázisában fognak tartani, ami zavaró tényező lehet.

09:21
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton az élen

A 6. körét 1:40.625 alatt teljesíti a Mercedesszel, 2,2 másodpercet verve az eddig vezető Sutilra. Még csak nekik van mért körük, viszont most Bianchi is megjelent a pályán, vagyis már csak a Red Bull két csapata nem járt kint.

09:28
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Dolgoznak a Williamsen

Leszedték a motorburkolatot, és valamit szerelnek a garázsajtót eltakaró paraván mögött. Ennek köze lehet ahhoz, hogy az autó motorja a felvezető körben ki-kihagyott. Massa addig új csapattársával, Bottasszal cseveg. Most épp senki nincs a pályán, a legtöbb kört, 11-et, eddig Hamilton teljesítette.

09:40
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Megvan a Lotus első köre

Grosjean egyelőre 1:44.832-vel iratkozott fel a tabellára. Kezdetnek nem rossz, ahhoz képest, hogy a Lotus Jerezben nem volt ott, és csak egy héttel később, zárt ajtók mögött járatta be az E22-t. Ehhez elhasználták mindkét forgatási napukat, a másodikon már az engedélyezett 100 km-t tudták megtenni.

09:42
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso feljön másodiknak

Az időeredménye, 1:41.667, 1,042 másodperccel gyengébb Hamiltonénál, bár ennek természetesen még semmi jelentősége nincs. Most egyedül ő van a pályán. Egyébként kiderült, hogy a Ferrari önerőből vissza tudott gurulni a bokszba, amikor egy órával ezelőtt megszakították miatt a tesztet, csak lassan.

09:48
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Schumacher sérüléséről

Továbbra is világszerte aggódnak a hétszeres világbajnokért, akinek az állapotáról jelenleg semmilyen hivatalos információnk nincs. A napokban híre ment, hogy a sisakjára rögzített kamera okozhatta a sebességéhez képest aránytalanul súlyosnak tűnő fejsérülését, ám a Die Welt szerint ez nem igaz. Ők úgy tudják, a vizsgálat kizárta, hogy a kamerának szerepe lehetett a történtekben, mivel a sisak közepére volt rögzítve, és teljesen sértetlen maradt, míg Schumacher feje a jobb oldalon tört be.

09:51
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Befejezték a javítást a Williamsnél

Massa az imént másodszor is megtett egy ellenőrző kört. Közben Alonso szorgalmasan rója a köröket, a legjobb ideje már 1:41.115, amivel továbbra is a 2. helyen áll. Mostanra ő teljesítette a legtöbb kört is: 12-t. A Red Bull és a Toro Rosso még mindig nem járt a pályán ma.

10:00
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hárman vannak kint

Alonso, Grosjean és Sutil körözget, 11 körével már az utóbbi is utolérte Hamiltont. Sőt, e pillanatban csatlakozott hozzájuk Massa is a Williamsszel.

10:04
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Két, illetve valójában csak másfél óra után, hiszen késve kezdtünk.

1. Hamilton (Mercedes W05) 1:40.625 - 11 kör
2
. Alonso (Ferrari F14 T) 1:41.667 - 13 kör
3. Sutil (Sauber C33)  1:42.849 - 16 kör
4
. Grosjean (Lotus E22)  1:44.832 - 5 kör
5. Frijns (Caterham CT05)1:47.529 - 3 kör
6. Hülkenberg (Force India VJM 07) - 6 kör
7. Magnussen (McLaren MP4-29) - 3 kör
8. Massa (Williams FW36)- 3 kör
9. Bianchi (Marussia MR3) - 2 kör
10. Vettel (Red Bull RB10) - 0 kör
11. Kvjat (Toro Rosso STR9) - 0 kör

10:10
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Frijns hosszabb etapon

A Caterham "a nap első hosszabb etapjára" küldte ki. Másodszorra 1:45.238-ra faragta le az idejét. Teljesen az övé a pálya, más nincs kint.

10:15
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A Ferrari újra esélyesnek érzi magát

Nos, Frijns esetében a "hosszabb etap" 4 kört jelentett: a Caterham visszatért a bokszba, üresen hagyva a pályát. A Red Bullnak továbbra sincs nyoma, és azt nem túlzás kijelenteni, hogy a helyzet, bár nem menthetetlen, egyre aggasztóbb számukra. A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy véli, idén végre a többiek is kapnak esélyt a győzelemre. "Előzőleg mi is uraltuk a pályát öt évig, aztán most a Red Bull négyig, de most gondoskodnunk kell róla, hogy visszatérjünk az élre" - jelentette ki a Tuttosportnak. "Nagyra becsülöm, amit elértek, ám tudom, hogy végre mind újra játékban vagyunk."

10:19
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A Red Bull még szerel

Ma először közöltek bármit a helyzetükről, bár igen szűkszavúan. A Twitteren azt írják: "Jó reggelt a napsütötte Bahreinből! Jelenleg keményen dolgozunk a garázsban, de hamarosan kimegyünk a pályára." Biztató...

10:26
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton újra pályán

Két Mercedes-motoros autó töri meg a csendet: Sutilé és Hamiltoné. A brit azonnal javít is az időeredményén, amit 1:39.573-ra farag le, 1,5 másodpercre növelve az előnyét Alonso előtt.

10:38
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen átveszi a vezetést

Az első hosszabb etapjában mindjárt megelőzi Hamiltont, az ideje 1:39.226. A McLaren már Jerezben is jó formában volt, kíváncsian várjuk, Bahreinben hogyan boldogulnak. Közben Sutil már 23 kört tett meg, de Hamilton is 20-nál jár. Pillanatnyilag csak Magnussen és Frijns köröz.

10:47
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg feljön harmadiknak

Az ideje 1:40.410. Persze lehet még véletlen is, de már megint három Mercedes-motoros autó áll az élen... Ugyanakkor a Ferrarit hiba lenne lebecsülni, mert az eddig látottak alapján ők lehetnek a szezon sötét lova. Még olyan híreket is lehetett hallani, hogy Jerezben alacsonyabb fordulatszámon járatták a motorjukat, mint a Mercedes, csak ezért tűntek lassabbnak. Az viszont szinte biztos, hogy a féktávokon találtak valamilyen motorvezérlési trükköt a fogyasztás csökkentésére.

10:51
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Beindították a Red Bullt

Örömre azonban semmi ok: az RB10 még a bakon áll, egyelőre nem tudnak kimenni vele a pályára. Vettel az elmúlt percekben a csapat hivatalos portréihez állt modellt. Közben Hülkenberg 1:39.923-ra javított, Magnussen pedig 14 kör után visszatért a bokszba. Ő stabilan tudta hozni az 1:39-es időket.

11:03
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Három, illetve valójában csak két és fél óra után így állunk:

1. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:39.224- 14 kör
2
. Hamilton (Mercedes W05) 1:39.454 - 23 kör
3
. Hülkenberg (Force India VJM 07)1:39.923 - 14 kör
4
. Alonso (Ferrari F14 T) 1:41.115 - 13 kör
5. Sutil (Sauber C33)  1:42.143 - 27 kör
6. Frijns (Caterham CT05)1:44.337 - 17 kör
7
. Grosjean (Lotus E22)  1:44.832 - 7 kör
8. Massa (Williams FW36)- 3 kör
9. Bianchi (Marussia MR3) - 2 kör
10. Vettel (Red Bull RB10) - 0 kör
11. Kvjat (Toro Rosso STR9) - 0 kör

11:05
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Tovább bütykölik a Red Bullt

Újabb tájékoztatást adtak a Twitteren, nem túl sok konkrétummal: "Egy kicsit késünk, mert a csapat még mindig az alkatrészeket szereli az autóra. A motort már beindítottuk, és reméljük, hogy hamarosan kimehetünk a pályára." Amelyen pillanatnyilag csak Frijns van kint a Caterhammel.

11:17
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Miben sántikál a Mercedes?

Az autójukra erősítettek egy GoPro kamerát. Vajon mi is látni fogjuk az eredményt? Bízzunk benne. Most épp üres a pálya, eddig Sutil teljesítette a legtöbb (27) kört.

11:22
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Pénteken tárgyalnak az időmérőről

A csapatok Bahreinben egyeztetnek arról a késői módosításról, hogy a Q3 résztvevői kapjanak egy extra szett gumit, s így ne bojkottálják az időmérő döntőjét az abroncsokkal való spórolás érdekében. Ha ezt elfogadják, azzal a garnitúrával kellene rajtolniuk, amellyel a Q2-ben érték el a legjobb időeredményüket.

11:28
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso újra a pályán

A Ferrari hosszú szünet után jelent meg, és csatlakozott a Mercedeshez, amely szintén nemrég gurult ki a bokszból Hamiltonnal a volánnál. A Red Bull és a Toro Rosso együttes mérlege továbbra is 0 kör.

11:36
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hibás a Ferrari transzpondere

Már két órával ezelőtt is ez volt a gond: Alonso részidejei nem jelennek meg a monitoron. Amúgy 1:43-as köröket megy, 2 másodperccel elmaradva az eddigi legjobbjától.

11:43
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Úgy tűnik, Sutil Sauberje megállt a pályán. Pedig eddig ő tette meg a legtöbb, 33 kört.

11:55
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Műszaki hibával küzd az STR

A Toro Rosso a Twitteren csak annyit erősített meg az imént, hogy "a srácok továbbra is dolgoznak" az autón, de az Autosport úgy tudja, egy olajszivárgás tartja őket a garázsban. Legalább a Red Bulltól látnánk végre egy rendes köridőt...

11:57
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

Hülkenberg és Frijns azonnal megragadja a lehetőséget, kirobogva a pályára.

12:02
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Repülhetett-e 10 métert Schumacher?

Korábbi, a sisakkameráról szóló bejegyzésünket továbbfűzve: a Die Welt azt is állítja, hogy Schumacher valójában 10 métert repült, miután a léce megakadt egy kőben. Ezt azért nem érdemes készpénznek venni, mert óvatos becslések szerint is legalább 60 km/ó-val kellett volna száguldania hozzá, márpedig a hivatalos jelentősben azt állt, hogy legfeljebb 20 km/ó-val haladt. Egy olyan jó sizőnek, mint amilyen Schumacher, a 60 km/ó nem szélsőségesen nagy tempó, csak éppen nincs összhangban az eddigi információkkal.

12:08
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Három és fél óra után így állunk:

1. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:39.224 - 14 kör
2
. Hamilton (Mercedes W05) 1:39.454 - 30 kör
3
. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:39.923 - 26 kör
4
. Alonso (Ferrari F14 T) 1:41.115 - 26 kör
5. Sutil (Sauber C33)  1:42.143 - 34 kör
6. Frijns (Caterham CT05) 1:44.337 - 29 kör
7
. Grosjean (Lotus E22)  1:44.832 - 7 kör
8. Massa (Williams FW36) - 3 kör
9. Bianchi (Marussia MR3) - 2 kör
10. Vettel (Red Bull RB10) - 0 kör
11. Kvjat (Toro Rosso STR9) - 0 kör

12:15
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Fantasztikus videó a Mercedestől

Ez kihagyhatatlan! 360 fokban forgatható interaktív belső kamera Hamilton W05-ösén. És micsoda hang! A V6-os brummogása igenis agresszív, és a turbó meg az ERS fütyülése sci-fibe illő. Ebből a szögből a gyorsulás is jól érződik. Itt nézhető meg.

12:21
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton az élre áll

Igaz, csak 7 századot ver az eddig vezető Magnussenre, de 1:39.153-as körével így is visszatornázza a tabella élére a Mercedest. Rajta kivül Frijns és Sutil van a pályán. Az utóbbi tette meg a legtöbb (41) kört eddig, viszont a Renault csapatai közül 33-mal a Caterham viszi a prímet. A többiek gyatrán állnak: Lotus (7), Red Bull (0), Toro Rosso (0).

12:26
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Sutil megelőzi Alonsót

1:40.443-mal, 1,7 másodpercet javítva eddigi köridején előreugrik a 4. helyre a Sauberrel, a Force India és a Ferrari közé. Egyébként abban, hogy a csapatok ma kevesebb kört tesznek meg, mint Jerezben, köze lehet a magas hőmérsékletnek is. Ilyen melegben még nem próbálták ki a hűtésrendszert, ezért extra óvatosságra van szükségük. Az Autosport például lefotózta, hogy a McLaren kipufogójából kiáramló forró megégette a hátsó gyűrődési zóna felső részét.

12:36
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen visszaveszi a vezetést

Úgy tűnik, ma Hamiltonnal küzd az első helyért, ezúttal azonban alaposan odaver: 1:38.295 alatt teljesíti a mai 15. körét, 8 tizeddel előzve meg a Mercedest. Megélénkült a forgalom, rajta kívül ugyanis Hamilton, Hülkenberg, Sutil és Frijns is a pályán van éppen. Egyébként nemrég Hülkenberg is felzárkózott Hamiltonhoz, az ő ideje 1:39.292.

12:43
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Renault-Red Bull értekezlet

Ahogy a címvédő csapat vergődése folytatódik, a Red Bull és a Renault kulcsfigurái spontán válságértekezletet tartottak a paddockban (itt egy kép róla, érdemes tanulmányozni Horner és a renault-s ember testbeszédét). Bátran lehet így nevezni: holnap este már az előszezon felénél fogunk tartani, és a Red Bull jóformán el sem tudta kezdeni a tesztelést.

12:48
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel beült az autóba

Sőt, ki is hajtott a pályára! Lássuk, vissza is ér-e a bokszba...

12:54
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Megtette eéső körét a Red Bull

Vettel biztonságban visszatért a garázsba, az autója kibírta az ellenőrző kört. Nem csak a Red Bull küszködik ma: a Toro Rossót még mindig nem láttuk a pályán, sőt a Jerezben megbízhatónak tűnő Williams is csupán 3 kört tett meg.

12:59
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel újra a pályán

Az ellenőrző köre után szinte azonnal visszatér - ez biztató. Talán még mért kört is látni fogunk tőle? A pálya csak az övé, más nincs kint.

13:02
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Megvan a Red Bull első ideje

1:45.095: ezzel nyit. 7 másodperccel elmarad Magnussentől, de ennek most nincs semmi jelentősége. A lényeg, hogy egyáltalán meg tudta kezdeni a munkát, bár most vissza is tért a bokszba.

13:07
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Négy és fél óra után így állunk:

1. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:38.295 - 23 kör
2
. Hamilton (Mercedes W05) 1:39.153 - 50 kör
3
. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:39.292 - 32 kör
4
. Sutil (Sauber C33)  1:40.443 - 53 kör
5
. Alonso (Ferrari F14 T) 1:40.865 - 40 kör
6. Frijns (Caterham CT05) 1:44.337 - 42 kör
7
. Grosjean (Lotus E22)  1:44.832 - 7 kör
8. Vettel (Red Bull RB10) 1:45.095 - 4 kör
9. Massa (Williams FW36) - 3 kör
10. Bianchi (Marussia MR3) - 2 kör
11. Kvjat (Toro Rosso STR9) - 0 kör

13:11
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton és Sutil a pályán

Néhány perces csönd után a két legszorgalmasabb versenyző folytatja a körözést, mindketten túl vannak az 50. körükön. Sutil néhány lassú kör után visszatért a bokszba, Hamilton viszont gyorsnak tűnik. 

13:15
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton visszavette a vezetést

Folytatódik a brit és Magnussen csatája az első helyért, ezúttal a Mercedes 1:37.908-as idővel állt az élre. Hamilton így majdnem 4 tizeddel vezet Magnussen előtt, akit továbbra is egy másodperces lemaradással követ Hülkenberg.

13:22
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Zsákbamacska az új hajtáslánc

Ez a véleménye a Williams technikai igazgatójának, Pat Symondsnak, aki szerint "jobb lenne, ha végre körözni is tudnánk." A Jerezben biztató formát mutató Williams ma még csak 3 kört tudott megtenni. "Ez a teszt megint a megbízhatóságról, valamint a különböző rendszerek kipróbálásáról fog szólni. A jerezi gyakorlás valójában csak egy bejáratás volt" - vélekedett.

13:27
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton hosszabb etapot fut

A leggyorsabb kör megfutása után is a pályán maradt, bár a tempójából azonnal visszavett. 1:40-es, illetve 1:41-es köröket fut, már több mint 60 kört tett meg. 

13:32
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Gyorsul a Mercedes

A gyengébb körök után Hamilton egymás után több 1:40.3-as időt futott, majd az etapja 13. körében ismét bement 1:40 alá, 1:39.827-tel. Utána megint visszalassult, 1:44-es kört futott, valószínűleg az etapja végéhez közeledik. 

13:36
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel is a pályán

Csatlakozik az eddig egyedül köröző Hamiltonhoz. Ez az 5. köre, lassan utoléri az eddig 7 körnél járó Grosjeant. A Toro Rosso továbbra sem mutatkozott a pályán. 

13:41
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel megelőzte Frijnst

Kis sikerélmény a Red Bullnak: Vettel mindhárom szektorban javított, 1:42.309-es idejével már a 6. helyen áll. Hamiltonnál még így is 4,4 másodperccel lassabb, és az 5. helyezett Alonso is 1,7 másodperccel előzi meg őt.

13:44
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton a bokszban

Majdnem húsz kört tett meg egyhuzamban, már 70 körnél jár. Vettel is visszatért a bokszba, de Frijns, Hülkenberg és Magnussen a pályára hajtott. 

13:47
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Vettelnek kedvezhetnek a turbók

Legalábbis korábbi csapattársa, Mark Webber szerint. Bővebben itt olvashat erről. 

13:51
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Megérkezett a Toro Rosso

Több mint 5 órát kellett várni rá, de végül Danyiil Kvjat is kihajtott a bokszból. Egy ellenőrző kört tett meg, majd vissza is vitte az autót a garázsba. Magnussen és Hülkenberg kint maradt, de Hamilton idejét egyelőre nem veszélyeztetik. 

13:56
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Csak Magnussen köröz

Hülkenberg egy viszonylag rövid etap után visszatért a bokszba, Magnussen viszont továbbra is rója a köröket. Stabilan 1:42-es időket autózik, a legutóbbi 6 köre 1:42.1 és 1:42.8 között alakult.

14:02
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Így állunk két és fél órával a tesztnap vége előtt: 

1. Hamilton (Mercedes W05) 1:37.908 - 70 kör
2. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:38.295 - 35 kör
3. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:39.292 - 38 kör
4. Sutil (Sauber C33)  1:40.443 - 57 kör
5. Alonso (Ferrari F14 T) 1:40.865 - 40 kör
6. Vettel (Red Bull RB10) 1:42.309 - 4 kör
7. Frijns (Caterham CT05) 1:44.337 - 47 kör 
8. Grosjean (Lotus E22)  1:44.832 - 7 kör
9. Massa (Williams FW36) - 3 kör
10. Bianchi (Marussia MR3) - 2 kör
11. Kvjat (Toro Rosso STR9) - 1 kör

14:08
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Frijns javít

1:42.900-ás időt futott, majdnem másfél másodpercet javítva eddigi legjobbján. Vetteltől így is 6 tizeddel elmarad, marad tehát a 7. helyen. A Mercedes közben megerősítette, hogy Hamilton korábbi hosszú etapja 18 körből állt. 

14:12
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A benzinpumpa romlott el a Williamsnél

Pat Symonds az Auto Motor und Sportnak elárulta, hogy a munkájukat hátráltató hibát csak nemrég fedezték fel, értékes időt veszítve ezzel. "Ezekben a bonyolult rendszerekben nem olyan egyszerű megtalálni a problémát"- nyilatkozta. "Reméljük, gyorsan végzünk a javítással, és a tesztnap vége előtt még egyszer kihajthatunk a pályára."

14:15
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg az élre ugrott

Először 1:37.155-ös, majd 1:36.953-as idővel vette át a vezetést Hamiltontól. Óriásit javított, majdnem egy teljes másodperccel vezet a brit előtt. Ez az idő jobb, mint amire a verseny leggyorsabb körét megfutó Vettel képes volt a 2013-as Bahreini Nagydíjon. 

14:22
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel már 10 körnél jár

Továbbra is a 6. helyen áll. Hülkenberg a 3. körében is jobbat futott, mint eddig bárki más (1:37.1), majd visszatért a bokszba. Hamilton újra a pályára hajtott - biztató, 1:38-as kezdése után a következő körét 2 perc alatt teljesítette. 

14:28
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Akkumulátort cserél a Lotus

Az Auto Motor und Sport szerint Grosjean azért nem tud kihajtani a pályára, mert gondok vannak a Lotus energiatároló-egységével. A Williamshez hasonlóan remélik, hogy a nap vége előtt kijavítják a hibát. Korábban szoftverproblémák miatt töltöttek sok időt a bokszban, ezért Grosjean eddig csak 7 kört tudott megtenni. 

14:33
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Kvjat mért kört futott

1:44.346-os körrel iratkozott fel a tabellára - Grosjeant sikerült megelőznie, de Frijns idejétől 1,4 másodperccel elmarad. Rajta kívül most csak Sutil köröz. 

14:36
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Kvjat autója állt meg röviddel azután, hogy a Toro Rosso végre megtette az első mért körét. Egyelőre nem tudni, miért nem volt képes visszatérni a bokszba. 

14:44
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Még várunk a zöld zászlóra

Továbbra sem tudni, mi történt a Toro Rossóval, de az autót még nem vitték el a pályáról, ezért nem indulhatott újra a körözés. A Toro Rosso napja enyhén szólva sem a tervek szerint alakul: Kvjat összesen 4 kört tudott a pályán tölteni, és már csak bő másfél óra van hátra. 

14:52
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Már 21 fok van

Úgy tűnik, a csapatok jól döntöttek, amiért Bahreint választották az utolsó két teszt helyszínéül. Közben Kvjat autóját visszaszállították a bokszba. Egyelőre annyi derült ki, hogy a Toro Rosso a középső szektorban állt meg. 

14:57
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A Lotus tulajdonosa elhagyta a pályát

Gérard Lopez összepakolt - talán már nem bízik benne, hogy a Lotus a hátralévő másfél órában ki tud hajtani a pályára. A pálya már tiszta, perceken belül újraindulhat a körözés. 

15:01
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

Majdnem 20 perces szünet után indították újra a tesztet. A csapatok látszólag alig várták, hogy meglengessék a zöld zászlót: szokatlanul nagy a forgalom, Hülkenberg, Magnussen, Sutil, Alonso és Vettel is a pályára hajtott. 

15:05
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Másfél órával a nap vége előtt így állunk:

1. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:36.953 - 48 kör
2. Hamilton (Mercedes W05) 1:37.908 - 74 kör
3. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:38.295 - 49 kör
4. Sutil (Sauber C33)  1:40.443 - 57 kör
5. Alonso (Ferrari F14 T) 1:40.865 - 41 kör
6. Vettel (Red Bull RB10) 1:42.309 - 10 kör
7. Frijns (Caterham CT05) 1:42.900 - 52 kör 
8. Kvjat (Toro Rosso STR9) -1:44.346 5 kör
9. Grosjean (Lotus E22)  1:44.832 - 7 kör
10. Massa (Williams FW36) - 3 kör
11. Bianchi (Marussia MR3) - 2 kör

15:07
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg máris javított

Majdnem egy tizeddel volt gyorsabb korábbi legjobbjánál, 1:36.880 az új szintidő. Vettel és Alonso is javított: a spanyol 1:39.628-cal a 4., a nála 6 tizeddel lassabb német az 5. helyre jött fel. 

15:10
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Megint piros zászló

Vettelen kívül az összes versenyző visszatért a bokszba, úgy tűnik tehát, hogy a Red Bull miatt kellett megállítani az edzést. Pedig a címvédő épp kezdett belelendülni, a legutóbbi körében is javított a szektoridejein, mielőtt megállt. 

15:17
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel nagyot javíthatott volna

A szektoridejei alapján körülbelül 8 tizeddel megjavíthatta volna egyéni legjobbját, ha be tudta volna fejezni a körét. A Red Bullt állítólag már visszavitték a bokszba, de továbbra is piros zászló van érvényben.

15:25
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Bő egy óra van hátra

A reggeli késés miatt a tervezettnél fél órával később fejeződik be a mai gyakorlás, a versenyzők magyar idő szerint 15.30-ig körözhetnek. Ha végre meglengetik a zöld zászlókat, még egy órájuk lesz arra, hogy megpróbálják letaszítani Hülkenberget a tabella éléről.

Forma-1, Nico Hülkenberg, Force India, Bahrein, teszt Forrás: Force India

15:29
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Újraindult a körözés

Hosszabb szünet után újra megnyitották a pályát, ezt Sutil, Frijns és Hülkenberg azonnal ki is használta. Egyelőre nem tudni, mi okozta a problémát a Red Bullnál. 

15:35
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso feljött a 2. helyre

999 ezreddel maradt el Hülkenberg idejétől, 1:37.879-es körrel a második. Az első két helyezetten kívül Magnussen és Sutil is a pályán van. 

15:40
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Bianchi készülődik

A Marussiát régóta nem láthattuk a pályán, de Bianchi most beöltözve ül az autójában. Massához hasonlóan még ő sem futott mért kört, csak két ellenőrző körre hajtott ki. 

15:45
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Megint túlmelegedhetett a Red Bull

Vettel a leállása után elkért egy tűzoltó készüléket az egyik sportbírótól (ahogy ezen a képen is látszik), és körbejárta vele az autóját, de a szemtanúk szerint végül nem használta. A Red Bullnak Jerezben is az autó túlmelegedésével gyűlt meg a baja.

15:50
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Massa is visszatért a pályára

A Williams nem akar lemaradni a Marussiától, Bianchi lassú köre után a brazilt is kiküldték a pályára. Bár mért kört ezúttal sem futott, ismét Bianchi elé ugrott a tabellán, mert eggyel több - összesen négy - kört tett meg. A Williams a Twitteren megerősítette, hogy az üzemanyag-rendszerben találtak hibát.

15:55
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Üres a pálya

Az elmúlt percekben Magnussen és Sutil körözött, de mindketten visszatértek a bokszban. A Sauber német versenyzője megelőzte Hamiltont a teljesített körök számában, már 75-ször ért körbe a bahreini pályán. 

15:59
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton máris befejezte?

Az Autosport egyik újságírója látta, amint a brit átöltözve beszélget a paddockban csapattársával, Nico Rosberggel. Mivel a tesztnapból már csak fél óra van hátra, valószínű, hogy Hamiltont ma már nem láthatjuk a pályán. 

16:02
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az állás fél órával a tesztnap vége előtt:

1. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:36.880 - 48 kör
2. Alonso (Ferrari F14T) 1:37.879- 56 kör
3. Hamilton (Mercedes W05) 1:37.908 - 74 kör
4. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:38.295 - 67 kör
5. Vettel (Red Bull RB10) 1:40.224 - 14 kör
6. Sutil (Sauber C33)  1:40.443 - 75 kör
7. Frijns (Caterham CT05) 1:42.900 - 58 kör 
8. Kvjat (Toro Rosso STR9) -1:44.346 5 kör
9. Grosjean (Lotus E22)  1:44.832 - 7 kör
10. Massa (Williams FW36) - 4 kör
11. Bianchi (Marussia MR3) - 3 kör

16:08
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Frijns javított

Négy tizedet faragott le eddigi legjobb idejéből, de ez nem volt elég ahhoz, hogy Sutil elé kerüljön. A holland végül visszatért a bokszba, Magnussen váltja őt a pályán. 

16:11
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

A Red Bull tudja, hol a hiba

A csapat tanácsadója, Helmut Marko szűkszavúan nyilatkozott az Auto Motor und Sportnak. "Tudjuk, mi okozta a problémát. Innen csak felfelé vezet az út" - mondta, miután Vettel ma is csak 14 kört tudott megtenni. 

16:15
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Megkezdődik a hajrá

15 perc van hátra, az első négy helyezettből hárman - Hülkenberg, Alonso, Magnussen - a pályára hajtanak. A Force India 1:40-es köröket fut, a többiek sem veszélyeztetik Hülkenberg eddigi legjobb idejét. 

16:21
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen leelőzte Sutilt

Már a McLaren újonca tette meg a legtöbb kört, eddig 76-ot. Sutil 75, Hamilton pedig 74 körnél jár, ők nincsenek a pályán. A 70 körös Hülkenberg is közelít hozzájuk. 

16:26
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Nagy a forgalom

Néhány perccel a nap vége előtt Hülkenberg, Alonso, Magnussen, Sutil és Frijns is a pályán van, sőt Massa is készülődik a Williamsszel. Javítani egyelőre egyikük sem tudott.

16:30
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Frijns még javít

A 7. helyről azonban továbbra sem tud elmozdulni, Sutiltól több mint 2 másodperccel elmarad. Az utolsó percben járunk. 

16:33
február 19, 2014
Vágólapra másolva!

Vége a mai gyakorlásnak

Meglengették a kockás zászlót, az autók visszatérnek a bokszba. Hülkenberg 1:36.880-as körével az élen maradt, őt egy másodperces lemaradással Alonso, majd Hamilton követi. Köszönjük az egész napos figyelmet! Hamarosan jelentkezünk a teljes eredménylistával és a részletes szöveges összefoglalóval.