A Brazil Nagydíj körről körre

Események

Forma-1, Brazil Nagydíj, Sebastian Vettel, Red Bull
Vágólapra másolva!
Élő tudósításunk a versenyről.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül68 bejegyzés
17:32
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Az idényzáró következik

Kellemes délután kívánunk kedves Olvasóinknak, magyar idő szerint 17 órától idén utoljára bőgnek fel a motorok Forma-1-es versenyen, Brazíliában. A bajnoki címet már rég bezsebelte Vettel és a Red Bull, de az utolsó futamon például az tartogathat izgalmat, hogy a német beállítja-e a kilenc futamos rekordot az egyhuzamban aratott győzelmekkel, vagy hogy például hogyan szerepel Webber és Massa az utolsó F1-es, illetve ferraris megmérettetésén.

17:33
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Pérez öt rajthelyet vesztett

Vettel indul az élről, mellé Rosberg ért oda a vizes időmérőn, a második soron Alonso és Webber osztozik. A további sorrendet itt tekinthetik meg, de ebben annyi változás van, hogy Pérez váltócsere következtében öt rajthelyes büntetést kapott. A váltócserére a Q2 végén elszenvedett balesete miatt van szükség.

17:35
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

De legalább nem esik

De legalább nem esik az eső...ugyanakkor nincs kizárva, hogy később elered. A hétvégén a csapatok nem tudták vizsgálni a száraz pályára való gumikat, így kicsit lutri lesz, hogy hogyan boldogulnak velük a 71 körös távon. Mindenki szabadon választhat, hogy a rajthoz a közepes vagy a kemény gumikat rakja-e föl. Két vagy három kiállásos taktikákra lehet számítani.

17:37
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Zajlik az edzés

Nem tévedés, a csapatok lényegében edzésre használják azt a 15 percet, amíg nyitva van a bokszutca, hiszen a hétvége folyamán most először vizsgálhatják a slick gumikat. A bokszutcából magyar idő szerint 16:45-ig lehet kijönni, addig úgy lehet körözni, hogy az autók a célegyenes helyett a bokszutcán hajtanak át.

17:40
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Webbert ünnepelték

Tíz perccel a bokszutca nyitása előtt a Red Bull egy kis ünnepséget tartott a Forma-1-ből távozó versenyző tiszteletére, az információs tábla elemeiből készítettek neki egy "Thank you Mark" feliratot is. Képet itt nézhetnek róla. Massa is sok hasonló programban vett részt a Ferrarinál a hétvégén.

17:42
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton elégedetlen

"Nagyon alulkormányzott az autó, gyenge az eleje, főleg a lassú kanyarokban" - mondta rádión. Még 3 percig lehet gyakorolni a pályán, Vettel azonban már elfoglalta a helyét a rajtrácson.

17:44
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Kihagy Button motorja

A brit erre panaszkodik, és a probléma a kerekek kipörgését is okozza.

17:48
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

A konstruktőri tabella lehet még érdekes

A 2. helyre a Mercedes, a Ferrari és a Lotus tör, de a 15 pontos előnyben lévő Mercedestől már nehezen lehet elvenni a pozíciót. Hátul a 10. helyért vívó Marussia és Caterham csatájának van tétje a pénzügyi vonatkozások miatt. Az egyéni pontversenyben az első két hely sorsa eldőlt, a 3. Hamiltonnak hatpontos előnye van Webberrel szemben - a még köztük álló Räikkönen már nem szerezhet pontokat.

17:51
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Button brit rekorder lesz

A McLaren pilótájának talán ez lesz a legszebb emléke a szezonból, amelyben sokat szenvedett a gyenge autóval. Button most David Coultharddal holtversenyben első a britek között a rajthoz állásokat tekintve, innentől egyedül lesz csúcstartó hazájában. Persze úgy nyilatkozott, hogy mondjuk a győzelmek számában szívesebben lenne első.

17:54
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Valamikor megjöhet az eső

Hogy pontosan mikor, azt természetesen senki sem tudja - az előrejelzéseket nyomon követjük és beszámolunk róla. Még 6 perc a felvezető kör kezdetéig.

17:56
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Az aszfalt 24 fokos

A levegő hőmérséklete 19, az aszfalté 24 Celsius fok. A sötét felhők nem ígérik azt, hogy száraz marad az időjárás Interlagosban.

18:00
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Ketten rajtolnak a puhább gumikon

Rajtuk kívül senki más nem választotta a kemény keveréket. Elindult a felvezető kör. A Sauber szerint egy óráig még nem várható eső.

18:02
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Lejt az első kanyar

Éppen ezért trükkös, és előfordulhat benne baleset. A mezőny most érkezik vissza a célegyenesbe, mindjárt rajt!

18:04
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Rajt: Rosberg az élen

Megelőzte a beragadó Vettelt, aki csak nehézségek árán tudott a remekül induló Hamilton és Alonso előtt maradni. Hamilton a kanyargós részen sikeresen visszaverte Alonso támadását.

18:05
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

2.kör: Vettel visszaelőz

A célegyenes végén erőből elment Rosberg mellett, és ugyanitt Alonso is leelőzte Hamiltont. Hamiltont már Webber támadja, és körbe is autózza a 6/7-es kanyarnál.

18:07
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

3.kör: Massa hatodik

Vettel vezet Rosberg, Alonso, Webber és Hamilton előtt, őket követi Massa, Hülkenberg, Grosjean, Ricciardo és Button. Button szépen rajtolt a keményebb keveréken. Kovalainen visszaesett a 18. helyre.

18:08
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

4.kör: Felrobbant Grosjean motorja

A célegyenesben hatalmas füsttel ért élettartama végére az erőforrás a Lotusban. Alonso a második egyenesben megelőzte Rosberget, átvéve a 2. helyet. A Mercedesek látszólag nagy leszorítóerővel mennek, ezért kapnak ki a párharcokban.

18:10
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

5.kör: Vettel belehúzott

Durva, már 5 másodperc az előnye Alonso előtt, a spanyol mögött viszont szoros a mezőny. Webber is támadja Rosberget.

18:12
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

7.kör: Webber megelőzte Rosberget

Az előjelek alapján eleve nem adtunk sok esélyt Rosbergnek, hogy sokáig kihúzhatja a 3. helyen. Webber az első kanyarnál, kívülről előzte meg őt. Grosjean most rohan a bokszutca felé, amíg nincs forgalom.

18:13
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

8.kör: Grosjean megérkezett

A Lotus egyik tagjával sétál vissza a garázsba. A Renault elnézést kért a csapattól a motorhibáért Twitteren. A középmezőnyben most ismételnek a hivatalos adásban néhány előzést.

18:14
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

9.kör: Pérez és Di Resta vizsgálat alatt

Valamelyikük leszorította a másikat a pályáról, ezt vizsgálják a sportfelügyelők. A sorrend a pontszerzők között: Vettel, Alonso, Webber, Rosberg, Hamilton, Massa, Hülkenberg, Button, Ricciardo, Bottas. Hamiltonnak szóltak, hogy szemcsésedik a balelső gumija. Ricciardónak hasonló problémája van.

18:17
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

11.kör: Webber megérkezett Alonsóra

Vettel előnye 8,1 másodperc Alonso előtt, a Ferrarit már támadja Webber. Vergne bejött a bokszba.

18:18
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

12.kör: Hamilton Rosberg előtt

Rosberg elengedte csapattársát, miután csapata utasította erre. "Nagyon küszködök az autó hátuljával" - panaszkodott Rosberg, ez volt ez előzménye az előzésnek. 

18:19
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

13.kör: Webber 2.

Elment Alonso mellett a célegyenesben. A Pérez-Di Resta ügynek nem lesz semmilyen következménye. Ettől eléggé lendületbe jött Pérez, megelőzte a 10. Bottast, már pontszerző helyen áll.

18:21
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

14.kör: Button Hülkenberget sanyargatja

És nagy csatában Buttonnak sikerült elmenni a Sauber mellett a második egyenesben, feljött a 7. helyre. A másik McLarennel Pérez mindjárt utoléri Ricciardót.

18:22
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

15.kör: Massa is felfalta Rosberget

Rosberg hiába indult másodikként, már csak 6., ezúttal Massa fékezte ki. Ricciardo az előbb megejtette első bokszkiállását, ez háromkiállásos taktikának tűnik a Toro Rossónál.

18:24
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

17.kör: Zápor közeledik

Néhány perc múlva érkezhet meg a pályára. Grosjean kieséséről azt mondta a Renault, hogy azt egy hirtelen, nagy olajszivárgás okozta.

18:26
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

18.kör: Vettel előnye 10 másodperc fölött

Webbert közel 3 másodperccel követi Alonso, akitől 4,1 másodpercre van Hamilton. Utánuk jön Massa, Rosberg, Button, Hülkenberg, Pérez, Di Resta.

18:28
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

19.kör: Csata hátul

A 17-19. helyeket elfoglaló Vergne, Bottas és Kovalainen vív egymással lelkesen. Massa megérkezik első kerékcseréjére, csakúgy, mint Pérez.

18:30
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

20.kör: Button gumit váltott

Átváltott a közepes keverékre, Hülkenberg szintén a bokszban járt. A következő körben Alonso és Hamilton is betért a szerelőkhöz, Alonso a kemény keveréket kapta meg.

18:33
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

22.kör: Kovalainen telhetetlen a dicsérettel

Mérnöke azt mondta neki, hogy "ez az fiú, remek", amire Kovalainen úgy reagált, hogy "kérlek ismételd meg." Valószínűleg csak nem értette az üzenetet a rádióban. Rosberg is átesett az első kerékcserén, a kemény Pirellikkel folytatja.

18:35
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

23.kör: Webber a bokszban

És egy körrel később Vettel is. Mindketten a közepes abroncsokat kapták meg a második etapra. A lassú kerékcsere miatt Webber visszaesett Alonso mögé.

18:37
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

25.kör: Webber megint a Ferrari előtt

Másodszor is megelőzte a nap folyamán Alonsót, ismét a 2. hely az övé. A spanyol nem adta könnyen a derekát, de nem tudott mit kezdeni a Red Bull erőfölényével.

18:38
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

26.kör: A sorrend

A 71 körből 26 ment le, az állás: Vettel, Webber, Alonso, Massa, Hamilton, Button, Rosberg, Pérez, Hülkenberg, Ricciardo. Mindenki járt már a depóban.

18:41
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

28.kör: Hamilton Massát támadja

A brazilon a közepes Pirellik vannak, de azok használtabbak, mint Hamilton kemény gumijai. Vettel előnye az élen 10,2 másodperc Webber előtt.

18:43
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

30.kör: Massa szabálytalankodhatott

A bokszutcába menet átlépte a fehér csíkot, lehet, hogy büntetést kap majd érte. Az időmérő után hasonló vétségért Gutiérrez és Chilton megrovást kapott. Massát figyelmezteti Rob Smedley, hogy figyeljen a fehér csíkra legközelebb.

18:44
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

32.kör: Hamilton keményen támad

Nem tud elmenni Massa mellett, de hamarosan elé fog kerülni: Massa áthajtásos büntetést kapott a fehér csík tiltott keresztezéséért. Hamiltonnak azonnal postázták is az üzenetet, hogy ne legyen agresszív.

18:47
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

34.kör: Massa dühös

"Hihetetlen, ez elfogadhatatlan" - reagált, miután megkapta az értersítést az áthajtásos büntetésről, melyet még nem töltött le. Megértjük a dühét.

18:49
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

35.kör: Massa csóválja a fejét

Letöltötte a büntetését, és a bokszutcán áthajtva csóválta a fejét. Nem fog kellemes szájízzel távozni utolsó ferraris versenyéről.

18:50
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

36.kör: Alonso dobogós helyen

Az előnye most 7,1 másodperc Hamilton előtt, Vettel és Webber első két helyét azonban semmi sem veszélyezteti. Az 5. helyen Button áll, megelőzve Rosberget, Pérezt, Massát, Hülkenberget és Ricciardót.

18:53
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

38.kör: Nincs csapadék

Továbbra is száraz a pálya, és várhatóan az is marad a következő negyedórában is. A felhők azonban továbbra is sötétek a környéken. Jelenleg nem nagyon vannak csaták a mezőnyben, csak Pérez közelít a 6. Rosberghez.

18:56
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

40.kör: Vettel őrzi az előnyét

Stabilan kicsit több, mint 10 másodperc az előnye Webber előtt. Alonso 6,5 másodperccel követi Webbert, és nagyjából ugyanennyire halad mögötte Hamilton. No, lássuk, mihez kezd Pérez Rosberggel.

18:58
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

42.kör: Csepereg az eső

De egyelőre jelentéktelen, nem befolyásolja a pályaviszonyokat. A középmezőnyből többen bejöttek második kerékcseréjükre.

19:01
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

44.kör: Button és Massa a bokszban

Button a közepes keveréken folytatja, míg a mögötte érkező Massa a kemény típust kapta meg ezúttal.

19:02
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

45.kör: Rosberg és Pérez egyszerre kerékcserén

A Mercedes a McLaren elöl maradt, de a küzdelemnek még korántsincs vége. Mindketten a kemény abroncsokkal vágnak neki a vélhetően utolsó etapjuknak.

19:04
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

46.kör: Massa megelőzi Di Restát

De a Force India pilótája még nem volt kint másodszor a bokszban. Massa így jelenleg 9.

19:05
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

47.kör: Érthetetlen defektek!

Bottas balhátsó defekttel kipörgött a bukótérbe, és aztán az látszik, hogy Hamilton jobbhátsó defektet kapott. Mi történhetett? Rejtély. Hirtelen a komplett élmezőny beviharzott kerékcserére.

19:07
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

48.kör: Hamilton és Bottas ütközött

Szóval nincs gond a Pirellikkel, Hamilton lekörözés közben egyszerűen csak hozzáért a jobbhátsó kerekével Bottas bal hátsójához. Bottas kiesett.

19:09
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

50.kör: Alonso támadja Webbert

A váratlan kiállással időt vesztett Webber, Alonso odaért a sarkába. Vettel előnye 6,1 másodpercre olvadt. És úgy tűnik, hogy egyre erősebben esik.

19:11
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

52.kör: Hamilton büntetést kap

A sportfelügyelők gyorsan arra a következtetésre jutottak, hogy ő volt a vétkes a 4-es kanyarnál bekövetkező Hamilton-Bottas ütközésben. A brit bokszutcán áthajtásos büntetést kapott. Hamilton arra panaszkodik, hogy nem jó az autójának kormányzása.

19:13
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

54.kör: Hamilton: Nem az én hibám volt

Ennek ellenére muszáj letöltenie az áthajtásos büntetést, amit meg is tett - ezzel viszont kicsúszott a pontszerző helyekről. Van der Garde kapott egy ugyanilyen szankciót a kék zászlók figyelmen kívül hagyásáért.

19:15
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

55.kör: A sorrend változott

16 körrel a cél előtt az első tíz: Vettel, Webber, Alonso, Button, Rosberg, Pérez, Massa, Hülkenberg, Ricciardo és Hamilton. Pérez továbbra sem jut dűlőre Rosberggel.

19:17
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

56.kör: Webber lerázta Alonsót

Nem nagyon, csak épp annyira, hogy a spanyol ne használhassa a DRS-t mögötte. Vettel előnye maradt 6 másodperc Webber előtt.

19:19
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

57.kör: Hamilton előz

A második DRS zónában utolérte és megelőzte Ricciardót, feljött a 9. pozícióba. Az eső továbbra is kitartóan csepereg, de ha nem erősödik, nem lesz szükség az intermediate gumikra.

19:21
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

60.kör: Vettel úton a rekord felé

Beállíthatja Alberto Ascari csúcsát az egymás után szerzett győzelmeket tekintve. Ha így marad, Alonso öt futamnyi szünet után állhat ismét dobogóra, Button pedig a McLaren idei legjobb eredményét érheti el a 4. hellyel.

19:23
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

61.kör: Pic autója megsérült

A hátsó felfüggesztés egyik eleme törött el, Pic kiesett. Még 10 kör van hátra a szezonból. 

19:25
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

63.kör: Ricciardo 10. helye veszélyben

Az elmúlt körökben sokat hozott rajta Di Resta, már csupán 1,2 másodpercre van tőle. Előrébb nincs kifejezetten szoros csata, leszámítva azt, hogy Pérez régóta közelről üldözi Rosberget.

19:28
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

65.kör: A sorrend

Helyzetjelentés a pontszerző helyekről: Vettel, Webber, Alonso, Button, Rosberg, Pérez, Massa, Hülkenberg, Hamilton, Ricciardo az első tíz a rangsorban. Nincs sok újdonság benne.

19:29
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

66.kör: Megforgatták Maldonadót

Vergne volt az, aki a célegyenes végén előzés közben piruettbe rakta a Williamst. Maldonado utána tovább tudott menni.

19:31
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

67.kör: Di Restának hátra kell figyelnie

A 11. helyezett versenyzőtől meglógott Di Resta, és most már Gutiérrez ellen kell védekeznie. Még 4 kör a célig.

19:34
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

69.kör: Chiltonnak problémája van

De egy harmadik bokszkiállás után tovább hajt, így befejezheti az összes versenyt újonc évében. Végül majdnem mindenki két kerékcserés taktikát választott, csak azok jártak többször a bokszban, akik büntetést kaptak, plusz Sutil és Vergne.

19:35
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

71.kör: Élvezd ki, Mark

Ezt az üzenetet kapja az utolsó Forma-1-es körét teljesítő pilóta. Mindjárt vége a szezonnak...

19:37
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Cél: Vettel nyert

Megvan a győzelem a Brazil Nagydíjon és a csúcsbeállítás is. Webber 2., Alonso 3. lett, Buttonnak pedig sikerült a 4. helyre behozni a McLarent. 

19:38
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Rosberg maga mögött tartotta Pérezt

Rosberg lett az ötödik, Péreznek a kitartó üldözés ellenére nem sikerült megelőznie. Massa, Hülkenberg, Hamilton és Ricciardo lett még pontszerző. A Mercedesnek összejött a konstruktőri 2. hely.

19:40
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Az első kettőt ünneplik

Webber most nagyobb tapsot kap, mint a győztes Vettel. Az ausztrál a sisakot és a maszkot levéve integetett a levezető körben, Massa szintén pörgött párat az autójával.

19:43
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel Hornerrel diskurál

Közben Alonso szótlanul kortolygatott mellettük, de amint megjött Webber, szóba elegyedett az ausztrállal. Aztán Vettel is társalgást kezdeményez velük.

19:45
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Köszönjük figyelmüket!

A szezonnal együtt véget ért az élő közvetítésünk, de ne menjenek messzire, hamarosan jövünk a részletes összefoglalóval, nyilatkozatokkal. Csak bő két hónap, és már kezdődnek is a 2014-es tesztek az új turbómotorokkal...várjuk Önöket jövőre is! 

19:49
november 24, 2013
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Ez a versenyről élőben készült tudósításunk. A részletes összefoglalót sok versenyzői reakcióval itt olvashatják.

Sebastian Vettel tökéletes mérleggel zárta a szezon második felét, a bajnok a Brazil Nagydíjon is magabiztos győzelmet aratott, s zsinórban kilencedszer nyert. A pole-ból indulva az első métereken ugyan elvesztette a vezetést, de az elé vágó Nico Rosberget egy kör után visszaelőzte, és innentől megint nem volt kérdés, hogy ki fog győzni. Hiába lógott végig az eső lába, a futamon nem volt komolyabb csapadék, csak jelentéktelenül szemerkélő eső.

Rosberg a jó kezdés után folyamatosan csúszott hátra a mezőnyben, Fernando Alonso és Mark Webber gyorsan lehagyta, s a végén csak nagy nehezen tudta megmenteni az 5. helyet Sergio Pérezzel szemben, aki a leintésig árnyékként követte őt. A McLaren a legjobb idei eredményével zárta története egyik legrosszabb szezonját, ugyanis Pérez 6. helye mellett Jenson Buttonnak is feljegyezhettek egy 4. helyet.

Sebastian Vettel csak az első körben nem állt az élen Forrás: AFP

A Mercedesnek sikerült megszereznie a konstruktőri ezüstérmet, de kicsit neccesen, mert a Ferrari párosa jó versenyt futott. Bár Alonsótól simán elvette a 2. pozíciót Webber, a spanyol felállhatott a dobogóra, és Felipe Massa is jól szerepelt önmagához képest, amíg büntetést nem kapott azért, mert a bokszutcába menet szabálytalanul keresztezte a fehér csíkot. Nem úszta meg büntetés nélkül a napot Lewis Hamilton sem, aki a Valtteri Bottasszal történt ütközés miatt volt kénytelen eggyel többször átmenni a bokszutcán. A Lotus ezúttal nem volt tényező az élmezőny küzdelmében, főleg azért, mert Romain Grosjean pár kör után kiesett motorhiba következtében.

Ez a versenyről élőben készült tudósításunk. A részletes összefoglalót sok versenyzői reakcióval itt olvashatják.