Alonso nem zárkózik el az F1-es visszatérés elől

Forma-1, Fernando Alonso, Abu-dzabi Nagydíj 2018
Yas Marina Circuit, Abu Dhabi, United Arab Emirates. Sunday 25 November 2018 Fernando Alonso, McLaren. World Copyright: Steven Tee/McLaren ref: _2ST9730
Vágólapra másolva!
Még nincsenek tervei 2020-ra a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak, aki elmondása szerint nem intett végleges búcsút a Forma-1-nek.

Fernando Alonso idei évének első fele sűrűbbre sikeredett, mintha még mindig a Forma-1-ben versenyezne. A kétszeres világbajnok a Daytonai 24 órás megnyerésével kezdte a szezont, és még hátravannak neki a sportautó-vb (WEC) szuperszezonjából maradt versenyek – köztük a Le Mans-i 24 órás – valamint májusban jön az Indy 500, amelyen megpróbálja megnyerni a Triple Crownt. Ezután azonban nincs lekötve semmilyen programja, jövőre pedig végképp nincs, Alonso ugyanis a jelek szerint nyitva hagyja a kaput az F1-es visszatérés előtt.

Alonso utolsó futama lehet, hogy nem is az utolsó volt? Forrás: Motorsport Images/Steven Tee

Azóta, hogy a sportág történetének egyik legjobbjának tartott spanyol bejelentette, hogy az idén nem lesz ott a mezőnyben, nem teljesen tiszta, hogy a végleges búcsú mellett határozta el magát, vagy csak megadta magának a lehetőséget, hogy az F1-en kívül sikereket érjen el, miközben a McLarennél csak szenvedett.

Ahogy telnek a hónapok, egyre inkább utóbbi tűnik valószínűnek.

„Mindig is azt mondtam, hogy »viszlát«, nem azt, hogy »ég veled« – nyilatkozta Alonso a Corriere della Serának arról, hogy egyáltalán nem olyan egyértelmű a visszavonulása, mint egyesek gondolják. – Most új kihívásokkal nézek szembe, amelyeknél megvannak az eszközeim a győzelemhez. A Forma-1-ben nem voltak meg a feltételek ugyanehhez.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy amennyiben győzelmi esélyt szimatol, Alonso kész lenne akár már 2020-ban visszatérni a száguldó cirkuszba.

Jelenleg 37 éves, a kort azonban nem tekinti akadálynak.

„Schumacher 43 éves koráig versenyzett. Ha az ember erősnek érzi magát, nem kell a korával foglalkoznia, addig versenyez, amíg fel nem ismeri, hogy valaki gyorsabb nála.”

Schumacher 43 évesen pont Alonsóval állhatott dobogóra a 2012-es Európa Nagydíjon Forrás: AFP/Javier Soriano

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon nem lesz jelen személyesen, azon a hétvégén ugyanis a WEC-ben lesz jelenése, az F1 eseményeit azonban követni fogja, különösen barátja, Robert Kubica visszatérése miatt. „A naptáram szerint azokban az órákban éppen a levegőben leszek, a Sebringi 1000 mérföldes versenyről fogok hazatérni. Úgy tűnik, ez egy véletlen egybeesés. Ugyanakkor követni fogom a történéseket, mert ilyen az igaz szerelem. Kubicát is követni fogom, mert hihetetlen a sztorija. Néhány hónappal ezelőtt úgy tűnt, hogy minden lehetőséget elveszített a visszatérésre. Nincs veszítenivalója.”

Alonso beismerte, hogy nem mindig a legjobb döntéseket hozta a karrierje során, amelyek kihatással voltak az eredményeire,

ugyanakkor nem bánkódik amiatt, hogy „csak” két vb-címet nyert. „Nem tekintek hátrafele. Nagyon szerencsésnek érzem magam, ismerek tehetséges versenyzőket, akik soha nem versenyeztek az F1-ben, mert az anyagiak hiánya miatt nem kapták meg a megérdemelt lehetőséget. Lehetett volna jobb? Talán. Nem volt szerencsém? Néha nem.

vagy amikor azt gondoltam, hogy a Honda versenyképes lesz.”