Vágólapra másolva!
A Toro Rosso és a McLaren után a Ferrari is sikeresen teljesítette a kötelező töréstesztet, így elhárult egy fontos akadály a világbajnoki címre törő autó megépítése elől.

Kötelező törésteszteket írnak elő az F1-es autók számára, mielőtt élesben bevethetők lennének, ez alól senki sem bújhat ki az adott szezon előtt. E megpróbáltatásra minden csapat készül, de nem példa nélküli, hogy a kihegyezett konstrukciók nem mennek át a vizsgán, és át kell őket alakítani, ez pedig értékes időveszteséget okoz az istállónak.

A pályatesztek közeledtével a Toro Rosso és a Motorsport.com olasz kiadása szerint a McLaren és a Ferrari is megnyugodhat már, mivel

mindhárom csapat sikerrel vette az akadályt, így gondtalanul foglalkozhatnak az első tesztautók megépítésével.

A McLarent Valentin-napon, február 14-én, a Ferrarit másnap, február 15-én leplezik le.

Maranellóban nem akadt gond a törésteszttel Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP

Az olasz kiadvány úgy tudja, nem csupán online bemutatót terveznek Maranellóban, meghívottak szűk köre személyesen is láthatja majd a 670-es kódnév alatt készülő autót. Az első példányt február 17-én Barcelonában egy filmforgatás során járatják be, mielőtt 18-án reggel hivatalosan is megkezdődik az előszezoni tesztelés.

Nagy kérdés, hogy a Ferrari és a többi csapat mennyit tud visszanyerni a megváltozó aerodinamikai szabályok miatt elvesző leszorítóerőből.

Ez a szaklap szerint Maranellóban jól sikerült, bár természetesen az adatokat minden csapat szigorúan titkosan őrzi.

A szélcsatornában mért adatok alapján jól áll a Ferrari Forrás: Ferrari

A Ferrari a nehézségek ellenére, a Mercedeshez hasonlóan állítólag ugyanakkora leszorítóerőt állít elő, mint a tavalyi autójukkal, és nemrég a Red Bull is elárulta, hogy az aerodinamika terén megtartották a tavalyi hatékonyságukat.

A Ferrari az idei szezont átalakított személyzettel kezdi, a csapatfőnöki posztot Mattia Binotto vette át, de a technikai stábhoz csatlakozott Laurent Mekies is. Pilótafronton Charles Leclerc érkezése kavarja fel az állóvizet Kimi Räikkönen leváltása után, a fejlesztő- és tesztpilóták között pedig a pletykák szerint Pascal Wehrlein és Mick Schumacher neve tűnhet fel.