Vágólapra másolva!
A Gazzetta dello Sport információi alapján a Mercedes szinte teljesen új tervezésű erőforrással vághat neki a 2019-es szezonnak, amelynek energia-visszanyerő rendszerével több mint 10 lóerőt találtak.

Azok után, hogy a tavalyi szezon végén Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megkongatta a vészharangot, mondván visszaesést szenvedtek el a 2019-es motorfejlesztések terén, mert kicsit többet vártak az erőforrástól a gyárban elvégzett teszteken, a címvédő istálló a hírek szerint kiköszörülte a csorbát, és több mint 10 lóerővel erősebb motorral vághat neki az idei évnek, mint amilyennel a tavalyit befejezte. A Gazzetta dello Sport értesülései szerint az idei és a tavalyi motor között alig van hasonlóság, a Mercedes olyan sok változtatást eszközölt.

A Mercedes a 2019-es szezont is erős pozícióból kezdheti, ami az erőforrást illeti Forrás: DPPI/Dppi

A hibrid-éra 2014-es kezdete óta megnőtt a motorok jelentősége az F1-ben, a már inkább erőforrásrendszerek, mintsem motorok komoly mértékben hatással vannak a csapatok teljesítményére. Az olló azóta természetesen zárult, a kezdeti botladozás után pedig a Ferrari is felzárkózott, többek szerint pedig akár már túl is szárnyalta a Mercedest a motor terén. Mindez azt jelenti, hogy eltűnt a csillagos márka korábbi hatalmas fölénye, egy-egy extra lóerő jelentősége pedig így még jobban felértékelődött. A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Wolff által pár hónapja elhintett visszaesés arra késztette a Mercedes mérnökeit, hogy alapjaiban változtassák meg az idei motor koncepcióját. Az olasz sportnapilap szerint

a legnagyobb előrelépést az energiavisszanyerés terén érte el a csapat, ugyanolyan üzemanyagfogyasztás mellett 12 lóerővel lehet erősebb a 2019-es szezon első szakaszában használt motor, mint a tavalyi idény végén az autókba épített változat.

Mindehhez az üzem- és kenőanyagot szállító Petronas is hozzájárult egy vékonyabb olajjal, amelyet már tavaly kipróbáltak Monzában.

A Ferrari is gőzerővel dolgozik, hogy ne maradjon le a Mercedes mögött Forrás: AFP/Alexander Nemenov

A Gazzetta dello Sport értesülései szerint nemcsak a Mercedes, hanem a Ferrari is jól halad, a szélcsatornában

az új, 670-es kódnévre hallgató versenygép már jobb számokat produkál, mint elődje, az SF71H,

mindezt annak ellenére, hogy az új aerodinamikai szabályok csökkenteni hivatottak az autók hatékonyságát.

Az aerodinamika lehet a kulcs

Toto Wolff korábban felhívta rá a figyelmet, hogy 2019-ben az új aerodinamikai szabályok miatt felértékelődhet a szélcsatornában elvégzett munka, aki ugyanis beletalál az új regulákba, a szezon elejétől kezdve nagyon erős pozícióban lehet. A Mercedes csapatfőnöke ezzel együtt a Hondától is előrelépésre számít. „Már nincs sorminta, nincs egyetlen csapat, amelyik egy bizonyos karakterisztikájú pályán dominál. Ez megváltozott, a Honda motorja pedig nagyon erősnek néz ki.

Valaki találhat egy kiskaput a szabályokban, vagy hamarabb megértheti, hogy miként működnek az új autók, emiatt pedig nagyon nagy a változó. Lesznek csapatok, amelyek most még a látóterünkben sincsenek, mégis az elejétől fogva jól teljesíthetnek."