Vágólapra másolva!
A tavalyi izgalmas versenyeket látva Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója arra jutott, hogy a csapatok pénteki felkészülésének megnehezítése lehet a kulcs a jobb futamokhoz.

A Forma-1-tulajdonos Liberty Media célja, hogy világszerte népszerűbbé tegye a száguldó cirkuszt, és több nézőt vonzzon be. Ennek a legkézenfekvőbb módja, hogy izgalmasabbá teszi a versenyeket. A tavalyi szezonban többször is előfordult, hogy a csapatok az időjárás miatt egyáltalán nem, vagy alig tudtak körözni a pénteki szabadedzéseken, majd vasárnap kiugróan fordulatos versenyt vívtak. Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója ezt látva érdekes ötlettel állt elő, amelyről Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója beszélt.

Továbbra is körözhetnének pénteken a pilóták, csak gumit nem lehetne tesztelni Forrás: Motorsport Images

Az alapkoncepció az, hogy a modernkori F1 a fejlett szimulációs technológiáknak és megannyi mérnöknek köszönhetően eljutott arra a szintre, hogy

a csapatok a megfelelő felkészülés mellett elképesztő pontossággal tudják előre meghatározni a versenyek végkimenetelét.

A csapatoknak összesen 4 órányi ideje van a pályán felkészülni az adott versenyhétvégén az időmérőre és a futamra, amit olyan jól ki is használnak, hogy már szinte semmilyen meglepetés nem éri őket. „Az autók teljesen megbízhatóak, a beállítások pedig optimalizálva vannak a gumik és minden más terén – nyilatkozta Lowe az Autosportnak. – Ez azt jelenti, hogy az eredmények sokkal inkább megjósolhatóak,

a versenyzők teljesen fittek manapság, nem fáradnak úgy el, mint korábban, nagyon edzettek, nem hibáznak."

Austinban legfeljebb az esőgumikat tudták tesztelni pénteken, meg is lett az eredménye Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A legnagyobb ismeretlent egy-egy futam előtt a gumik jelentik, mivel azoknak a viselkedését tudják a csapatok a legkevésbé lemodellezni előre, mindenképpen szükség van a pályán szerzett tapasztalatokra. A tavalyi USA Nagydíj ékes példája volt annak, hogy mi történik akkor, ha ezeket a tapasztalatokat nem tudják megszerezni.

Austinban a pénteki napot elmosta az eső, vasárnap pedig a szezon egyik legizgalmasabb versenyét futotta a mezőny,

az első helyen végző Kimi Räikkönen, a második helyen befutó Max Verstappen, és a harmadikként célba érő Lewis Hamilton pedig mind eltérő gumitaktikával ment végig, mégis tizedek választották el őket a végén.

Brawn szerint ezt a jövőben úgy lehetne reprodukálni, hogy egyszerűen el kell venni a csapatoktól a keverékek pénteki összehasonlításának lehetőségét.

„Olyasmit kell bevinnünk az egyenletbe, ami megakadályozza az optimalizációt – mondta Lowe. – Ross beszélt arról, hogy

Ilyesmikre gondolt. A verseny ezek után zsákbamacska lenne, ami szerintem nagyszerű. Ross felismerte, hogy az optimalizáció kiszámítható futamokat eredményez, ez az ő saját megfigyelése, amire épített egy projektet."

Régen nem nyüzsögtek annyian az autó körül, kevesebb volt a mérnök, fejletlenebb a szimulációs technológia Forrás: AFP

A Williams technikai igazgatója szerint más módon is el lehetne érni a kiszámíthatatlanságot, például vissza lehetne térni a 30 évvel ezelőtti csapatlétszámhoz, ezzel azonban embereket kellene elbocsátani, amit ő nem szeretne. „Egy futamra akkor két mérnökkel jöttünk, ma harminccal, másik harminc meg otthon van a gyárban. Ha értékesebbé akarjuk tenni [a sportot], meg kell előznünk az optimalizációt, több zavaró tényezőt kell engedélyeznünk, amelyek külső tényezőkből jönnek, amelyeket nem tudunk optimalizálni.

Lowe elmondta, hogy a pénteki gumitesztek eltörlésével nem válna feleslegessé az ebben közreműködő ménökök munkája, őket más feladatokra lehetne átcsoportosítani.