Bébiszittere szerint Hamilton boldog volt, nem nyomorgott gyerekként

Forma-1, Lewis Hamilton, Stevenage
Council workers admire a banner celebrating Lewis Hamilton's F1 2008 World Championship victory in Stevenage in southern England, on November 7, 2008. Hamilton was born in Stevenage in 1985. AFP Photo/Max Nash (Photo by MAX NASH / AFP)
Vágólapra másolva!
A Lewis Hamiltonra gyerekkorában vigyázó házaspár férfi tagja, valamint az ötszörös világbajnok egykori otthonának mostani lakói is állítják: nem volt, és ma sem nyomornegyed a Mercedes pilótájának szülővárosa.

Angliában továbbra sem tudnak túllépni Lewis Hamilton bakiján, amely során a BBC az év sportszemélyiségéről döntő év végi díjátadóján „nyomornegyednek" nevezte szülővárosát. Noha az ötszörös világbajnok még a színpadon, egyből javította a kijelentést, Stevenage lakóinak körében felháborodási hullám tört ki, a városi tanács vezetője is elítélte Hamilton szavait, aki azóta hiába kért bocsánatot videoüzenetben, sokan a jelek szerint ennek ellenére sem bocsátottak meg neki. Akadnak azonban, akik nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a dolognak, a féléves korától kezdve két és fél éves koráig Hamiltonra vigyázó házaspár férfi tagja boldog gyerekként emlékezett a kis Hamiltonra, aki egyáltalán nem úgy élt, mintha nyomornegyedben lakna.

Stevenage molinóval gratulált Hamiltonnak 2008-ban az első világbajnoki címéhez Forrás: AFP/Max Nash

A ma 71 éves Bruce Harris korábban postásként dolgozott Stevenage-ben,

regisztrált gyerekcsősz feleségével pedig 1985-től kezdve két évig vigyáztak a gyerek Hamiltonra, mialatt a szülei dolgoztak.

„Az anyukája kért fel minket, hogy vigyázzunk a fiára. Mi természetesen igent mondtunk, úgyhogy minden reggel elhozta őt munka előtt, este pedig az apukája jött érte – nyilatkozta Harris a Daily Mailnek. – Emlékszem rá, hogy amikor először láttam, egy pufók kisfiú volt, igazán göndör afró hajjal. Akárhányszor sétálni mentünk, az emberek mindig megjegyezték ezt. Odáig volt a Szomszédok [ausztrál tévésorozat] főcímzenéjéért, bárhol volt is a házban, egyből a tévé elé szaladt és elkezdett táncolni rá, amikor meghallotta. Egyszerűen imádta."

Hamiltonnak az elmondottak alapján gondtalan gyerekkora volt, Harris szavaiból pedig kiderül, hogy ő nem tartozik azok közé, akik megsértődtek rá a BBC díjátadóján elhangzottak miatt.

Volt egy agárkeverék kutyánk, akit Bennek hívtak, mindig együtt játszottak a kertben. Csodás időszak volt, amit vele töltöttünk, boldog vagyok amiatt, amit elért, mindketten a legjobbakat kívánjuk neki a jövőre."

Hamilton 15 éves korában, még stevenage-i lakosként Forrás: DPPI/Philippe Millereau

A stevenage-i születésű Gary Younge a Guardian internetes oldalán megjelent véleménycikkében ugyan kiemelte, hogy Hamilton egyből bocsánatot kért, azonban

jogosnak nevezte a helyiek felháborodását, még ha ezt a közösségi média fel is nagyította.

Szerinte Stevenage még az angol sajtóban is ritkán kap figyelmet, nemhogy nemzetközi viszonylatban, ezért különösen érzékenyen érintette az embereket, hogy mindezt most a város legismertebb szülöttének negatív kommentárja váltotta ki.

A lassan boszorkányüldözésre hajazó hisztéria azonban Younge szerint is túlzás egy olyan korban, amikor az embernek minden percében „be van kapcsolva a mikrofon", az emberek minden lépését, így ballépését is rögzíteni lehet. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a kijelentéseiért – mondja, de senkit sem lenne szabad pusztán egy félresikerült mondata alapján megítélni.

Amit pedig a szerző is kiemelt: Stevenage nem nyomornegyed.

A második világháború után épült azon egyszerű okból, hogy az embereknek legyen hol lakniuk, nincsenek benne történelmi épületek, 20. századi mércével mérve modern városnak számít.

Ashley Young, a Manchester United futballistája Hamiltonnal egy idős, szintén Stevenage-ben nőtt fel Forrás: premierleague.com

Hamilton mellett innen származik például Ashley Young, a Manchester United és az angol válogatott szélsője is.

Új városról lévén szó Stevenage-ben nem alakult ki a máshol a régmúltban gyökerező rasszizmus, Younge ezt látja okának, hogy több fekete is sikeres karriert futott be innen indulva,

két korábbi polgármester is fekete volt, valamint jelenleg a rendőrségi főfelügyelő egy fekete nő. Azt ő is elismeri, hogy sok minden változott, Hamilton gyerekkora előtt a munkásosztálynak a kormány nagyobb segítséget nyújtott, Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt azonban elengedte a város kezét, amelyben jelen van a szegénység, a nyomorgás azonban nincs.

– mondta a Hamilton gyerekkori otthonában élő Trevor Lugmayer a Daily Mailnek. – Minden kényelem megvan itt, amit csak az ember kívánhat, mellette biztonságos és békés hely is."

Hamilton és Nico Rosberg még gokartos korukban Forrás: Lewis Hamilton / Twitter

Hamilton 1997 és 2001 között tinédzseréveit töltötte a ma Lugmayer és felesége által lakott házban, ahová egy három hálószobás tanácsházból költözött át a családjával.

Imádunk itt lenni, a lányunk és az öt unokánk a szomszédban lakik, csendes, békés, minden, amit szeretnénk – nyilatkozta Valerie Lugmayer. – [Hamilton] itt élt, amikor az első szerződését aláírta a Mercedesszel [vélhetően a McLarenre gondolt], az édesapja épített egy garázst az autójának, aztán amikor befutott, megvette az apjának a szomszéd házat. Még mindig jön hozzánk neki szóló posta, a Mercedestől éppen tegnap kaptunk egy magazint. Küldtem neki üzenetet, hogy küldeményei vannak nálunk, de nem válaszolt."