Vágólapra másolva!
Az Azerbajdzsáni Nagydíjon defektet kapó, emiatt a biztos győzelemtől eleső Valtteri Bottas visszaemlékezése a kiesés utáni órákra még azokból is együttérzést válthat ki, akik nem a Mercedes finn pilótájának szurkolnak.

A hazai Forma-1-es szakújságírók a szezon második legjobb futamának szavazták meg az idei Azerbajdzsáni Nagydíjat, a bakui utcai forduló Valtteri Bottasnál azonban nemhogy a legjobb 3-ba nem került be, hanem egyenesen ez volt a finn pilóta legrosszabb versenye. Na nem a Mercedes versenyzője által nyújtott teljesítmény, hanem a végkifejlet szempontjából, Bottas ugyanis a két Red Bull ütközése miatt beküldött Safety Cart kihasználva az élre állt, majd az újraindítás után meg is tartotta a vezetést, 3 körrel a vége előtt azonban defektet kapott és kiesett.

Bottas magabiztosan vezetett, már zsebben érezhette a győzelmet Bakuban. Toto Wolff reakciója sok mindent elárul

Legyen szó bármilyen sportágról, a biztosnak látszó győzelem kapujában elbukni mindig óriási csalódást jelent, egy sportoló számára pedig egyenesen tragédiával ér fel. Csak növeli a nyomorúságos érzést az, amikor valaki külső tényező miatt, nem saját hibájából esik el a sikertől. Motorsport lévén a Forma-1-ben ez sem ritka, elég csak Mika Häkkinen 2001-es spanyolországi motorhibájára, vagy Kimi Räikkönen 2005-ös nürburgringi felfüggesztéstörésére gondolni. Valtteri Bottas bakui esete abból a szempontból eltér, hogy nem az utolsó körben, hanem 3 fordulóval a vége előtt történt, ez azonban cseppet sem vigasztalta a finnt.

– idézte fel az áprilisban történteket. – Emlékszem, hogy a defekt előtti pillanatban olyan magabiztos voltam, úgy éreztem, mindent az irányításom alatt tartok. Tudtam, hogy szerencsével fogom megnyerni a versenyt, de ekkor eltaláltam a törmeléket a célegyenesben, nem láttam, hogy ott van. Defektet kaptam és vége volt a versenyemnek."

A törmelék Kevin Magnussen és Pierre Gasly ütközéséből maradt a pályán, bőven 300 km/h fölötti tempónál Bottasnak pedig szinte esélye sem volt kikerülni azt.

A finn keserűségét csak fokozta, hogy a szezon második futamán, Kínában a biztonsági autó fosztotta meg a győzelemtől, egy versennyel korábban, Bahreinben pedig lehet, hogy csak 1-2 pluszkörre lett volna szüksége ahhoz, hogy megelőzze az élen a gumijaival szenvedő Vettelt. Mindez már túl sok volt neki, a verseny utáni interjúk során a napszemüveg még eltakarta az érzéseit, a hotelbe visszaérve azonban nem tudta tartani magát, és sírásban tört ki.

Bottason már a kiesés után látszott, hogy megviselte a dolog. „Néha a sport, amit szeretünk, kemény tud lenni, de megtanultam a negatív élményeket az erősségemmé formálni” – írta a közösségi oldalán

„Pár futammal azelőtt kis híján nyertem, párszor második voltam, annyira vártam már, hogy megszerezzem az idei első győzelmemet, ez azonban soha nem történt meg. Utána láttam a csalódottságot az egész csapaton,

Utána azonban összeszedtem magam és eldöntöttem, hogy egyetlen hiba nem fog letaglózni."

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke korábban elmondta, a bakui kiesés fordulópont volt Bottas szezonjában, mivel anélkül az élre állt volna a bajnokságban. Lewis Hamilton csapattársa szezon eleji jó formája később hanyatlásnak indult, az idény végére pedig nyomát sem lehetett már látni. A végig az első 2018-as győzelmére hajtó finn Szocsiban nyerhetett volna még, akkor azonban a Mercedes félreállította Hamilton elől.