Montoya: Utáltam a 2005-ös McLarent, 2007-ben vb-t nyerhettem volna

Juan Pablo Montoya 2001 és 2006 között versenyzett a Forma-1-ben, ezalatt pedig rengeteg rajongót, valamint ellendrukkert is szerzett magának. A szókimondó kolumbiai valódi egyéniség volt, akit generációja egyik legnagyobb tehetségeként tartanak számon, világbajnokságot ennek ellenére sosem nyert. A hétszeres futamgyőztesnek 2003-ban és 2005-ben volt a legnagyobb esélye, utóbbi idényben a McLarené volt a leggyorsabb autó, de az ő és Kimi Räikkönen pechére az egyik legmegbízhatatlanabb is. Montoya az F1 hivatalos podcastjának nyilatkozva elárulta, ennek ellenére utálta az MP4-20-as McLarent, 2006-os távozásakor pedig már sejtette, hogy a 2007-es a wokingiak éve lehet.

A kolumbiai fenegyerek 2001-es bemutatkozó szezonjában is megcsillogtatta már kivételes képességeit, nemegyszer borsot tört az ereje teljében levő Michael Schumacher orra alá, ráadásul első F1-es győzelmét is megszerezte az Olasz Nagydíjon. A 2002-ben időmérő-specialistává előlépő pilóta a Williamsnél töltött négy szezonja alatt 2003-ban került a legközelebb a bajnoki címhez, mielőtt 2005-ben a McLarenhez igazolt.

A 2006-os szezonra bevezették a V8-as motorokat a száguldó cirkuszban, a továbbra sem a megbízhatóságáról híres McLareneket pedig a Renault és a feltámadó Ferrari is megelőzte. A gyenge szereplés ahhoz vezetett, hogy Montoyát a szezon közepén, az USA Nagydíj után menesztette a csapat. A 2007-es szezonra összekapta magát az istálló, az újonc Lewis Hamilton révén az utolsó futam előtt is a bajnokság fő esélyese volt, noha a kémbotrány miatt korábban az istálló összes konstruktőri pontját elvették.

– mondta a kolumbiai az F1 podcastjában 2007-re utalva. – Nem akartam a McLarennél maradni, tudtam, hogy jók lesznek, de nem akartam akkor a csapat része lenni. Csak a motorerő hiányzott [2006-ban], mechanikus oldalról rengeteget változtattunk a felfüggesztésen, amikor eljöttem, az autót jó volt vezetni, egyszerűen csak nem volt elég erő benne.”

Már Montoya első idénye sem alakult zökkenőmentesen Wokingban, egy motokrosszozás közben szenvedett balesetben megsérült a válla, ami miatt a szezon harmadik és negyedik futamát ki kellett hagynia.

„Nyilvánosan akkor nem beszéltem arról, hogy mennyire szenvedtem az autónak a vezetésével, mennyire utáltam azt az autót. Istenem, egyszerűen nem tudtam vezetni – árulta el az F1 podcastjában. – Amikor először vezettem, megtettem egy installációs kört, visszamentem a bokszba, és mondtam a srácoknak, hogy szerintem valami eltört a kocsiban. Ahogyan kormányzás közben mozgott, azt gondoltam, hogy valami nincs rendben a hátuljával. Egy órán keresztül keresték, hogy mi lehet a gond, de minden rendben volt, egyszerűen csak így viselkedett az autó.

A McLaren egy másodperccel gyorsabb volt körönként a Williamsnél, de olyan érzés volt vezetni, mint a Williamset akkor, amikor a tizedik helyet szereztem meg vele az időmérőn. Borzalmas volt vezetni a McLarent, mégis futamokat nyertünk vele.”

Montoya és Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke sosem jöttek ki igazán jól, a kolumbiait pedig az sem segítette, hogy Dennis érezhetően Kimi Räikkönent kedvelte jobban kettejük között.

„Rendben volt a kapcsolatunk, nagyon csöndes volt – mondta Räikkönenről. – Ő volt Ron embere, ezt egy kicsit éreztem is, de ez van, számítottam rá. Az elején még nem, de ahogy haladt az idő, rengeteg volt a probléma, viszont Ron és a csapat minden tagja nagyon kedves volt velem, a mai napig jó látni őket a bokszutcában. Ezzel együtt nagyon sok volt a belső dráma.”

Ez pedig egészen odáig vezetett, hogy a 2006-os szezon közepén elváltak a McLaren és Montoya útjai, amely egyben az akkor közel 31 éves pilóta F1-es pályafutásának végét is jelentette.

„Nem én mentem el, a McLaren kért meg rá. Ron azt mondta, hogy máshol járok fejben, nem szeretnék, hogy folytassam a csapattal, én pedig mondtam, hogy rendben.

és hasonlók, én pedig mondtam, hogy sajnálom, de aláírtam egy ötéves szerződést [a NASCAR-ba.] Az egyetlen csapat, ahová visszatértem volna, a Ferrari, de ott volt Michael [Schumacher], én pedig nem akartam második számú pilóta lenni.”