Vágólapra másolva!
A Ferrari korábbi elnöke méltatta a Mercedes világbajnokát, de úgy vélte, Sebastian Vettel is képes arra, hogy visszavágjon.

Újabb világbajnoki címével Michael Schumacher nyomába eredt az immáron ötszörös világelső, Lewis Hamilton, aki a Ferrari és Sebastian Vettel legyőzésével érte el újabb sikerét. Bennfentesek szerint korábbi pilótájuk, Fernando Alonso megszerezte volna a végső győzelmet az SF71H-val, és a Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo szerint Hamilton is nyert volna a vörös autóval.

„A különbséget ő jelentette, ez volt az eddigi legjobb szezonja – idézte az olasz üzletembert a Corriere dello Sport. – Ő egy olyan srác, akinek vannak pillanatnyi gyengeségei és válságai, de az idén Hamilton nyert volna a Ferrarival. Ezzel nem Vettelt akarom lekicsinyelni, mert ő is rendelkezik a képességgel, hogy megcsinálja ezt egy versenyképes autóval.”

Vettel nem tudta tartani a lépést Hamiltonnal Forrás: Steve Etherington/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

Montezemolo szerint a Ferrari már másmilyen, mint amikor ő állt a vállalat élén, de úgy véli, „ez a játék része.” Hozzátette, bár a Scuderia autója olykor a legjobb is volt, a végső sikerhez még mindig szükség van az utolsó lépésre. Arra sarkallta az istálló tagjait, hogy továbbra is tartsanak össze, ahogy a legsikeresebb korszakuk idején.

„Vettel hibái talán eldöntötték a világbajnokságot, de mindent terhelés alatt kell csinálni, és ő a legjobb pilóták egyike, egy olyan srác, aki mindig nagyon közel áll a csapathoz. Most bosszantó időszakot él, de támogatni kell őt, ugyanúgy, ahogy a most érkező, nagyon fiatal srácot is, akire nagyszerű jövő vár” – utalt Charles Leclerc-re.

Montezemolo még a Ferrari elnökeként Forrás: DPPI/Dppi

Noha Leclerc már teljesen a Montezemolo-korszak után bukkant fel, az olasz üzletember nagyra tartja a monacói tehetséget, akit „nagyon komoly fiúnak” tart a bemutatkozó szezonja láttán. „Meggyőző volt, ahogy alig hibázott, és nagyon erős volt – mondta. – Arra számítok, hogy folyamatosan beépül majd, és megérti azt is, hogy a Ferrarinál nem csak magáért versenyez majd.”

Montezemolo 1974-től 1977-ig a Ferrari csapatmenedzsere volt Enzo Ferrari asszisztenseként, 1991 és 2014 között pedig a vállalat elnöke volt, akkor a nyáron elhunyt Sergio Marchionne váltotta. Montezemolo irányítása alatt a Ferrari számos rekordot átírt az F1-ben, 1999-től 2004-ig folyamatosan konstruktőri világbajnokságokat nyertek, majd 2007-ben és 2008-ban ismét.