Vágólapra másolva!
Ross Brawn nemrég elárulta, mesterséges intelligenciát is bevetnek jövőre, hogy megjósolják a versenyszituációk végkimenetelét. Szavazhatunk, hogy akarjuk-e ezt látni.

Jövőre új infógrafikák segítségével színesíti az F1-es közvetítést a kereskedelmi jogok tulajdonosa. A Liberty Media képviseletében Ross Brawn az Amazon Web Services (AWS) legutóbbi rendezvényén beszélt arról, hogy az F1 az AWS technológiáját felhasználva a mesterséges intelligenciát (MI) is a sport fejlesztésének szolgálatába állítja.

Az MI két fronton segít, először is olyan szabályrendszert kikísérleteznek ki vele, ami izgalmasabb versenyzést eredményez, valamint a futamok közvetítéseiben megpróbálják előre megmondani, hogy az autókról származó adatok alapján mi lehet bizonyos versenyszituációk végkimenetele.

Brawn kutatócsoportja jövőre eredményeket is mutat Forrás: DPPI/Florent Gooden

Brawn három példát mutatott meg az előadása során, de a felvételen a grafikákat nem igazán lehetett látni. Nem sokkal később az AWS egy külön oldalt is elindított, ahol megnézhetők a szóban forgó példák, és a közönség véleményt is nyilváníthat róluk, angol nyelvű űrlapok segítségével. A három kiemelt példát alább mi is megmutatjuk.

Az előzés valószínűsége

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton példáján keresztül mutatták be, hogy az MI képes megjósolni, hogy a támadó autó (Vettel) milyen valószínűséggel előzi majd meg a védekezőt (Hamilton). Látható, hogy Vettel a szélárnyékot kihasználva egyre közelebb ér Hamiltonhoz, növekszik az előzés valószínűsége is, de csak jobbról, mert Hamilton a pálya bal oldalán halad.

Az autó teljesítménye

Az autón rögzített adatpontok, például a gumikopás vagy a hőmérsékletek felhasználásával azt próbálják számszerűsíteni, hogy az adott autó egy százalékos skálán éppen milyen állapotban van, és várhatóan meddig tudja fenntartani a teljesítményét, mielőtt elkezd visszaesni a tempója. Ez elsősorban akkor lehet érdekes, amikor csata közben egy bajban lévő autó védekezni kényszerül.

Előnyszerzés a bokszkiállás során

Mivel a pályákon általában nehéz előzni, sokszor izgulhatunk azon, hogy a bokszban vajon az egyik pilóta visszaér-e a másik elé. Ezt a kiállás előtti különbség alapján már meg lehet becsülni, de ha nagyon szoros a helyzet, több szempont mérlegelésével a számítógép pontosabb előrejelzést tud adni a sorrendről, függetlenül attól, hogy melyik pilóta állt ki hamarabb.