Vágólapra másolva!
Már mindenki kész tényként kezelte, és végre a Force India is megerősítette, hogy Lance Stroll lesz Sergio Pérez csapattársa.

Már csak formaság volt, de a Force India megerősítette, hogy Lance Stroll lesz Sergio Pérez csapattársa a 2019-es szezontól. A megállapodás időtartamát nem közölték, de hosszú távú együttműködést említettek, ami nem meglepő, hiszen a csapatot augusztus óta egy konzorcium irányítja Stroll édesapja, Lawrence Stroll vezetésével.

Lance a Williamsnél töltötte az előző két szezont, a 2017-es bakui futamon meglepetésre dobogós helyet is szerzett, az Olasz Nagydíjon pedig a büntetések után a 2. helyről rajtolhatott. Az idei szezon során a Williams versenyképtelensége miatt nem sok babér termett neki, és csapattársa, Szergej Szirotkin is meg tudta szorítani.

Stroll már új színekben tesztelt a héten Forrás: Racing Point Force India F1 Team/James Moy Photography

A Stroll-családnak azonban elege lett abból, hogy a Williams nem halad a fejlesztésekkel, megvásárolták a csődbe jutott Force India eszközeit, és felmerült, hogy Lance már a szezon vége előtt átül a silverstone-i istállóval, de a pletykák szerint a Mercedes közbenjárása miatt letettek arról, hogy idő előtt kitegyék Esteban Ocont a csapattól. Ocon végül a gyári Mercedes tesztpilótája lett.

Stroll a szezonzáró utáni kedden ült először a Force Indiába, eddig összesen másfél napig vezette a számára új autót.

„Ez a Forma-1-es pályafutásom során egy hihetetlenül izgalmas utazás kezdete. Nagyon várom már, hogy egy sikeres csapat tagja legyek, ami remek kultúrával rendelkezik. Ez új kihívás, és izgatottan fogadom ezt az új lehetőséget” – lelkesedett Stroll, aki a rutinos Sergio Pérez mellett sorakozhat majd fel a 2019-es rajtrácsra.

Stroll a Force Indiában Forrás: Racing Point Force India F1 Team/James Moy Photography

Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke kijelentette, örül, hogy „végre” bejelenthetik Stroll érkezését, a jövő évi felállásukat „izgalmasnak” nevezte, mert „a fiatalság, a tehetség és a tapasztalat tökéletes keverékét” nyújtja a Stroll-Pérez páros. „Lance még csak 20 éves, de már kétévnyi Forma-1-es rutinja van, dobogós is volt, és indult már az első sorból” – összegzett.

„A csapatunk eddig remek sikereket ért el fiatal és tehetséges pilóták nevelése és fejlesztése terén, izgatottan kezdjük a közös utunkat Lance-szel. Megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Esteban Oconnak az elmúlt két szezon során tett erőfeszítéseiért, és minden jót kívánjak neki a jövőben” – tette hozzá.

A Forma-1 2019-es mezőnye

Mercedes: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Ferrari: Sebastian Vettel, Charles Leclerc
Red Bull: Max Verstappen, Pierre Gasly
Force India*: Sergio Pérez, Lance Stroll
Williams: George Russell, Robert Kubica
Renault: Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg
Toro Rosso: Danyiil Kvjat, Alex Albon
Haas: Romain Grosjean, Kevin Magnussen
McLaren: Carlos Sainz, Lando Norris
Sauber: Kimi Räikkönen, Antonio Giovinazzi

* Valószínűleg más néven