Vágólapra másolva!
Az Abu-Dzabiban zajló szezon utáni teszt első napján Kimi Räikkönen felemás visszatérésen van túl a Saubernél, miközben volt csapattársa előbb a falba, majd az élre állította a Ferrarit. 

Az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj helyszínén lezajlott a szezon utáni gumiteszt első napja, amelyen a köridők helyett sokkal inkább a jövő évre szánt abroncsokkal elvégzett munkán, valamint a 2019-es ülésüket elfoglaló pilóták akklimatizálódásán volt a hangsúly. Kimi Räikkönen először vezette a Saubert, miközben Lance Stroll és George Russell is megkezdte a munkát jövő évi istállójánál. A tabella élén Sebastian Vettel végzett, a négyszeres világbajnoknak azonban nem volt problémamentes napja, délelőtt odacsapta a Ferrarit a védőfalhoz.

Vettel ugyan elmaradt a hétvégi legjobb időktől, de így is az élen zárt

Az idei autókkal, de a jövő évi gumikkal kezdték meg a túlórázást az istállók, akik ezúttal nem az F1-es versenyhétvége menetrendje szerint, hanem nappal rótták a köröket Abu-Dzabiban.

Az FIA tiltásának értelmében mindenkinek a versenyhétvégén használt specifikácójú autóval kellett köröznie, 2019-es elemeket nem lehetett tesztelni, a gumikat viszont igen.

A Pirelli jövő évi változtatásai közül a legfontosabb, hogy hat keverék helyett csak öt lesz, az egy versenyhétvégén belül használatos hármat pedig mindenhol fehér, sárga, vagy piros jelöléssel látják el a legkeményebbtől a leglágyabb felé haladva. A csapatok idei kririkáira hallgatva

a két legkeményebb keverék közelebb kerül a lágyhoz a teljesítmény terén, míg a szuperlágy eltűnik a palettáról, hogy nagyobb legyen a szórás az egyes lépcsőfokok között.

A lágy gumi nem változik, a hiperlágynak azonban strapabíróbb lesz a szerkezete, hogy ne legyen annyira törékeny és ne csak nagyon limitált ideig legyenek képesek használni a csapatok.

Ezeket a keverékeket használhatják a csapatok a teszten, bal oldalon az idei, a jobb oldalon a 2019-es paletta látható

Volt min dolgoznia az istállóknak, a gumigyártó ugyanis az összes idei és az összes jövő évi keveréket is a rendelkezésükre bocsátotta, teljes gőzzel dübörögtek tehát az összehasonlító tesztek.

Ezúttal nem vakon kellett dolgozniuk az istállóknak, nyilvánosak voltak a gumijelölések,

a pálya menti információáramlás azonban jóval korlátozottabb, mint egy versenyhétvégén, így nehéz megmondani, hogy ki, melyik gumin futotta a leggyorsabb körét.

A topcsapatoknál ismerős arcok voltak szolgálatban, a Mercedesnél a mind a két napon tesztelő Valtteri Bottas, a Ferrarinál és a Red Bullnál pedig a keddet lehúzó Sebastian Vettel és Max Verstappen körözött. Előbbi egy kicsit nagyobb elánnal is vetette bele magát a munkába a délelőtt során,

az egyes kanyarban kicsúszva háttal a falnak csapódott.

Noha a Ferrari saját kerekein gurult vissza a bokszba, hátsó szárnyat kellett cserélni rajta, a védőfal javítása miatt pedig piros zászlóval szakították félbe a tesztet.

Vettel kicsúszása miatt javításra szorult a védőfal az egyes kanyarban

Féltávnál Bottas, Vettel, Verstappen volt a sorrend, a köridők pedig jócskán elmaradtak a versenyhétvége legjobb idejeitől, a finn pilóta 1:37.231-gyel állt az élen. Délutánra Vettel rákapcsolt és 1:36.812-vel a nap legjobbját is megfutotta, de ez is több mint 2 másodperccel lassab volt Hamilton szombati pole-körénél.

– nyilatkozta a legjobb idejét hiperlágyon futó Vettel. – Sajnos veszítettünk némi időt a javítás miatt, de nem volt részünk nagy meglepetésben, a gumik látszólag működnek, és nagyon hasonlóak az ideiekhez.”

Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India

Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso

Forma-1, Abu-dzabi teszt, Max Verstappen, Red Bull Racing

Forma-1, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Abu-dzabi teszt

Vettel szerint nem is az idei és jövő évi gumik közti különbség lehet a döntő, hanem az, hogy a Pirelli milyen keverékeket választ az egyes versenyekre. A négyszeres világbajnok bízik benne, hogy szerdán Charles Leclerc be tudja hozni a hibája miatt elvesztegetett időt.

A nap legnagyobb érdklődést kiváltó versenyzőjét ezúttal nem az élcsapatoknál, hanem a Saubernél kellett keresni,

Kimi Räikkönen ugyanis 17 év elteltével tért vissza a svájciakhoz, egyelőre az őt a Ferrarihoz kötő szponzori szerződések miatt fehér overálban.

A 2007-es világbajnok megfontoltan kezdett, délelőtt csak az utolsó előtti, kilencedik időt autózta, amellyel 3,6 másodperccel maradt el Bottastól.

Räikkönen szokatlan látványt nyújtott fehérben

A 39 megtett köréhez délután még hozzátett 63-at, de nem a vártak szerint fejezte be a tesztet, a Sauber füstölögve megállt alatta a pályán, a nap negyedik piros zászlóját idézve elő. Räikkönen nem sokat javított délután sem az idején, csak Gelaelt tudta megelőzni a Toro Rossóban.

Kimi Räikkönennek egyelőre tilos nyilatkozniahttp://efpluszegy.reblog.hu/rikkonen-meg-nembeszelhet-a-sauber-pilotajakent

Az elsőre még reggel, Pietro Fittipaldi, a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája miatt került sor, a Haas tesztpilótáját szintén műszaki hiba hátráltatta. Délután Räikkönen mellett egy másik régi arcot köszönthettünk új környezetben,

Lance Stroll ugyanis debütált a Force India pilótájaként, habár a csapat hivatalos bejelentést még mindig nem tett.

A kanadai jól kezdett új csapatánál, a harmadik helyre hozta be az autót Vettel és Bottas mögé.

Noha a Mercedesnél a finn pilóta rója a köröket, a csapatnál ott van a vasárnapi futamon még a Force Indiával versenyző, mostantól azonban a Mercedes teszt- és tartalékpilótájaként tevékenykedő Esteban Ocon is. „Ma a 2019-es gumikról gyűjtöttünk adatokat és próbáltuk megérteni, hogy miben különböznek az ideiektől – mondta Andrew Showvlin, a Mercedes vezető versenymérnöke. – Holnap folytatjuk Valtterivel a munkát az egyes keverékek teljesítményére és kopására fókuszálva.

Bottas jól érezte magát a szokás szerint hiba nélkül működő autóban, amellyel hosszú és rövid etapokat is futott.

A 2007-es világbajnok aligha ilyen befejezésről álmodott

Verstappen harmadik helyről a nap végére visszacsúszott másodiknak, őt Pérez és Lando Norris, a jövőre a McLarennél versenyző F2-es második helyezett követte. „Szerintem egyetlen nap alatt még soha nem mentem ennyit, úgyhogy jó volt” – értékelt a McLaren 18 éves pilótája, aki tesztpilótából lép elő főállású sofőrré.

Ezen kívül a rajtokat és a mérnökök felé történő visszajelzést is szerettem volna gyakorolni. Kicsit más érzés volt ma vezetni tudva, hogy egy csomó dolog miattam történt, ezekből profitálhatok, és már körém épülnek a dolgok ahelyett, hogy másoknak kellene tesztelnem.”

Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt

Nico Hülkenberg lett a hetedik a Renault-val, majd jött Fittipaldi a Haasszal.

– lelkendezett az életében először F1-es autót vezető Fittipaldi, akinek délelőtt motort kellett cserélni az autójában, az utolsó két órára azonban nagyon rákapcsolt, a Pirelli idei és tavalyi abroncsait hasonlította össze. – Volt néhány gondunk a nap elején, de a csapat kijavította őket, fantasztikus munkát végeztek, délután már tartani tudtuk a tervet. Olyan sokat próbálok tanulni, amennyire csak lehet, hogy jövőre segítsem az autó fejlesztését.”

Egy másik nagy visszatérő, a Williams idei autóját már számos alkalommal próbára tevő Robert Kubica lett a kilencedik, csupán 32 kört tett meg, jóllehet, csak fél napot vezetett, délelőtt ugyanis a szombaton a Forma-2 bajnoki címét megnyerő George Russell ült az FW41 volánja mögött.

A 20 éves brit több mint 2 tizeddel volt lassab Kubicánál.

A sort a Toro Rossót vezető Sean Gelael zárta, aki 1:40.435-ös idejével ugyan nem villogott, viszont ő volt a nap legszorgalmasabbja 150 körrel, ami közel három F1-es versenytávnak felel meg.

Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Lance Stroll, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Abu-dzabi teszt, Sergio Pérez, Force India
Forma-1, Sean Gelael, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Abu-dzabi teszt
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Lance Stroll, Force India, Abu-dzabi teszt
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Sauber, Abu-dzabi teszt

Szerdán bemutatkozik a Red Bullban a Toro Rossótól átigazoló Pierre Gasly, valamint először vezethet nyilvánosan a Ferrarinál hivatalos pilótaként Charles Leclerc.

Cikkünket galériával és versenyzői nyilatkozatokkal frissítjük!

# versenyző csapat köridő kör
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:36.812 69
2. Valtteri Bottas Mercedes 1:37.231 120
3. Lance Stroll Force India 1:37.415 56
4. Max Verstappen Red Bull 1:37.947 133
5. Sergio Pérez Force India 1:37.976 67
6. Lando Norris McLaren 1:38.187 136
7. Nico Hülkenberg Renault 1:38.789 128
8. Pietro Fittipaldi Haas 1:39.201 55
9. Robert Kubica Williams 1:39.269 32
10. George Russell Williams 1:39.512 42
11. Kimi Räikkönen Sauber 1:39.878 102
12. Sean Gelael Toro Rosso 1:40.435 150