Vágólapra másolva!
A jelek szerint nem kell a legrosszabbtól tartani a makaói F3-as futamon gerincsérülést szenvedett Sophia Flörsch esetében, akinek bukásában a hirtelen lassító versenytársa, valamint a kerékvető is szerepet játszott.

A 65. makaói Forma-3-as világ kupa-futam a 17 éves Sophia Flörsch hatalmas bukásáról marad emlékezetes, amelyben ő, egy másik pilóta, egy pályabíró és két fotós sérült meg. A baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak, ami biztos, hogy Flörsch nagy tempóval eltalálta az előtte haladó Jehan Daruvala versenygépét, amitől irányíthatatlanná vált az autója, és a Lisszabon-kanyarba háttal érkezve előbb elcsípte Cuboj Sou autóját, majd a védőkerítést átszakítva a fotósoknak felállított mobilépületbe csapódott.

Sophia Flörsch balesetét valószínűleg a tévesen bemutatott sárga jelzés okozta Forrás: FIA F3

Az eseményeket csak a nézőtéri videók és a verseny után megjelent nyilatkozatok alapján lehet rekonstruálni, a jelenleg is kórházi kezelés alatt álló Flörsch verziója pedig még nem ismert.

A hivatalos közvetítésben egyáltalán nem mutatták meg a balesetet, a kommentátorok az esetleges sérültekről, így azok állapotáról sem mondtak semmit, sőt, azt sem tőlük tudhatták meg a nézők, hogy kik voltak érintettek a bukásban.

Az ijesztő pillanatok után a közösségi médiában folyamatosan megjelenő szurkolói videókból az látszik, hogy Flörsch hatalmas tempóval (a mérési ponton 276 km/h-val jött át), a belső szalagkorlát mellett háttal csúszva érkezik meg a Lisszabon-kanyarba és szakítja át a védőkorlátot. Hogy előtte mi történt, azt az incidenst páholyból néző Guanyu Zhou nyilatkozatából tudhattuk meg.

– mondta a Prema versenyzője az Autosportnak. – Sophia nagyon közel volt Jehanhoz, és amikor Jehan korán fékezett, nem volt ideje reagálni, eltalálta Jehan autójának jobb hátsó kerekét, megpördült és beleszállt a másik autóba.”

Another angle of Macau GP Crash from r/formula1
Ebből a nézőtéri videóból jól látszik, hogy mekkora erővel csapódott neki az épületnek Flörsch autója

A másik autó a japán Cubojé volt, aki óriási mázlival megúszta a komoly sérülést, de később fájlalta az ágyékát, így őt is kórházba szállították. Az autójáról a baleset után készült képeken jól látszanak Flörsch gépének nyomai a fej mögötti bukókereten,

ha egy kicsit is arrébb repül el a Van Amersfoort Racing Dallarája, a japán pilóta könnyen sokkal komolyabb sérülést szenvedhetett volna.

Az FIA 2019-től induló új F3-as sorozatában már kötelező lesz a glória használata.

Ami a baleset okait illeti, Zhou beszámolója alapján úgy tűnik, hogy Daruvala a fékre lépett a sárga zászlót látva, Flörsch pedig már nem tudott erre reagálni. Amennyiben így történt, az a négyszeres F1-es világbajnoki Sebastian Vettel austini mondatait juttathatja eszünkbe. A Ferrari pilótáját akkor azért büntették meg, mert a pénteki szabadedzésen nem lassított le időben a piros zászlós jelzést látva.

Vettel akkor felvetette, hogy adott esetben veszélyesebb is lehet, ha az ember hirtelen a fékre lép.

„A szabályok betartásához szinte meg kellett volna állnom, véleményem szerint ez azonban nem jó megoldás, mert egy hátul jövő autó akár belém is rohanhat.”

Japanese F3 champion Sho Tsuboi had a lucky escape in Macau when he was struck by SophiaFloersch. More evidence in favour of the use of the halo in all categories. from r/formula1
Így nézett ki Cuboj autója a baleset után

A Makaóban történt baleset egy másik érdekes eleme a Lisszabon-kanyar belső ívén elhelyezett hurka alakú rázókő, amely a kanyar levágását hivatott megakadályozni. Igen ám, csakhogy Flörsch esetében ez a típusú kerékvető ugratóként funkcionált, és katapultálta a nagy sebességgel érkező autót a kerítésbe.

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke a Twitteren jobbulást kívánt a sérülteknek, egyúttal biztosított mindenkit, hogy kivizsgálják a történteket, és ha kell, változtatnak a szabályokon. „A Makaóban történt súlyos baleset után az FIA mozgósította magát, hogy segítsen a sérülteknek és kivizsgálja az esetet. Figyelemmel követjük a történéseket és levonjuk a szükséges következtetéseket.”

Macau GP Sophia crash, Location and Kerb from r/formula1
A kerékvető, ami megdobta Flörsch autóját. A féknyomok mutatják az irányíthatatlanná vált Dallara útját

A gerinctörést szenvedett Sophia Flörsch a körülményekhez képest jól van, a közösségi médiában nyugtatta meg az érte aggódókat. Hétfőn műtik, édesapja a DPA-nak azt nyilatkozta, hogy lánya

nem mutatja bénulás jeleit, minden végtagját érzi.

Több F1-es versenyző, az F4-ben mindkét lábát elveszítő Billy Monger, valamint a nyáron az IndyCarban hatalmas balesetet szenvedett, jelenleg tolószékben élő Robert Wickens is üzent Flörschnek. A sérült pályabírónak eltörött az állkapcsa, felszakadt az arcbőre, valamint lehorzsolódott a hasfalának felső része. Az egyik fotóst májsérülésekkel, a másikat agyrázkódással vitték megfigyelésre kórházba.