Társoldalunk:

Az F1 finoman megfenyegette Silverstone-t

2018.11.09. 09:57

Sean Bratches és Chase Carey is figyelmeztette a silverstone-i pályát, hogy az F1-nek van más lehetősége is a Brit Nagydíj megrendezésére.

A tavalyi futam előtt Silverstone felbontotta a Brit Nagydíj megrendezésére vonatkozó szerződését, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint csak a 2019-es futamra van élő megállapodásuk az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával. Az amerikai vállalat képviselői eddig megoldáspártiak voltak, de Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója most odaszólt Silverstone-nak.

„Egy 68 éves entitást képviselünk, és a nagydíjversenyzés a természetéből adódóan dinamikus. Silverstone-ban rendezték az első nagydíjat, de a 68 év során nem mindig ott versenyeztünk. Volt már futam Brands Hatch-ben és más helyszíneken is. Ebben a sportágban semmi sem megváltoztathatatlan.”

Az idei Brit Nagydíj rajtjaForrás: DPPI/Florent Gooden

Bratches kijelentette, hogy mindent megtesznek a silverstone-i futam megőrzéséig, „de mi egy üzletet viszünk, tőzsdei vállalat vagyunk, rengeteg értékgazdával és részvényessel próbáljuk összehozni azt, ami a legjobb a szurkolóknak és a sikeres üzletmenetnek is.”

Hozzátette, próbálják megőrizni a hagyományokkal bíró pályákat, vannak félig utcai, „hibrid” pályák a naptárban, és teljesen utcai versenyek is.  

Beosztottja álláspontját osztotta Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója is, aki korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan ezúttal is leszögezte, hogy nem kíván a nyilvánosságban üzengetni folyamatban lévő tárgyalások tartalmáról. „Értékeljük a silverstone-i futamot, de el kell jutnunk egy olyan helyzetbe, ami működik a számunkra” – foglalta össze.

Brands Hatch is fogadta már a mezőnyt, most nem alkalmas erreForrás: Good-Year

„Egyéb lehetőségek mindig vannak – utalt a helyszín leválthatóságára. – Lehetőségek sorát kell kifejlesztenünk. Most szerencsés helyzetben vagyunk, mert többen szeretnének versenyt rendezni annál, mint ahány helyen versenyezni tudunk. Ez kellemes helyzet. Továbbra is fejlesztjük e lehetőségeket, és a legjobb döntéseket hozzuk meg a rajongók, a versenyzés és az üzlet számára.”

Az F1-es Brit Nagydíjat eddig összesen négy helyszínen rendezték meg,  

Silverstone mellett Brooklands, Aintree és Brands Hatch is fogadta a mezőnyt, valamint 1993-ban Európa Nagydíjat tartottak Donington Parkban. Jelenleg azonban Silverstone mellett nincs a briteknek olyan pályája, ami F1-es versenyt rendezhetne, így valószínűleg itt is csak valamilyen, esetleg egy londoni utcai verseny lehetne alternatíva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK