Társoldalunk:

Alonso utolsó F1-es pontjainak megszerzésére készül Brazíliában

2018.11.09. 17:12

Fernando Alonso már egy ideje búcsúzkodik a Forma-1-től, lassan pedig a tényleges búcsú is eljön, előtte azonban még utoljára pontokat szerezne, amire a Brazil Nagydíjon van a legjobb esélye.

Már csak két verseny van hátra Fernando Alonso Forma-1-es pályafutásából, a kétszeres világbajnok pedig abban bízik, hogy Brazíliában még utoljára villanthat egyet. Nyernie ugyan még nem sikerült Interlagosban, nyolc dobogója azonban már van innen, és ha egy kilencedikre nincs is sok esélye, az időjárás, valamint a pálya karaktere legalább egy pontszerzéshez hozzásegítheti.

Alonso szépen búcsúzna a pályától, ahol mindkét világbajnoki címét nyerte - Galéria!Forrás: Agęncia Estado/WERTHER/Werther Santana

A gyenge autó miatt Alonso szezonja nem az elvártak szerint alakul, az utóbbi két versenyen azonban a korábbiakhoz képest sem tudott jól teljesíteni, Austinban már az első körben kiütötték a versenyből, Mexikóban pedig az Esteban Ocon kósza szárnydarabja miatt keletkezett sérülés kényszerítette a partvonalra a futam elején. Alonso bízik benne, hogy Brazíliában végre lehet egy jó versenye. Pár futam óta nem volt esélyem harcolni, úgyhogy remélhetőleg tiszta küzdelmet vívhatunk és megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek – mondta a kétszeres világbajnok. – Izgatott vagyok, hogy visszatérhetek Interlagosba, sok nagyszerű futam volt már ezen a pályán, mindig is élveztem itt versenyezni, és mindig egy kicsit kiszámíthatatlan dolgok történnek."

Utóbbi mondatával első sorban az időjárásra gondolt, amely többször bekavart már a Brazil Nagydíj történéseibe.

Az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap is van esély az esőre, ami szó szerint a McLaren malmára hajthatja a vizet.

„A szombatra és vasárnapra jósolt kiszámíthatatlan időjárás talán lehetőséget kínál nekünk, elég pozitív vagyok a hétvégét illetően."

Alonso Brazíliában legutóbb 2013-ban, még Ferrarival végzett dobogós helyen, akkor a harmadik lettForrás: Ferrari

Könnyen lehet, hogy Alonso utolsó F1-es pontszerzésére is Interlagosban kerül sor, azon a pályán, ahol 2005-ben és 2006-ban bebiztosította a világbajnoki címet. Interlagos egyértelműen jobban fekszik nekünk, mint Abu-dzabi, úgyhogy ha pontokat akarunk szerezni, arra most van a legjobb esélyünk. Minden percet számon tartok, minden pillanatot próbálok élvezni. Ez az utolsó két versenyem, nyilván vasárnap szeretnék jó eredményt elérni, mert ez az, ami számít, de a hétvége többi részét is próbálom élvezni."

Alonso biztos benne, hogy a 2019-es szezonban a McLaren sokkal jobban fog szerepelni, mint az idén. „Jövőre a McLarennek sokkal versenyképesebb autója lesz, már július óta tesztelünk új alkatrészeket a 2019-es modellhez, a csapatnak minden oka megvan az optimiznusra, mivel rájöttünk, hogy a jó irányba tartunk.Tudjuk, hogy mi okozta a gondokat, tavaly nagyon hatékony kasztnink volt, míg az idén ezen a téren sokkal gyengébbek voltunk, de tudjuk, hogy miért. Ezért nem kételkedem abban, hogy a McLaren sokkal jobb lesz jövőre."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK