Társoldalunk:

Norris brazil csapattársát is leigazolta a McLaren 2019-re

2018.11.06. 20:48

Sergio Sette Camara az F2-es mezőny tagja, a McLaren teszt- és fejlesztőpilótának szerződtette a brazilok reménységét.

Felipe Massa visszavonulása óta nincs brazil versenyző az F1-es mezőnyben, ehhez a Forma-2-ben versenyző Sergio Sette Camara áll a legközelebb, ráadásul a McLaren bejelentette, hogy teszt- és fejlesztőpilótaként alkalmazzák majd a 20 esztendős pilótát a 2019-es szezontól.

A közlemény erre nem tér ki, de Camara szerződtetésében szerepet játszhatott, hogy a McLaren egyik szponzora a brazil olajtársaság, a Petrobras, hiszen a pilóta eddigi eredményei nem bizonyultak elegendőnek az F1-es jogosítvány, a szuperlicenc megszerzéséhez, így várhatóan csak szimulátoros feladatokat kap majd, és bemutatókon vagy privát teszteken vezethet F1-es autót.

Camara megnyerte a spái F2-es futamotForrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Camara legjobb eredménye, hogy kétszer is 3. helyezést ért el a zandvoorti Masters of Formula 3 gálaversenyen és 2016-ban szintén 3. lett a makaói F3-as világkupa futamon, az F3-as Európa-bajnokságban viszont csak a 11. helyet érdemelte ki, és az F2-ben is csak a 12. lett tavaly, bár az idén már szerzett egy győzelmet, és a 6. helyen áll a szezonzáró előtt.

A brazil pilóta a McLaren jövő évi versenyzője, Lando Norris csapattársa az F2-ben.  

„Az álmom, hogy egy napon Forma-1-es pilóta legyek, és köszönöm a McLarennek, hogy ilyen hihetetlen lehetőséget adtak nekem. A célom, hogy beépüljek a csapatba, és olyan szorosan együttműködjek velük, amennyire csak lehet. Hallgatok, tanulok, és pilótaként fejlődök, miközben a McLarent is támogatom” – nyilatkozta a Belo Horizontéból származó sportoló.

Nem árt, hogy a McLarent a Petrobras is szponzoráljaForrás: AFP/Behrouz Mehri

Camara formálisan a McLaren tehetségkutató programjához csatlakozik, ez pályafutása során nem először fordul elő, 2016-ban teszt- és tartalékpilóta volt a Toro Rossónál, azonban a Red Bull elküldte a saját tehetségkutatójából.

„Örömmel üdvözöljük Sergiót a pilótaprogramunkban – nyilatkozta honfitársa, Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója. – Egy ideje már figyeljük az előmenetelét, és ígéretes tehetségnek tartjuk, valós potenciállal. Alig várjuk, hogy vele dolgozhassunk, fejleszthessük a készségeit, és sokoldalú versenyzőt faraghassunk belőle, miközben segíti a versenyzéssel kapcsolatos folyamatainkat.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK