Vágólapra másolva!
Német lapértesülés szerint a Porsche eldöntötte, a közeljövőben beszállnak-e a Forma-1-be. Részben még mindig a dízelbotrány befolyásolja a stratégiájukat.

A 2021-es F1-es motorszabályok egyik legfőbb feladata, hogy további autógyártókat csábítson a sportágba motorszállítóként, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a terv megbukik, mivel az Aston Martin már nemet mondott a jelenlegi gyártók által támogatott, de túl költségesnek tűnő szabályokra, és német lapértesülés szerint a Porsche is erre készül.

A Volkswagen csoportot hosszú évek óta próbálják becsábítani az F1-be, a VW mellett az Audi, a Lamborghini és a Porsche márkájuk is beszállhatna a versenyzésbe, azonban a korábbi felsővezetők nem támogatták a tervet, és hiába söpörte el őket a Volkswagen dízelbotránya, a konszern nem engedheti meg magának egy F1-es program elindítását.

A Porsche az LMP1-es autójának csúcsváltozatával turnézik, de a programot nem folytatják Forrás: www.r-photography.info/Rossen Gargolov

Az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy az F1 menedzsmentjét hivatalosan még nem értesítették, de a Porsche F1-es részvételének esélye „nullára” redukálódott, miután a 2021-es szezontól sem sikerül költséghatékonyabbá tenni az erőforrások hibrid rendszereinek fejlesztését.

A már résztvevő gyártók szerint a javasolt szabályok révén teljesen új motorokat kellene fejleszteniük, az FIA ezt viszont elkerülné.

A lap idézte a VW egyik meg nem nevezett tagját, aki úgy vélte, „az F1-es részvételnek most egyszerűen nincs itt az ideje”, és a részvételhez szükséges eurómilliárdokat inkább utcai hajtásláncok fejlesztésére fordítják.

Tavasszal megdöntötték Spában az F1-es körrekordot is, de azt ismét átírták a Belga Nagydíjon Forrás: Porsche AG

A döntéssel összhangban a Porsche LMP1-es csapata várhatóan szétszéled majd, a korábban beharangozott nagyteljesítményű versenymotor fejlesztését 2019-től leállítják. A menedzsment a továbbiakban a GT-programokra és a Formula-E-re összpontosít majd, de a mostaninál jóval szerényebb létszámú személyzettel.