Vágólapra másolva!
Jelentős mértékben veszítenek a leszorítóerőből a 2019-es módosítások miatt az F1-es csapatok, de ezt hamar behozzák, előzni pedig nem valószínű, hogy ezentúl jóval könnyebb lesz.

Hiába a szabályváltoztatások, jövőre sem lesz lényegesen könnyebb az előzés, legalábbis a Toro Rosso aerodinamikai szakemberei ezt állítják. A legnagyobb mértékben az első szárnyat, emellett az oldalsó légterelőket és a hátsó szárnyat érintő módosítások célja, hogy az autók közelebbről tudják követni egymást, azonban ahogy közeledik a szezon vége és a csapatok egyre előrehaladottabb állapotban vannak a jövő évi autóikkal, szép lassan az körvonalazódik, hogy a legtöbben már az idénnyitóra, de legalábbis a 2019-es szezon első felére visszanyerhetik az elveszített leszorítóerőt.

A Force India már augusztusban kipróbálta a 2019-es szabályok szerint épített első szárnyat Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

A Mexikói Nagydíj csapatfőnökök részvételével zajló sajtótájékoztatóján a Force Indiától Otmar Szafnauer, a Saubertől Frédéric Vasseur, a Haastól Günther Steiner, valamint a Toro Rossótól Franz Tost volt jelen.

Mindannyian kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a 2019-es aerodinamikai változtatások jelentősen megnyirbálták az autók leszorítóerejét, ezt azonban már a következő szezonra, akár már annak az elejére visszahozhatják a csapatok.

„Hatalmas visszalépés, szerintem mindenki arra koncentrál, hogy ezt visszahozza. Nem tudom, hogy ez mikorra fog sikerülni, vagy képesek leszünk-e rá, mindenesetre trükkös a helyzet – mondta Vasseur, akihez csatlakozott Steiner is. – Jelenleg is zajlik a munka, ezért nehéz számszerűsíteni a veszteséget az idei autóhoz képest egészen addig, amíg el nem készülünk a 2019-es alapmodellel.

A Force India azon csapatok egyike volt, amely már az augusztusi hungaroringi teszten pályára vitte a 2019-es első szárny prototípusát.

A Williams Robert Kubicával próbálgatta a 2019-es első szárnyat Magyarországon Forrás: Hungaroring

„Igen, teszteltük, és jelentős visszalépés volt – mondta Otmar Szafnauer. – Agresszív céljaink vannak, de nem tudom, hogy el fogjuk-e tudni érni azokat. Megpróbáljuk megjósolni a jövőt a visszahozható köridő terén, de igen, nagy visszalépést jelent."

Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke mondta el a legtöbbet a 2019-es várható viszonyokról, és az F1 szabályalkotóira nézve nem fogalmazott meg kedvező véleményt, mondván az új regulák aligha váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.

– mondta Tost. – Ennélfogva nem vagyok biztos benne, hogy ez a szabályváltoztatás a várt eredményt hozza. Szerinem a következő szezon elejére a csapatok hasonló leszorítóerőt fognak elérni, mint amennyivel manapság rendelkeznek."