Vágólapra másolva!
Robert Kubica álma valóra válhat, legalábbis félig, sajtóhírek szerint ugyanis létrejöhet a korábban a súlyos balesete miatt meghiúsult ferraris szerződése, de csak virtuális autót vezethet.

A szezon befejező szakaszára is akadt mozgás a pilótapiacon, mert bár a Toro Rosso csak decemberben fogja bejelenteni második versenyzőjét, a Williamsnél hamarosan felgyorsulhatnak az események, Robert Kubica ugyanis nem hajlandó addig várni és a Ferrarival szemez. Legutóbb a 2016-ban a Haasnál versenyző Esteban Gutierrezt is szóba hozták a grove-iakkal, mint George Russell lehetséges jövő évi csapattársa.

Kubica a Ferrari felé kacsintgat? Forrás: DPPI/Dppi

Kubica az idei szezonban a Williams harmadik számú versenyzőjeként többször is elmondta, hogy jövőre már szeretne újra versenyezni az F1-ben, nem elégszik meg a tesztpilótai szereppel. A 2011-ben súlyos kézsérülést szenvedő, az idén több szabadedzésen és teszten is résztvevő lengyelt a megfelelő anyagi háttér akadályozhatja meg a visszatérésben,

az Autosport értesülései szerint pedig már a Ferrarival is felvette a kapcsolatot, hogy a vörösök fejlesztőpilótája legyen 2019-ben.

Kubica az idén bevallotta, hogy balesete előtt már szerződése volt a maranellóiakkal a 2012-es szezonra, valamint köztudott róla az is, hogy régi álma Maranellóba igazolni. A Ferrarinak az egyaránt versenyzői ülést kapó Antonio Giovinazzi és Danyil Kvjat helyére kell találnia valakit, sajtóhírek szerint azonban Kubica csak a szimulátorban dolgozna, Sebastian Vettel vagy Charles Leclerc esetleges helyettesítésére továbbra is a Sauberhez szerződő Giovinazzi ugrana be.

Kubica szeretné, ha nem csak a szabadedzéseken és teszteken vezethetne Forrás: Hungaroring

„Természetesen a cél az, hogy ott legyek a rajtrácson jövőre, de mint azt mondtam, nem tudok decemberig várni – nyilatkozta korábban Kubica. – A helyzet meglehetősen egyértelmű, meglátjuk. A csapat különböző lehetőségeket mérlegel, amihez minden joga megvan, én pedig a magam részéről más dolgokat is csinálok."

A Williams ülésére többek között a jövőre hely nélkül maradó Esteban Ocon is esélyes, a Mexikói Nagydíj alatt azonban egy

újabb név is került a kalapba, egy másik Estebané, a Forma-1-ben 2013-tól 2014-ig a Saubernél, majd 2016-ban a Haasnál versenyző Esteban Gutierrezé, aki bizonyára tehetősebb támogatókkal bír Kubicánál.

A mexikói pilóta azóta néhány Formula E és IndyCar-szerepléstől eltekintve nem állt rajthoz sehol, az idén azonban fejlesztőpilótai szerepet vállalt a Mercedesnél.

„Keményen dolgozom, sokat készültem az idén, és nagyon motivált vagyok.

– nyilatkozta Mexikóban, majd a Williamsről is szót ejtett. – Ez egy nagyszerű csapat, a Forma-1 legjobban tisztelt csapatainak egyike. Nehéz évek állnak mögöttük, de az embereikkel és a csapatukkal meglehetősen magabiztos vagyok aziránt, hogy magukra találhatnak."

Gutierrez legutóbb 2016-ban versenyzett az F1-ben Forrás: DPPI media/Florent Gooden

„Úgy érzem, sokat adhatok még a Forma-1-nek. Vannak esélyeim, úgyhogy itt vagyok. Az év elején nem álltam kapcsolatban Forma-1-es csapattal, most pedig a Mercedesszel vagyok, amelyik az egyik legfontosabb csapat az F1-ben. Keményen dolgozom, nem könnyű, de szerintem sok mindent tartogat még a pályafutásom."

Ericsson az IndyCarba megy

A Saubernél az év végén ülés nélkül maradó Marcus Ericsson bejelentette, hogy ugyan marad a svájciaknál tartalékként jövőre is, emellett az IndyCarban fog versenyezni a Schmidt Peterson Motorsportsnál James Hinchcliffe csapattársaként. „Nagy megtiszteltetés, hogy a Schmidt Peterson Motorsports egyik versenyzőjének választottak, ez a tökéletes lépésnek tűnik a karrieremben öt évnyi Forma-1 után. Alig várom, hogy elkezdjek együtt dolgozni a csapattal és az ottani emberekkel, akikről sok jót hallottam" – mondta.

Ericssonnak még két versenye van az F1-ben, utána az IndyCarba megy Forrás: AFP/Alexander Nemenov

A svéd pilótának nem lesz könnyű dolga, mert a Forma-1-es gépektől teljesen eltérő autókat, valamint számos új pályát is meg kell tanulnia, köztük az európai versenyzésben felnőtt pilótáknak teljesen ismeretlen oválokkal.

Sokat kell majd tanulnom beleértve az új pályákat, az ovális versenyzést és a többit. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de állok a kihívás elébe és már alig várom, hogy elkezdhessem."

Ericsson a csapat hetes számú autóját kapja, a hatost ugyanis fenntartják a súlyos sérülést szenvedő Robert Wickensnek, akiről pár napja derült ki, hogy mellkastól lefelé lebénult, és jelenleg is azon van, hogy idővel újra járhasson.

„Ric [Peterson] és én is izgatottak vagyunk, hogy a csapatban köszönthetjük Marcust – mondta Sam Schmidt, az istálló társtulajdonosa. – Rengeteg tapasztalata van a motorsport legmagasabb szintjeiről, ezért hisszük, hogy hozzájárulhat a csapat 2018-ban elkezdődött fejlődéséhez."