Társoldalunk:

Bejelentették, Pérez újabb szezont tölthet a Force Indiánál

2018.10.19. 07:57

Az augusztus óta új tulajdonos irányítása alatt működő Force India bejelentette, hogy Sergio Pérez újabb szezont tölt majd az istállónál. A másik pilóta kiléte is nyilvánvaló.

Hivatalosan is bejelentették az idei F1-es átigazolási szezon legrosszabbul őrzött titkát: Sergio Pérez 2019-ben is a jelenleg Racing Point Force India néven induló istállót erősíti majd. A bejelentés csak idő kérdése volt, miután Pérez cége, a Brockstone indította el a csődeljárást, ami lehetővé tette a csapat jelenlegi tulajdonosainak az eszközök átvételét.

Pérez 2014-ben került a silverstone-i istállóhoz, a McLaren mindössze egy szezon után eltanácsolta, de a kiscsapatnál új lendületet kapott a pályafutása és a részvételével az elmúlt két szezon során a konstruktőri világbajnokság 4. helyére jutottak. Ez idén a csődeljárás miatti pontveszteség okán már nem sikerülhet, de a munkájával továbbra is elégedettek az istállónál.

Pérez a hatodik szezonját kezdheti a Force IndiánálForrás: Sputnik/Alexey Kudenko

„Örülök, hogy Sergio 2019-ben is folytatja velünk az útját. Az elmúlt 5 év során Sergio igazolta, hogy ő a Forma-1 egyik legtehetségesebb és leginkább következetesen teljesítő tagja. Hatalmas érték a csapatunknak, és a stabilitást is megadja nekünk. A csapat életében izgalmas, új korszak kezdődik, és örülünk, hogy Sergio továbbra is velünk versenyez.”

A mexikói pilóta korábban többször elmondta, hogy az élcsapatok kivételével szerinte a Force India a legjobb hely, ahol a pályafutását folytathatja.

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre bejelenthetem a jövőmet érintő terveket, nagyon motiváltan várom 2019-et. A Force India 2014 óta az otthonom lett, lehetővé tette, hogy pilótaként fejlődjek és megmutassam a képességeimet a pályán. Az elmúlt 5 év során nagyon sikeresek voltunk, de szerintem a java még hátra van. Az új befektetés magabiztossá, és a jövőre nézve izgatottá tesz.”

Várhatóan Stroll lesz Pérez csapattársaForrás: AFP/2017 Getty Images/Dan Istitene

Szafnauer az Autosportnak elárulta, hogy a csapat új tulajdonosi körét vezető Lawrence Stroll 90 millió fontot fizetett a Force India eszközeiért, így az összes hitelezőt ki tudják fizetni, még mielőtt a hosszadalmas csődeljárás lezárul. „Lawrence helyesen akart cselekedni a beszállítók felé, akik támogatnak minket. Sokan közülük iparági beszállítók, akik más csapatokat is ellátnak.”

Úgy gondolta, helyes ezeknek az embereknek a gondját viselni azáltal, hogy garantálja a kintlévőségeik 100%-os megtérítését, időben.”  

Az amerikai szakember szerint az új tulajdonos erőfeszítését értékelni kell, és azt is kiemelte, hogy Stroll őszintén tárgyal, kész vitatkozni és meghallgatni mások véleményét is. Pérez csapattársának kilétéről egyelőre nem érkezett hivatalos bejelentés, de szinte biztos, hogy Lance Stroll átigazol a Williamstől, és átveszi Esteban Ocon helyét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK