Vágólapra másolva!
Az idei 17 futamból 14-et egykiállásos taktikával nyertek meg. A Pirelli kész változtatni azért, hogy a jövőben ne legyen ennyire egysíkú stratégiai szempontból az F1.

Legutóbb Lewis Hamilton, majd nem sokkal később csapattársa, Valtteri Bottas fejezte ki nemtetszését a jelenlegi Forma-1-es gumik iránt, mondván az egykiállásos versenyeket lehetővé tevő keverékek nem tesznek jót az izgalmaknak. Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke abban látja a megoldást, hogy a csapatok maguk választhatnák meg, hogy a Pirelli teljes palettájáról melyik három keveréket szeretnék az adott versenyhétvégére.

Előfordulhatna olyan is, hogy a Pirelli mindegyik keveréke feltűnne egy-egy versenyen Forrás: Hungaroring

A jelenlegi szisztéma szerint a Pirelli határozza meg, hogy a hét keverékből egy versenyhétvégére melyik hármat biztosítja az összes csapatnak, az istállók csak a három kiválasztott keverék egymáshoz viszonyított elosztásába szólhatnak bele. Ez azt eredményezi, hogy a csapatoknak kevés a mozgástere a másikhoz képest, így nagy eséllyel ugyanazt a taktikát alkalmazzák a versenyen.

Otmar Szafnauer szerint nagyban segítené a változatos stratégiákat, ha a csapatok mondanák meg, a hét keverékből melyik hármat szeretnék megkapni egy adott versenyhétvégére.

„Bármelyik keverékből lehetne választásunk, nem lenne limitálva, mint most. Ha változatos stratégiákat akarunk, legyen szabad a gumiválasztás. Miért ne dönthetnék el a csapatok?” – tette fel a kérdést a Force India csapatfőnöke.

Kétlem, hogy mindannyian ugyanarra a következtetésre jutnánk, mivel ha a teljesítmény mellett a gumik terén is megvan az egyenlőtlenség, mindenki máshogy játszana."

A Pirelli szerint nem lenne különösebb akadálya, hogy eltérő keverékeket kapjanak a csapatok Forrás: DPPI/Florent Gooden

Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke megvalósíthatónak tartja az ötletet egyetlen kitétellel.

Töröljék el a szabályt, miszerint a Q3-ba bejutott versenyzőknek a Q2-ben a leggyorsabb körükben használt abroncsokon kell rajtolniuk a versenyen.

„Néhány csapat eljött hozzánk szimulációkkal megmutatni, hogy ha bármilyen keveréket választhatnának, az az élcsapatoknak lenne előny, mivel a középmezőnynek még agresszívebb választással kellene nekivágnia az időmérőnek, majd azokon a gumikon kellene rajtolnia – mondta Isola. – Úgyhogy megvalósítható az ötlet, de csak úgy, ha nem kell a Q2-ben használt gumikon rajtolni."

Häkkinen gumiháborút szeretne

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen Szuzukában újra F1-es autó kormánya mögé ült, hogy pár bemutatókör alkalmával meghajtsa 1998-as vb-győztes McLarenjét. Ha már ott volt, az újságírók megkérdezték, mit változtatna a jelenlegi Forma-1-en, amire ő a finnek szokásos stílusában először csak annyit mondott, felesleges erről beszélni, mivel úgysincs beleszólása a dolgokba. Végül azonban csak említett egy területet, visszahozná a gumiháborút a száguldó cirkuszba.

Häkkinen (jobbra) szerint kevés az egy gumiszállító Forrás: DPPI/Clement Marin

Már eldőlt, hogy 2024-ig biztosan egyetlen gumiszállítója lesz az F1-nek, a McLaren finn világbajnoka szerint ez azonban nem tesz jót a sportnak. „Nincs verseny, más gyártóknak is itt kellene lenniük. Amikor a pilótákkal beszélek, azt mondják, hogy

Nem a Pirelli kritikája ez, de szerintem versenynek kellene lennie a gumik terén is. Olyan, mintha csak egyetlen pilóta körözne a pályán. A több gumiszállító izgalmasabb lenne.”