Társoldalunk:

Hamarosan bejelentik a Vietnámi Nagydíj megrendezését

2018.10.07. 13:17

Brit sajtóértesülés szerint megállapodás született a Vietnámi Nagydíj megrendezéséről. Egy régi-új európai jelölt is van.

Bő két évvel ezelőtt kezdte meg a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló cégcsoport felvásárlását az amerikai Liberty Media, és 2017 elejére le is zárták a folyamatot, azóta viszont nem sikerült olyan új versenyhelyszínt bejelenteniük, ahol korábban nem rendeztek F1-es futamot. A Liberty eddig jellemzően már meglévő szerződéseket hosszabbított meg.

A cégvezetők nem titkolják, hogy az Egyesült Államokban szeretnének további versenyeket látni, Miamiban azonban egyelőre megfeneklettek a tárgyalások, a másik kulcspiacon, Ázsiában azonban előrelépés történhetett. A tavaly búcsúzó Malajziai Nagydíjat Vietnámmal pótolják. Az Autosport úgy tudja, Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója Szocsiból éppen Vietnámba látogatott.

A Red Bull tavasszal már tartott egy bemutatót Vietnámban, igaz, nem a fővárosban - Galéria!Forrás: 2018 Getty Images/Thananuwat Srirasant

A BBC úgy értesült, hogy 2020-tól Vietnám fővárosában, Hanoiban utcai versenyt rendeznek majd, úgy tudják, hogy a megállapodás már létrejött, és hamarosan be is jelenthetik azt. A futamot az óvároshoz közel, utcai pályán tartják majd meg, Japán és Szingapúr után a harmadik délkelet-ázsiai helyszín lesz.

A vietnámi futam gondolatával már Bernie Ecclestone is foglalkozott, ő azonban visszalépett, mert úgy gondolta, hogy az országnak nincsenek hagyományai az autóversenyzés terén.  

Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója a Japán Nagydíj előtt egyeztetett a csapatfőnökökkel a sportág jövőjéről, a megbeszélésről Toto Wolff hiányzott a Mercedes stratégiai értékezlete miatt, Maurizio Arrivabene és a Red Bull döntéshozói, Christian Horner és Helmut Marko pedig utána is folytatták a tárgyalásokat.

Verstappen miatt tömegek látogatnak el Zandvoortba - Galéria!Forrás: Jarno Schurgers/Red Bull Content Pool

A csapatfőnökök a tavalyi Malajziai Nagydíj óta először tárgyaltak egymással az F1 és az FIA tagjainak bevonása nélkül, ezért elképzelhető, hogy Carey lépése reakció volt a hír hallatán.

Hollandia és képbe kerülhet

Miután Dánia nemrég lefújta a nagydíjrendezéssel kapcsolatos terveit, Európából egyetlen ismert érdeklődő maradt, a hollandiai Zandvoort, ami 1985-ig fogadta a mezőnyt, azóta viszont komolyabb fejlesztések nem történtek ott, de Whiting az Autosportnak azt mondta, „viszonylag minimális” módosításokra lenne szükség biztonsági szempontból.  

„Visszajönnek majd hozzánk néhány tervezettel, és majd meglátjuk pusztán a pálya szempontjából, aminek semmi köze az üzleti részletekhez. A pálya tekintetében szerintem meg lehet csinálni. Lenne egy szép, hosszú egyenes is, ahol lehetne használni a DRS-t, és megtarthatnánk a történelmi elemeket is. Nagyon kellemes pálya lenne.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK