Társoldalunk:

Verstappennek nem felhőtlen az öröme, aggódhat a motorjáért

2018.09.15. 17:30

Váratlan második helyével elégedett lehet Max Verstappen, de miután a szingapúri időmérő alatt is kihagyott a motorja, a holnapi futamra megoldást kell találjanak.

A Red Bull Racing és Max Verstappen egyik szeme sír, a másik pedig nevet. A csapat a holland pilóta második helyével a vártnál jobban szerepelt az időmérőn, miután tegnap Verstappen még azt nyilatkozta, nem hiszi, hogy harcban lesznek a pole pozícióért. Végül harcban voltak, de így sem lehetnek teljesen nyugodtak, miután a holland RB14-esében egész nap rakoncátlankodott a motor, a mérnököknek és szerelőknek ezért ki kell találniuk valamit a futamra.

Verstappen a motorja miatt aggódhat - Galéria!Forrás: AFP/Jewel Samad

Már a harmadik szabadedzésen elkezdődtek a gondok a holland pilóta autójával, aki emiatt meglehetősen ideges is lett, majd az időmérőre sem sikerült megoldani a problémát,

Verstappen úgy végzett Lewis Hamilton mögött a második helyen, hogy még a Q3-ban is a motorjával szenvedett.

„Nagyon meglepődtem az eredményen, jó kör volt, az autó igazán jól múködött, nagyot léptünk előre a szabadedzések után a beállításokkal” – nyilatkozta Verstappen a Sky Sportsnak. Az autó néha magától üresbe váltott, furcsa dolgok történtek a motorral, amikor a gázra léptem, csak úgy kihagyott, még a Q3-ban is volt ilyen problémám. Még nem tudják, mi a gond, a versenyen jobb lehet a helyzet, mert ott nem tekerjük fel maximumra."

„Egyértelműen gondjai voltak, ez akkor is látszott, amikor az autó a boxutcában közlekedett, a motor hangja nem volt tiszta – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök. – Ez egy csomó dolog miatt lehet, remélhetőleg megkapjuk az esélyt, hogy orvosoljuk ezt az éjszaka során, és rendbetegyük holnapra, mert versenyképes az autónk a futamra."

Verstappen több mint 6 tizedet adott csapattársának - Galéria!Forrás: DPPI/Florent Gooden

Horner elárulta, nem a motor volt az egyetlen, amivel a Red Bullnak meggyűlt a baja szombaton. A csapatfőnök szerint, ha sikerült volna teljesen orvosolni az autó vezethetőségében jelentkező problémákat, akár az első rajtkocka is meglehetett volna Verstappennek. „A harmadik szabadedzésen nem volt valami jó az autó egyensúlya, gondunk volt a vezethetőséggel, ezt sikerült megoldani, de nem teljesen, anélkül szerintem a pole-ért is mehettünk volna az utolsó körben – mondta Horner. – Max hihetetlen erőfeszítéseket tett, Daniel sajnos nem tűnt túl elégedettnek az egyensúllyal a Q3-ban."

Daniel Ricciardo csupán a hatodik helyet szerezte meg, és szemmel láthatóan csalódottan értékelt. Nekem is volt egy kis gondom a motorral, de nem emiatt maradtam le ennyivel, arra őszintén szólva jelenleg nincs magyarázatom – mondta az ausztrál a Sky Sportsnak. – Változtattunk a harmadik szabadedzés után, versenyzőként pedig az ember egyből tudja, ha egy változtatás bejött. A Q1-ben úgy éreztem, hogy igen, és jók leszünk, a Q2-ben és a Q3-ban azonban úgy tűnt, mindenki talált egy másodpercet, vagy még többet, mi pedig ugyanott maradtunk. Nem tudom miért, de mi voltunk az egyetlenek, akik nem találtak időt."

Ricciardónak nem ment - Galéria!Forrás: 2018 Getty Images/Mark Thompson

Ricciardo azt mondta, nem nyugszik addig, amíg magyarázatot nem találnak a gondjaira. „Nyilvánvalóan egy kicsit érzelmes vagyok, túl közel van még az időmérő vége, nem tudom elengedni egyelőre. Meg akarom próbálni megérteni, hogy miként maradtunk le ennyire, ez az egyetlen módja, hogy az ember továbblépjen. Utána foglalkozom a holnappal, ma este veszek egy jeges fürdőt, eszem egy kicsit, majd alszom egy jót."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK