Társoldalunk:

Hamilton egyetlen apró hibát sem talált a pole-körében

2018.09.15. 19:08

Lewis Hamilton a 3. szabadedzés után nem gondolta volna, hogy le tudja dolgozni hátrányát, és meg tudja nyerni a szingapúri időmérőt.

Csapatfőnöke sem találta a szavakat Lewis Hamilton szombati teljesítményére, miután a Mercedes négyszeres világbajnoka szó szerint a semmiből húzta elő azt a kört, amellyel végül megszerezte az első rajtkockát a vasárnapi futamra. Toto Wolff azt is hozzátette, úgy tűnik, megtalálták a Ferrarival szembeni lemaradásuk okát.

Csapata elképedt Hamilton körén - Galéria!Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Hat tized. Ennyivel volt gyorsabb Hamilton a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén a pole pozíció legnagyobb várományosának kikáltott Sebastian Vettelnél, ami nála jobban talán csak csapatát lepte meg,

a Sky Sports helyszínen tartózkodó riporterei szerint utoljára akkor láttak ekkora örömöt a Mercedes boxfalán, amikor a csapat tavaly világbajnok lett.

„Varázslatos, nem tudom elmagyarázni, hogy mi történt ebben a körben – hitetlenkedett Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Sky Sportsnak. – Annyira kivételes személy és versenyző, csak ő tudja, hogy mit csinált ebben a körben.

Mondtam Bonónak, a mérnökének, hogy mutassa meg a telemetriát, mert ez egyszerűen szürreális."  

James Vowles, a Mercedes vezető stratégája is csak a fejét csóválta elképedésében Hamilton körének láttán, Wolff azonban elmondta, nem találtak rá hirtelen semmilyen csodaszerre a Ferrari ellen, csupán megértették a múltbeli problémáikat.

Hamilton szerint egy rossz kormánymozdulata sem volt a pole pozíciós körében - Galéria!Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

„A Ferrari jó formában volt itt az elmúlt években. Ami annyira boldoggá tesz, hogy bár nem tudom, mi lesz a holnapi futam végeredménye, megtaláltuk a kulcsát, hogy miként állítsuk be az autót. Köszönetet szeretnék mondani az Egyesült Királyságban maradt srácoknak, hogy ezt lehetővé tették és képesek voltunk ilyen teljesítményt nyújtani ma. Nem varázsütésre történt mindez, hanem megértettünk pár dolgot Spa után, ahol az autónk sehol nem volt [a Ferrarihoz képest] a La Source környékén. Úgy tűnik, most már értjük, miért."

Hamilton az időmérő utáni sajtótájékoztatón láthatóan kimerült volt, a hangja is el-elment, ennek ellenére hosszasan ecsetelte, mi vezetett oda, hogy végül megszerezte az első rajtkockát.

„Nehéz megmondani, hogy ez volt-e a valaha volt legjobb köröm, de ezt éreztem a legösszeszedettebnek. Gyönyörű volt, mint egy tánc, fantasztikus, elképesztően fantasztikus”

„Annyira nehéz ez a pálya, szerintem ez tartogatja a legnagyobb kihívást egész évben. A tegnapi nap elég jól nézett ki, végeztünk pár változtatást mára, de nem volt jó szabadedzésünk. A lágy gumikon kezdtünk, amelyek teljesen különbözőek a hiperlágytól. Egy kicsit ideges voltam az időmérő előtt, mert fél másodperccel le voltunk maradva, úgy gondoltam, nem létezik, hogy ennyi időt találjunk."

A Q1-ben ráadásul alig úszta meg a kiesést, az ultralágy gumikon csak a 14. helyen jutott tovább.

Ami a pole pozíciós körét illet, szerinte ilyen kört az esetek 99,9%-ában nem lehetséges megvalósítani.

„Valódi kihívás volt az időmérő eleje az ultralágyon, aztán eljutottunk az utolsó szakaszba, ahol minden, az edzések alatt megtanult apróságot össze kellett rakni egy tökéletes kirakóssá. Az esetek 99,9%-ban ez nem működik, de ebben a körben őszintén mondom, nem pörögtek ki a kerekeim, nem volt egy apró ellenkormányzásom, az autó egyszerűen betapadt, nagyjából minden kanyarból kihoztam a maximumot, egyre sem emlékszem, amelyikben azt gondoltam, többet is tehettem volna."

A pillanat, amikor Hamilton átszelte a célvonalat, majd tudatosult benne, hogy övé a pole

Második nekifutásra nem tudott javítani a körén, sőt, be sem fejezte azt, inkább bejött a boxba. „A második körben megpróbáltam még tovább menni, csupán fél méterrel később fékezni, de túl sok volt, úgy érzem, minden lehetségeset kihoztam az autóból az első körben. Ideges voltam, amikor bejöttem a végén, mert az ember minden alkalommal jól akar teljesíteni, amikor csak lehetősége van."

Valtteri Bottas 687 ezredmásodperccel lemaradva Hamilton mögött a negyedik lett, amivel láthatóan nem volt elégedett, csapattársához képesti nagy hátrányát pedig nem tudta mire vélni.

„Nem ideális a negyedik hely. Lewis nagyszerű kört futott, de úgy éreztem, az enyém is jó volt, talán maradt benne egy tized, de semmiképp sem hét, úgyhogy nem tudom, mitől lett ekkora a különbség a Q3-ban. Addig hasonló volt a tempónk a harmadik szabadedzéstől a Q2-ig."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK