Vágólapra másolva!
Az olasz istálló technikai igazgatója kijelentette, a Ferrari minden versenyen megfelelt a szabályoknak és az FIA teljesen elégedett a műszaki megoldásaikkal.

A Mercedes 2014 óta tartó hegemóniája után pillanatnyilag úgy tűnik, a Ferrarié a leggyorsabb autó az F1-es mezőnyben. A Scuderia paripája a téli teszteken még nem remekelt, meglepetésre azonban az első két futamot Sebastian Vettel nyerte és az európai versenyektől kezdve, különösen a kanadai kiruccanástól már az olaszok tűnnek a legerősebbnek, elsősorban a motorfejlesztés miatt.

Az ellenfelek, köztük a Mercedes is megkérdőjelezte a Ferrari műszaki megoldásainak szabályosságát, az FIA azonban a tükrök spanyolországi kialakításától eltekintve nem kifogásolta az SF71-H kiállását. Mattia Binotto, a Ferrari technikai igazgatója kijelentette, a motor terén sohasem volt semmilyen nézeteltérésük az FIA-val.

Binotto irányítása alatt szárnyra kapott a Ferrari Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Az erőforrás nagyon összetett alkatrész, ez már 2014 óta így van – jelentette ki a svájci szakember. – Az FIA teljesen tisztában van az alkatrészeink [jellegzetességeivel] és a mi felelősségünk, hogy jobban elmagyarázzuk [a működést], ha az FIA a vizsgálatuk alapján nincs meggyőződve arról, hogy valami helyes-e vagy sem. Szerintem egyszerűen az történik, hogy időről időre kérdések merülnek fel.

Binotto a 2016-os szezon derekán, két évvel ezelőtt, a nyári szünet idején vette át a technikai igazgató posztját James Allison távozása után. A néhai Sergio Marchionne léptette őt előre, pedig a fő szakterülete az erőforrás, ilyen univerzális beosztást korábban nem töltött be. Irányítása alatt azonban már tavaly a világbajnoki címért küzdhettek, idén pedig még erősebbek lettek.

Egy egész autónak kell jónak lennie Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Szerintem kijelenthetjük, hogy nagyon erős a személyzetünk. Magasan képzett emberekből áll, fantasztikus csapatot alkotnak mindegyik szakterületen, az erőforrás részlegtől kezdve a kasztni- és az aerodinamikai részlegig. Úgy vélem, az előző szezonokban attól erősödtünk, hogy szilárd volt a szervezetünk, ami nagyon fontos az F1-ben” – foglalta össze.

„Miután ebbe a munkakörbe kerültem, az lett fontos számomra, hogy kitűzzem az elérendő célokat, ugyanakkor azt is biztosítanom kellett, hogy mindenki jól érezze magát a feladatkörében, megértse a folyamatokat, és ne csak egyénileg, hanem csapat szinten is hatékonyabban dolgozzon. Arra összpontosítottunk, hogy csapatként megfelelően működjünk, az egyéneket háttérbe szorítottuk. Ezért tekintünk az autóra egy komplett csomagként és nem külön elemenként. Nem egy motort vagy egy légterelőt versenyeztetünk, hanem egy egész autót. Arra törekedtünk, hogy csapatok építsünk és megfelelő, ambiciózus célokat tűzzünk ki. Szerintem az elmúlt két évben ez megtörtént.”