Vágólapra másolva!
A 2000-es évek derekán Monzában sebességrekordok dőltek meg, a mai F1-es autók viszont minden eddigi csúcsot átírnak. Kérdésünkre a fiatalok elmondták, bennük nincs nosztalgia a régi idők miatt.

A Sebesség Templomaként is szokás emlegetni a hétvégi Olasz Nagydíjnak otthont adó monzai pályát, nem is alaptalanul: 2004-ben Juan Pablo Montoya itt futotta minden idők legnagyobb átlagsebességű körét 262,242 km/h-s tempóval, és az FIA által hivatalosan elfogadott legnagyobb csúcssebességet, 370,1 km/h-t is itt érte el Kimi Räikkönen a 2005-ös Olasz Nagydíjon.

Mindkét rekord a szépemlékű V10-es szívómotorokkal született, ezek még 3000 köbcentiméteres szívómotorok voltak, olykor a 19.000-es percenkénti fordulatszámot is elérték, és a legjobb példányok 950 lóerő feletti teljesítményre is képesek voltak, nem is beszélve a fülsiketítő, de igazi, versenyautós hangjukról.

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Renault Sport Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Force India
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Scuderia Ferrari motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault Sport Racing motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, McLaren Racing motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Gene Haas, Günther Steiner
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Esteban Ocon és barátnője
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault orrkúp
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Force India motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Haas pilótafülke glóriával

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sean Bratches, Liberty Media
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly és Esteban Ocon barátnői
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Max Verstappen, Red Bull Racing

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Red Bull hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Force India, Mercedes, Ferrari, Red Bull
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton tetoválása
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sauber hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Ferrari hátsó szárny

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Ferrari logo
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Szergej Szirotkin, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Nico Hülkenberg

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Andy Stevenson, Force India
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Mercedes hátsó szárny

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Daniel Ricciardo, szurkolók

Ez manapság már elveszett, hiszen az 1,6 literes hibrid erőforrások sokaknak még mindig nem elég hangosak, napjaink autói viszont hihetetlenül gyorsak az 1000 lóerő körüli rendszerteljesítménynek és a tavaly bevezetett agresszív aerodinamikai csomagoknak, valamint a szélesebb gumiknak köszönhetően.

Ettől viszont a légellenállásuk is megnőtt, ami megnehezíti az újabb sebességrekordok elérését.

A GPhírek a mezőny fiatalabb tagjainál arról érdeklődött, hogy elcserélnék-e a mostani, még a 2004-eseknél is gyorsabb autókat azért, hogy új rekordokat érjenek el a monzai egyenesekben, az új generációt viszont ebből a szempontból már nem hozzák lázba a letűnt idők versenyautói.

Montoya több rekordot is tart Monzában, 2004-ben az átlagsebesség terén lett csúcstartó Forrás: LAT Photographic

„Igazából nem ismerem, hogy milyenek voltak akkoriban az autók, de szerintem az ideiek elég gyorsak az egyenesekben – felelte Szergej Szirotkin, a Williams pilótája. – A motorzaj persze hiányzik, de pusztán a tempó tekintetében nem hiszem, hogy lassabbak lennének bármelyik év V10-eseinél. Néha azt kívánom,

A Force India színeiben versenyző Esteban Ocon sem elégedetlen a mai autókkal.

Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Renault Sport Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Force India
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Scuderia Ferrari motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault Sport Racing motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, McLaren Racing motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Gene Haas, Günther Steiner
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Esteban Ocon és barátnője
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault orrkúp
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Renault Sport Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Force India motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Haas pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sean Bratches, Liberty Media
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly és Esteban Ocon barátnői
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Max Verstappen, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Max Verstappen, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Red Bull hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Force India, Mercedes, Ferrari, Red Bull
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Haas pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton tetoválása
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sauber hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Ferrari hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Ferrari logo
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Szergej Szirotkin, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Nico Hülkenberg
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Esteban Ocon és barátnője
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Gene Haas, Günther Steiner
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Andy Stevenson, Force India
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Mercedes hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Daniel Ricciardo, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Renault Sport Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Force India
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Scuderia Ferrari motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault Sport Racing motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, McLaren Racing motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Gene Haas, Günther Steiner
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Esteban Ocon és barátnője
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault orrkúp
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Renault Sport Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Force India motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Haas pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sean Bratches, Liberty Media
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly és Esteban Ocon barátnői
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Max Verstappen, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Max Verstappen, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Red Bull hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Force India, Mercedes, Ferrari, Red Bull
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Haas pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton tetoválása
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sauber hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Ferrari hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Ferrari logo
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Szergej Szirotkin, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Nico Hülkenberg
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Esteban Ocon és barátnője
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Gene Haas, Günther Steiner
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Andy Stevenson, Force India
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Mercedes hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Daniel Ricciardo, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Renault Sport Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Force India
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Scuderia Ferrari motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault Sport Racing motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, McLaren Racing motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Gene Haas, Günther Steiner
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Esteban Ocon és barátnője
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault orrkúp
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Renault Sport Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Force India motorhome
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Haas pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Renault pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sean Bratches, Liberty Media
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly és Esteban Ocon barátnői
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Max Verstappen, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Max Verstappen, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Red Bull hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Force India, Mercedes, Ferrari, Red Bull
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Haas pilótafülke glóriával
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton tetoválása
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sauber hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Ferrari hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber, Ferrari logo
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Szergej Szirotkin, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Nico Hülkenberg
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Esteban Ocon és barátnője
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Gene Haas, Günther Steiner
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Andy Stevenson, Force India
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Mercedes hátsó szárny
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Lewis Hamilton, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Olasz Nagydíjra, Daniel Ricciardo, szurkolók

„Az biztos, hogy a hang csodálatos volt a V10-esek és a V12-esek idejében, még a V8-asok is jók voltak. A mostani autók viszont minden pályacsúcsot megdöntenek, úgyhogy szerintem elég gyorsak. 1000 lóerősek, lenyűgöző a tempójuk, úgyhogy igencsak elegendők.”

Charles Leclerc, a Ferrari tehetsége és a Sauber pilótája is nagyobb zajt szeretne, de más kívánsága nincs.

„Ugyanúgy gondolkodom, mint Esteban. Jó lenne kicsit nagyobb motorzaj, de én is hihetetlenül boldog vagyok, hogy ezeket az autókat vezethetem. Jó pár rekordot átírtunk az idén és szerintem a mostaniak a leggyorsabb autók között vannak, talán az F1 történetének legjobbjai, úgyhogy nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben.”